Forralt bor és táncház Zalahalápon

Ezúttal is részt vett a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos programban a település. Forraltbor-főző versenyt hirdettek és táncházba hívtak mindenkit a művelődési háznál.

A résztvevőket Bedő Lajos polgármester köszöntötte azon reményét hangsúlyozva, hogy a bor és a jó barátság jegyében telik a délután.
A forraltbor-főző verseny indulóinak mindegyike halápi fehér bort kapott, hogy egyforma esélyekkel induljanak. Főztek a polgárőrök és a Kálisok, a Norborik csapatában pedig két Norbert forralta a bort, miközben a család hölgy tagjainak finom süteményével kínáltak mindenkit. A BB csapatban a Bódis család gyerekei készítették az italt édesanyjukkal. Saját házi pálinkába áztatott meggyel fűszereztek, és a gyerekek kedvéért teát is főztek a kis sparhelten.

A Csipet Csapat teával és sok naranccsal ízesítette a bort, a Képviselők csoportja pedig vörös bort is vitt a versenyre, hogy színesítsék a kínálatot. A helyi ifjúsági és sportegyesület még a szamovárt is bevetette. A nyugdíjasklub tagjai fánkkal kínáltak mindenkit, a borba pedig rengeteg aszalt gyümölcsöt főztek a terített asztal mellett. A Tapolcai Autósport Bírók képviselői vallották, hogy ők főznek a legsportosabban és leggyorsabban, ezért még egy kis házi pálinkát is bevetettek.

A verseny első helyezettje a Csipet Csapat lett, a második a BB Csapat, a harmadik pedig a Zalahalápi Ifjúsági és Sport-egyesület.

Különdíjat kapott a Képviselők csapatának vörös bora. A versenyt követően táncház várta az érdeklődőket Szabó Csabával.



Tóth B. Zsuzsa

text