Nyolcvanéves Töreki Imre: Ne csak a viseletet, a lelket is lásd!

A hazai néptáncmozgalom ikonikus alakja, a szanyi pedagógus, Töreki Imre nyolcvanéves. Neve összefonódott a Bokréta-mozgalommal, a hagyományok hiteles megőrzésével. Személyisége több ezer tanítványára hatott, életre szólóan.
 
– Szökőévben született, csak négyévente ünnepelheti a születésnapját február 29-én.

– Ezen gyerekkorom óta nevetnek, nevetünk. Talán nem véletlen, hogy több tanítóm is ezen a napon született. Ez összeköt velük. De a mi húsz évünk nyolcvan év örökségét hordozza testünkben, kultúránkban. Azt is mondhatnánk, hogy most épp csak húszéves vagyok. De valójában húsz születésnap alatt nyolcvanévnyi tanulságot, tudást, szeretetet kaptunk az élettől.

A néptánc kétszer halt meg

– A neve összeforrt a Gyöngyösbokréta-mozgalommal, aminek megosztó a megítélése.

– Rábai Miklós barátom, aki egykor az Állami Népi Együttest vezette, egyszer azt mondta nekem, hogy a néptánc kétszer halt meg. Először, mikor levették a viseletet a falusiak, másodszor, hogy színpadra vitték. Az eredeti szerepét elvesztette ezzel. Az volt igazán hiteles, amikor saját örömükre, egymás gyönyörűségére járták el az ünneplők a lépéseket. De a Gyöngyösbokréta-mozgalom miatt vették elő, varrták meg újra a falusiak a népviseleteiket. Továbbadták hagyományaikat. Így azokat a színpad mentette meg. Ezt nem nevezném fejlődésnek, inkább változásnak. Törvényszerűen következett életmódunk, a társadalmi közeg változásából. Nagyon nem mindegy persze, hogy a hagyományőrző csoportok tagjai hogyan adják elő a táncokat. Az a fontos, hogy ne utánozzanak senkit, hanem a saját lábukra alakítsák az ősi motívumokat. A tánc a belső lényükből fakadjon. Átéljék, élvezzék, mint régen az összejöveteleken. Ma kezdi elveszteni ezt a naiv báját, a hitelességét. A színpadon táncolók sok más mintát látnak, például filmekben is. Azokat utánozzák.

– Pályája tapasztalatai alapján mit üzen a mai néptáncosoknak, a hagyományőrző és a feldolgozó néptánccsoportok tagjainak?

– Könnyen barátkozó voltam mindig, figyeltem az öregeket fiatalkoromban. Mások filmre vett, autentikus táncosoktól lesték el a lépéseket. Ma a technika fejlettsége révén a hagyományőrző csoportok is rögtön felveszik műsoraikat és többeknek az a minta. Pedig ilyenkor nem az eredeti funkciójában látják a táncot. A feldolgozott néptánccal foglalkozó csoportokkal más a helyzet. Tagjaik eltáncolnak történeteket, kifejezik érzéseiket. Tanult művészek, ez a varázsszó. Nekik kell egyfajta alkat, tehetség, képzettség, tudás. Ezt a falusi csoportoktól nem kell elvárni. Jó szeme kell legyen, hogy ezt lássa, aki nekik koreografál. Mostanában újragondolják, újrafogalmazzák a hagyományőrzők is műsoraikat, de nem mindegy, hogyan. Érezhetjük disszonánsnak, ha erőltetik a táncszínházi szemléletet. De: a feldolgozó csoportok műsorain látható, hogy a néptánc gyökereit megtalálták vidéken.

Határon túlra is vitte a szanyi táncokat

– Vannak tanítványai országszerte, külföldön is, hisz sok helyen tanította meg a szanyi táncokat. Tovább éltetik azt, amit nekik átadott az elmúlt évtizedekben. Sőt, híres néptánc-koreográfusok jöttek el Imre bácsihoz sok esztendővel ezelőtt, tanulni a Rábaközt, Szanyt, Szentes-Varga Feri bácsit, Ilonka nénit, az igazi, eredeti karaktereket. Novák Ferenc „Tata”, Stoller Antal „Huba” és nem sorolom tovább.

– Jó koreográfusok nem lehetnek meg jó hagyományőrző csoportok nélkül, nem nélkülözhetik egymást. Autentikus táncosok nélkül mit kezdenének? Hozzám azért jöttek szívesen, mert hamar megtaláltuk a közös hangot, amihez nem kellett sok. Nyitott vagyok, nem játszottam a tanárt soha. Ők pedig nem művészként jöttek, hanem azért, hogy beszélgessünk, megismerjük egymást. Együtt nevettünk, természetes volt az áldomás. Így alakult ki olyan légkör, amiben tanulhattunk egymástól. Soha nem az volt az első, hogy a lépéseket mutattam meg egy tánccsoportnak, amelyhez meghívtak. Először meghallgattam a táncosokat, őket figyeltem. Ha a koreográfiával kezdek, rögtön meg akarnak felelni – nem viselkedtek volna természetesen. Ezért vicceket meséltem, sztoriztam. Közben ráéreztem, kinek, hogyan, mit lehet átadni. Közös hangot alakítottunk ki a munka során. Így lehet hiteles a tánctradíciók továbbörökítése. A közvetlenségemen is sok múlt, nem professzionális oktatóként akartam viselkedni. Meséltem az életemről, láttam, ki hogyan tudja magára alakítani a táncot. A kétezer Facebook-ismerősöm zöme egykor a tanítványom volt, körém gyűltek, ahogy egykor. Örülök.

– A Szanyi Bokréta Néptáncegyüttest vezette 54 éven át. Azt is tudják a tanítványai, miért polgáriasabb Szanyban a néptánchagyomány, mint az ország más részeiben.

– Nem lehet anélkül eltáncolni, hogy a kialakulását, a szociológiai körülményeit ne tudnánk. Szanyban nagycsaládi rendszer működött. A táncos alkalmakat a műrokonság teremtette meg. Fontos volt a sógorság, a komaság, a keresztszülők. Ők sokszor nem vérrokonok, hanem gyerekkori barátok voltak. A választott rokonokkal kialakított viszonyokat nem terhelte az öröklésekkor kialakuló csalódottság. Őszintébbek lehettek, erősítették a családot. Bevonták őket a kalákába, ami olyan szezonmunka volt, amit kizárólag csapatban lehetett végezni. Az aratást, a cséplést, a házépítést. S aztán ezeket ünnepelték áldomással, tánccal. A földpadló ledöngölése miatt pedig bort hoztak, hívtak lányokat, legényeket, akik mulatság során simára táncolták. Innen ered a csűrdöngölő neve. A lényeg, hogy amit csinálsz, tudd, hogy miért csinálod.

Ősi tudást szőtt az előadásokba

– Szanyi házukban mindig sok a váratlan vendég, még ma is. Gyakran körülülték a fiatalok és figyelmesen hallgatták meséit, amikből tanulhattak, és sokat nevethettek történetein.

– Velem úgy ismertették meg a csillagászatot, hogy belenézhettem éjjel a kútba az öregapám felügyeletével, pedig attól féltették a gyerekeket, ne hajoljanak fölé, mert beleeshetnek. A vízben tükröződtek a csillagok. Máig minden este az égre nézek, megmutatom a feleségemnek – aki mindenben támaszom, hajdani táncosom is volt – a fényes pontokat, az égitesteket. Ezt az ősi tudást is beleszőhettem előadásaimba és hasonlóképp adom tovább a tudásom a fiataloknak, történeteken keresztül mesélek tradícióinkról, ezért izgalmas, ezért élvezik. Nem megtaníttatom velük, hanem úgy leshetik el, ahogy én az öregapámtól eltanultam. Ez élvezet legyen a tanítónak, a tanítványnak is, csak így megy.

– Ezért fontosak a rátermett vezetők a néptáncmozgalomban is. S mindig azt is mondta, hogy a néptáncnak nevelő hatása van és az üzlettől félti.

– A csoportvezetőket ne a becsvágy vezesse, személyiségüknek nagy szerepe van. S persze ma egy fesztivált nem lehet pénz nélkül megszervezni, míg nekünk még sikerülhetett. Ma van is rengeteg pályázati pénz, ami nem is lenne baj, de ne ezért táncoljanak, hanem azért, mert szeretnek. A tánc nevelő hatása az összetartó erejében van. A tánc együttlét, a közösség öröme. Nem véletlen, hogy a táncosok nagy családjának tagjai mindenhol mint régi ismerősök köszöntik egymást. Barátságok, szerelmek alakultak ki köztük. Ha ebbe belejön a pénz, vége lehet a tánc lényegének. Versengés is lehet belőle, kinek mennyi jut.

– Hogy telnek a napjai mostanában? Gondol a néptáncos örökségére?

– Egy asszonycsoportot vezetek Kemenesszentpéteren, Pápán a környékbeli roma gyerektáncosokat az Allegro művészeti iskolában tanítom. Többet foglalkozom családtagjaimmal, két unokámmal. A tánc közös öröm, sok a szép, vidám emlékem. Ezekről álmodom, ez az én leltáram. Úgy vélem, ösztönösen sok mindenre ráéreztem, jók a megérzéseim. Egy csoda, hogy foglalkozhattam annyi táncossal. Örökségem a lábukban, a szívükben van. „Nem azért vagyok sikeres, mert sokan ismernek, hanem azért, mert ismerlek titeket, és ahol tudok, segítek nektek” – mondtam mindig nekik.

Rimányi Zita

 


Bokrétás falvak

A Gyöngyösbokréta-mozgalom a népi hagyományok újjáélesztésére és színpadi bemutatására jött létre. Jellegzetes jelensége a két világháború közötti magyar kulturális életnek, fontos előzménye későbbi népművészeti mozgalmainknak. Az 1930-as évek elején számos faluban alakítottak néptánccsoportot, bokrétát, így Szanyban is. Bemutatóik révén felszínre kerültek a tovább éltethető hagyományok, a viseletek, a szokások, a zene. A gyöngyösbokrétás csoportok hagyományai máig felbukkannak az egyes falvak – mintegy száz „bokrétás” falu – emlékezetében.


 

text