Néptánccal köszöntötték a tavaszt

Nyolc óvoda közel száz kis néptáncosa vett részt a 20. Népi Játék és Gyermektánc Találkozón a hetényegyházi Pajtás utcai óvodában. A rendezvény célja, hogy közös tánccal, a népszokások felelevenítésével őrizzék, vigyék tovább nagyszüleink hagyományait. A legkisebbek néptánc fesztiválján részt vett Engert Jakabné alpolgármester és Lévai Jánosné tanácsnok is.

 "A természet lábakat ad nekünk és a művészet megtanít használni őket" - ezzel a mottóval rendezik meg már húsz éve a hetényi óvodában a Népi Játék és Gyermektánc Találkozót. A pénteki rendezvényen elsőként Dakó Csilla, az intézmény vezetője köszöntötte a gyerekeket, a pedagógusokat és a szülőket, majd Engert Jakabné nyitotta meg a találkozót.

Az alpolgármester nem csak az ovisokat üdvözölte, köszönetet mondott a szülőknek is. Ha a családban fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerjék hagyományainkat, generációról generációra örökíthetjük a magyar népi kultúra szép hagyományait – hangsúlyozta köszöntő beszédében.

Idén is nyolc kecskeméti óvodából érkeztek gyerekek a rendezvényre, mindannyian jutalmat kaptak a találkozó végén. A legügyesebbeket a zsűri választotta ki, az értékelésben részt vett Kurilla Márta vezető főtanácsos és Csík Jánosné Ferencz Katalin, a Móricz Zsigmond Általános Iskola pedagógusa is.

text