Nívódíjat kapott a csabai Farkas Tamás

Az év művészeti vezetője nívódíjjal jutalmazta a minap a Budapesti Operettszínházban tartott rendezvényen a Martin György Néptáncszövetség Farkas Tamást, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes művészeti vezetőjét, koreográfusát.
  
– Milyen feladatai vannak egy művészeti vezetőnek?
– Táncol, szervez, koordinál, koreografál, tehát mondhatni a legösszetettebb feladatokat végzi egy együttesnél.

– Mitől lesz kiemelkedő egy koreográfia?
– Kétféle koreográfiát lehet megkülönböztetni, táncszínházit és autentikusat: előbbiek mindig valamilyen üzenetet hordoznak, utóbbiak pedig valójában térformákba rendezett etűdök sorozatát jelentik. Mindkettőnél fontos a látvány, a tömörség, a befogadhatóság, a táncszínházinál pedig lényeges az üzenet, hogy milyen gondolatokat indít el, emlékeket idéz fel a nézőkben.

– Édesanyja, Kurtucz Borbála alapította a békéscsabai Tabán Táncegyüttest. Magától értetődő volt, hogy rabul ejti a néptánc világa?
– Voltak más elképzeléseim is, de aztán egyértelművé vált, ezt az utat kell járnom. Próbatermekben nevelkedtem, versenyekre, fesztiválokra utaztam, világot láttam, a néptáncnak köszönhetően csodálatos gyermekkorom volt. Folyton társaságban voltam, új embereket ismerhettem meg.

 Az év művészeti vezetője nívódíjat érdemelte ki /Fotó: Imre György/
– Évek óta foglalkozik gyűjtéssel, kutatással, legyen szó akár magyar, akár román vagy cigány táncokról. Van kedvence a táncok között?
– Nincs kedvencem, önmagában a táncot szeretem. Próbálom egységben látni, kezelni és színpadra helyezni a Kárpát-medencében élő etnikumok hagyományát. Mindig is azt gondoltam, nem elég archív felvételeken találkozni ezekkel, személyes kapcsolatot kell kialakítani a tradíciókat őrző emberekkel. Volt, hogy kaszáltam az öregekkel, hogy a cigánysoron zenészekkel zenéltem, jártam ugyanúgy lakodalomban, mint temetésen. Sok emléket őrzők a falusi emberekről, ők adták azt a többletet, sokszor ihletforrást, amelyek meghatározzák a koreográfiát, a színpadi munkát.

– A mai, okoskészülékekkel terhelt világban hogyan lehet megszerettetni a néptáncot a gyerekekkel, mivel lehet vonzóvá tenni a fiataloknak és az őket beírató szüleiknek a néptáncot?
– Édesanyámtól, aki indítóm és jó értelemben véve legfőbb kritikusom is a pályán, azt tanultam: először saját magamat, a pedagógust kell megszerettetni. Utána madarat lehet fogatni a gyerekekkel, és a néptánc iránti szeretet kialakítása is könnyebbé válik. Hogy mitől lehet vonzó a néptánc? Szerintem a közösségben való lét fontos szempont, a gyerekek jó társaságba kerülnek, sokat utaznak. Gyermekként számos országban jártam a néptánc révén, amire másképp nem lett volna lehetőségem. A néptáncnak hála kinyílik a világ.

– A néptánc kapcsán megfordult Kanadában és Ausztráliában is. Az elszármazott magyaroknak fontosak a gyökerek?

– Az emigrációban, diaszpórában élő magyarságra egyre jellemzőbb, hogy a második generációs, magyarul alig beszélő szülők beíratják néptáncra a gyermekeiket azért, hogy minimális magyarságtudatuk legyen, miközben a kicsik ausztrál óvodába, kanadai iskolába járnak, új-zélandi barátaik vannak. Emellett gyakori, hogy a tíz-tizenöt éve kint élők rádöbbennek, nekik szükségük van a magyar nyelvre, a magyar népzenére és néptáncra. Mondhatni, pálfordulás következik be az életükben. Itthon nem foglalkoztak a hagyományokkal, most viszont visszanyúlnak a gyökereikhez.

– Felsorolni is nehéz, hány címet, díjat érdemelt ki. A mostani kitüntetés hol áll a rangsorban?
– Nem rangsorolok. Hálát adok a nívódíjért, de dolgozom tovább. És hangsúlyozom, nagyon nagy köszönet jár a volt és jelenlegi tabánosoknak, a táncosoknak, a páromnak, az együttest vezető Farkas Ágnesnek, valamint az alapítónak, édesanyámnak, Kurtucz Borbálának. A díj nekik is szól, azokat az eredményeket, amiket elértünk, közösen értük el, nélkülük nem lenne kikkel alkotnom, kísérleteznem. A Tabán mindig is arról volt híres, hogy új utakat keres, ez az együttes ars poeticája. Ehhez sokszor a gyűjtéseimet használtuk fel. Folyton a határainkat feszegetjük, igyekszünk kilépni a komfortzónából, hogy újat hozzunk magunknak és a nézőknek is. Erre talán remek példa az Aradi Kamaraszínházzal és Varga Miklóssal közös, Ki szívét osztja szét című táncszínházi produkció.

-----------

Kétszázan táncolnak a keze alatt

Farkas Tamás örökös aranysarkantyús táncos, kiérdemelte a Népművészet Ifjú Mestere címet is. Az általa vezetett Tabán Táncegyüttes többször megkapta a Kiválóan Minősült Címet. A Tabán Néptánc Egyesület fenntartása alatt működnek a gyerek-, az ifjúsági és a felnőttegyüttesek – a Kistabán, az Ifjú Tabán és a Tabán –, tehát összességében mintegy kétszáz gyermek és felnőtt táncol a kezei alatt. Több műsor, koreográfia fűződik a nevéhez, valamint publikáció, amelyek kapcsán elmondta, a jövőben is folytatná a korábban kezdett gyűjtőmunkát, hogy minél több, a szakma előtt fehér foltnak számító terület, illetve falu tánc- és zenehagyományát feltérképezze.



Licska Balázs 
 

text