Kodály Zoltánnal is találkozott az iskolában

A Muzsikás együttes már régóta a magyar népzene klasszikusának és klasszisának számít. Ezért valamennyi fellépése élményt jelent. Így volt ez a közelmúltban Mórágyon is. Az Éri Péter, Hamar Dániel, Porteleki László és Sipos Mihály alkotta négyes helybeli és Szekszárdról érkezett általános iskolásoknak tartott rendhagyó ének órát, természetesen sok zenével.
Miért tartja fontosnak egy nemzetközi hírű, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, a világ nagy előadótermeiben zajos sikert arató csapat, hogy kistelepüléseken, köztük Mórágyon is ízelítőt adjon a magyar népdal kincsből? Ezt a kérdést tettük fel Sipos Mihály prímásnak.

– Amiképpen a franciáknak a francia, a németeknek a német, úgy a magyaroknak a magyar kultúrában való elmélyülés a meghatározó – hangzott a válasz. – Hagyományaink, szokásaink, ha tudjuk, ha nem, bennünk vannak, élnek. Ha ráadásul tudjuk is, az segíti a mindennapjainkat.

– Miképpen látja: erősödik az érdeklődés hagyományaink iránt, avagy a globalizáció óhatatlanul gyengíti ezt a törekvést?

– Erre azt tudom mondani, hogy amikor a hetvenes években elkezdtük pályafutásunkat, akkor a fővárosban volt három táncház. Ma viszont ott tartunk, hogy egy-egy csapat szervezésében rengeteg van belőlük országszerte. Ugyancsak jelentősen gyarapodott a népzenei együttesek száma. Ezen művészeti ágakban jobbára fiatalok tevékenykednek. Mindent összegezve, manapság szerencsére sokan énekelnek, zenélnek és táncolnak. Viszont azt is kétségtelen, hogy ha ebben az óriási kínálatban nincsenek súlyok, hangsúlyok, akkor nem lesz kellő fogódzó az ifjú korosztály számára. Legyen szó a legnagyobb zenészekről, írókról, költőkről, mindegyik a saját nagyon szűk régiójából táplálkozik elsősorban, saját környezete ízeit, színeit, illatait, hangzóit, dalait őrzi. Illetve azokból kiindulva hoz létre olyan alkotásokat, melyekkel a világot viszi előrébb, ezt példázza Picasso vagy Bartók Béla. Ezért fontos, hogy nyelvünk mellett zenei, táncos hagyományainkat is ismerjük.

– Az iskolákban, a szakirányú intézményekről eltekintve, általában egy héten egy alkalommal van ének-zene óra. Kodály Zoltán valószínűleg nem így képzelte…

– Nos, én kisgyermekként a budapesti Lorántffy utcai ének-zenei általános iskolába jártam. Ez volt a fővárosban az első olyan iskola, mely Kodály-módszert alkalmazott. Kodály Zoltán maga is bejárt hozzánk, így személyesen is találkozhattam vele. Mindig odarohantunk hozzá. Különös, erős kisugárzású ember volt. Bár szikáran, kevés szóval beszélt és szigorúan nézett ránk is, nem féltünk tőle. Egyszerre volt a különböző szellemi-művészeti irányzatokat kiválóan ismerő világpolgár, ugyanakkor ízig-vérig magyar ember. Ne feledjük, hogy a Kodály-módszer egyik gyökere visszavezethető Platon filozófiájára. A görög bölcselő az éneknek központi szerepet szánt, miután az ének és zene mozgatja, teszi rendbe az elmét. Ha pedig rendezett az elménk, akkor könnyen be tudjuk fogadni a retorikát, a nyelvtant, a matematikát és így tovább. Ez is magyarázatul szolgál arra, hogy miért is kezdtük el ezt a rendhagyó énekóra sorozatot.

– Milyen háttér szükséges ehhez a sorozathoz?

– Örömmel mondhatom, hogy mellénk állt a legnagyobb hazai olajipari vállalkozás. Egyik koncertünk után odajött hozzánk egy személy és érdeklődött a Muzsikás iránt. Miután mondtam néhány dolgot, bemutatkozott: ő volt Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója. A cég támogatásának köszönhetően azóta évente úgy hatvan vidéki iskolába ingyenesen megyünk.

– A Kárpát-medencei magyarság népdalkincsét tanulmányozva és ismerve, milyen különlegességet említene?

– Mi is rájöttünk arra, amire egyébként már Kodályék is rájöttek: ők is találtak a falvakban olyan dallamokat, melyek a tudósok szerint kettőezer év óta kísérik a magyarságot. Idetartozik például a Felszállott a páva dallama. Ahol magyarul beszélnek, ott vagy ez a dallam, vagy ennek valamely rokona megtalálható. Ahol viszont nem beszélnek magyarul, ott nincs meg ez a dallam.



Szeri Ápád

text