„Nos, hol vannak az asszonyok?"

Sipos János: Bartók Anatóliában

artók Béla tavaly megjelent Török népzene Kis-Ázsiában című műve után, már olvashatjuk a Bartók Anatóliában címmel megjelent könyvet is. A szerző előbbiben, mint közreadó volt jelen, most írásokat bocsátott az olvasók elé Bartók Béla gyűjtéséről. Sipos János Szabolcsi-díjas zenekutató, az MMA akadémikusa évtizedek óta folytatja kutatását török népek között. Ott folytatta, ahol 1936-ban Bartók abbahagyta. Ebben a könyvben olvashatjuk a világhírű magyar zeneszerző és népzenekutató úti beszámolóját és azt, hogy kinek a meghívására tölthetett heteket Anatóliában. Szemlézhetjük az úttal kapcsolatos levelezést, megtudhatjuk, hogyan dolgozta fel később az út anyagát és megismerhetjük a gyűjtőtársat, Ahmet Adnan Saygunt is, aki fontos tanulmányt tett közzé a török népzenéről és a Bartókkal végzett közös munkáról. A könyvet az MMA Kiadó adta ki.
Sok kutatót izgatott már a magyarság őstörténete. Vajon honnan jöttünk, mely népekkel voltunk és vagyunk kapcsolatban? Honnan származik a nyelvünk és honnan származnak a szokásaink? Történészek, régészek, nyelvészek, antropológusok járták már a világ egyes tájait, hogy minél többet tudjunk meg múltunkról. A kutatások között kevesebb szó esik a népzenéről, noha a dalok, a szövegek, a dallamvilág is jó kiindulópontja lehet a munkának. Egy ilyen fontos gyűjtőúton vehetett részt Bartók Béla, amikor Törökországban dolgozott 1936 novemberében. A meghívás hivatalosan az akkori egyetlen török politikai párttól, a Halkevitől érkezett. Az időpont sem volt véletlen. Az atatürki Törökország minden erejével „modernizálódott", kereste a kapcsolatot Ázsiával, de főleg Európával a már meglévő arab és perzsa hatások mellett. Szinte kapóra jött a feltételezett török–magyar rokoni szál és az, hogy a népzenei kutatások jó alapot szolgáltattak minden esetben a népi kultúra erősítésére is. Ilyen előzmények közepette érkezett Bartók először Isztambulba, ahol átnézte a város népzenei lemezgyűjteményét, majd Ankarába, ahol három előadást és egy koncertet tartott, végül anatóliai falvakba, ahol gyűjtőmunkát végzett. Sipos János könyve – egyebek mellett – az erről a kutatóútról szóló beszámolót tartalmazza. Borzongató érzés olvasni Bartók sorait! Hogyan járta be a 80 kilométer átmérőjű területet, hogyan jutott el autóval vagy szekérrel az egyes falvakba, hogyan talált kilencven dallamnyi anyagot, amelyből húsz egy jellegzetes dallamtípushoz tartozott. Azért fontos ez számunkra, mert ennek a dallamtípusnak a szerkezete meglepő rokonságot mutat a régi magyar dallamoknak az ereszkedő szerkezetével. Hangsoruk nem pentaton, de elképzelhető, hogy valamikor pentatonból alakultak át ilyenné. Természetesen Bartók is tudta, hogy ez a néhány hét nem szolgál végleges bizonyítéknak, hiszen a hatalmas országban talált kilencven dallam csak a jéghegy csúcsa. Az azonban figyelemre méltó reményre jogosította, hogy a gyűjtött dallamok ötöde milyen komoly azonosságokat mutatott a magyar zenei kinccsel. Természetes, hogy a munkát folytatni szerette volna, de erre már nem volt lehetősége. Sipos János könyve az úti leírások után a kutatással kapcsolatos levelezést adja közre. Megtudjuk, hogy – noha a meghívás egy török politikai párttól érkezett, azért a lobbi munkában nagy szerepe volt Rásonyi Lászlónak, aki ebben az időben az ankarai egyetemén magyar nyelvet oktatott. Olvashatjuk Bartók sorait feleségéhez, Pásztory Dittához a megérkezését követően, de az is kiderül, hogy a törökországi útja után hogyan próbálta feldolgozni a felvett anyagot.
A könyv egyik érdekes fejezete, amit Ahmet Adnan Saygun írt Bartók Törökországban címmel. Saygun végigkövette ugyanis a magyar kutatót az útja során. Volt alkalma megfigyelni munka módszerét, hiszen heteket töltöttek el együtt a török falvakban. Ebben olvashatjuk, hogy Bartóknak tulajdonképpen hiányérzete volt az út alatt, hiszen asszonyokat is szeretett volna megszólaltatni. Egyszer Adana környékén már majdnem szerencséjük volt, hiszen az egyik faluban a házigazdájuk megígérte: a felesége és lánya is énekelni fog. És itt idézem a könyvet: „Türelmetlenül vártuk a vacsora óráját, ami végül el is érkezett. Vacsora után visszatértünk egy csésze jó török kávéval, amelyet ott helyben pörköltek, daráltak és főztek, és amelyet a Mester annyira szeretett. Ekkor a minket kísérő megfigyelők kis csoportjának egyik tagja hirtelen a házigazdához fordult: – Nos, hol vannak az asszonyok?
Még mindig érzem, ahogy a vér az arcomba tolul. Jeges csend támadt a szobában, ahol a beinvitáltakkal együtt tizenötön voltunk. Ez volt a legsértőbb dolog, amit egy török parasztnak mondani lehet. Házigazdánk villogó szemekkel nézett a sértés elkövetőire. Senki sem mozdult. És Bartók, aki egy szót sem értett, de tökéletesen tisztában volt azzal, hogy valami komoly történik, kávéscsészéjével a kezében tanácstalanul nézett rám… el kellett hagynunk a helyiséget. Másnap reggel, a hajnali órákban elmentünk kettesben, anélkül, hogy bárkinek is szóltunk volna."
De szerencsére nem csak kudarc kísérte az útján, hanem sok értékes felfedezés is. Bartók ezekben a napokban találkozott először két török népi hangszerrel, a népi oboával, a zurnával és egy egyszerűbb nagydobbal, a davolunnal. És persze számtalan embert ismert meg. Még arra is volt ideje, hogy néhány török szót is megtanult. Olyanokat, amelyek hasonlítanak a magyar megfelelőikra. Egy mondat különösen tetszett neki: pamut tarlón sok árpa, alma, teve, sátor, balta, csizma, kicsi kecske van.

 

A mű külön részt szentel Yves Lenoir írásának, amely Bartók népzenei kutatásainak sorsával foglalkozik közvetlenül amerikai tartózkodása előtt. A feldolgozást fájdalmasan megakasztotta a történelem. Bartók kiadója Ausztriában maradt az Anschluss után. A zeneszerzőt betegség is gyötörte, de a pénznélküliség is sokat kivett belőle. Egyetlen dolognak örülhetett. Megkezdett munkáját itthon Kodály Zoltán folytatta, akiben maximálisan megbízott.
A könyv a népzenei leírások, levelek, tudományos munkák mellett érdekes etnológiai felfedezéseket is tartogat. Megtudhatjuk például, milyen a török bölcsődal, amely nem a baba elaltatására szolgál. Törökország egyes részein a baba születését követő hetedik napot ugyanis bölcsőünneppel tartják meg. A család anyai ága előkészít egy bölcsőt, amelybe minden szükséges holmit beletesznek, ami a baba elalvásához szükséges és elviszik az anya házába, ahol már meghívottak is vannak. A bölcsőt a szoba közepére teszik, és egy többgyermekes nő háromszor körbesétálja a bölcsőt a babával, miközben a vendégek jókívánságokat mondanak. Ez után a nő leteszi a gyereket és elénekel egy bölcsődalt. Ez egy igazi török különlegesség, és a dal vidékenként változhat. A zenegyűjtő mellett mindez egy antropológusnak is fontos adatokkal szolgálhat. A bölcsődal mellett megtudhatjuk, hogy mit jelent a zászló felemelése a vőlegény háza előtt, mit takar a behennázás, és mit a menyasszony dicsérete. Képzeletben rophatjuk a halayt, ami egy belső-anatóliai tánc, és amit töröksíppal kísérnek, de a már említett zurna és davul mellett mindent megtudhatunk a deblek nevű hangszerről, amely ütőhangszert Európában darbukaként ismernek. Zárásképpen megismerhetjük néhány török népdal magyar változatát is. Az Appendix is tartogat izgalmat. Bartók törökországi útjának 60. évfordulóján konferenciát szerveztek ugyanis Isztambulban, és a könyv zárófejezete a konferencia előadásait tartalmazza. Süleyman Senel Bartók Béla helyét igyekezett megtalálni a török népzenekutatásban. Mások a gyűjtési és kutatási módszerét mutatták be. Vita is kialakult a konferencia alatt, hiszen egyesek szerint túl kevés időt töltött Bartók terepen, és ebből a munkából nem szabad messzemenő megállapításokat levonni. Megint mások inkább Bartók zeneszerzői kvalitásait emelték ki, semmint a népzenegyűjtőit. De a többség egyetértett abban, hogy a török népzenekutatás sokat köszönhet a magyar tudósnak. Elég mindehhez csak egy másik előadót, Bülent Aksovot idézni, aki a következőket mondta Bartókról. „Olyan gyűjtő, akiben ennyi képesség, tudás és tapasztalat összpontosult volna, tudtommal még nem volt és nem is fog akadni soha."

(Sipos János: Bartók Anatóliában. Budapest, 2019, MMA Kiadó, 350 oldal, 3600 Ft)

text