Jó pásztorok…

Szemezgetés Szent György napi népszokásainkból

Április 24-e, Szent György napja fontos időszaknak számított a természettel együtt élő paraszti kultúra számára, hiszen a tavasz kezdete számos munkával és egyúttal kihívással járt együtt. 

Szent György – aki mások mellett a pásztorok patrónusa is – népszerűségét a neve napjához kötődő szokáskincs sokszínűségén túl a róla elnevezett rengeteg helynév is bizonyítja. 
Napjainkban e napról talán a legtöbbeknek az állatok legelőre hajtásának kezdete ugrik be, ám általános „tavaszkezdő napként” a György napi népszokásoknak szinte se szeri, se száma. Ebből, és a pásztorkultúra egyes jellemzőiből adunk most önöknek egy kis ízelítőt, elsősorban Vajkai Aurél, illetve Laczkovits Emőke megyei gyűjtéseire támaszkodva.
 
A manapság is jelentős juhászatnak otthont adó Dörgicsén óriási zajkeltéssel – aminek tulajdonképpen gonoszűző szerepe volt – járt a Szent György napi kihajtás, ami nagy eseménynek számított az egész település életében. Ilyenkor nem csak pénzt kaptak a pásztorok, hanem borral is megajándékozták őket a gazdák. 
Füreden április 24-e jeles napjától kezdve egészen Mihály napjáig (szeptember 29.), még az 1940-es években is szokás volt, hogy minden nap hajnali 4-kor meghúzták a református, azaz a „fehér templom” harangjait, ami az állatok körüli teendőkre emlékeztette a gazdákat.
 
Április 24-e jeles veteményező napnak is számított, sok helyen ekkor került a földbe a bab és az uborka. Az uborkát Köveskálon délben rakták el (a harangzúgás védelmében), sőt egy, a szomszédból lopott fakanalat is letűztek a vetés sarkába, hogy jó legyen a termés.
Általános vélekedésnek számított, hogy a különböző elásott kincsek ekkor mutatják meg magukat, amit a „garabonciás pénzének” mondtak. Ha netán bárki rátalálna efféle kincsleletre, azt mielőbb jelezze Múzeumunk régészeti osztályán… 
György napját gonoszjáró napnak is tartották. A különféle és sokféle ártó lények ellen ekkor az ajtó kilincsére és az ólakra kötözött zöld ágakkal (például nyírfa…), vagy épp tüskés vesszőkkel védekeztek.
A népi megfigyelések természetesen a szőlővel kapcsolatban is megfogalmaztak ekkor elvárásokat, ugyanis például Magyarpolányban úgy tartották, hogy Györgyig a metszéssel mindenképpen végezni kellett.
 
Mellékelt fotóink révén elsősorban a pásztorkultúra tájalakító szerepére kívánjuk felhívni a figyelmüket. Helyes, okszerű legeltetéssel ezek a legelők, legelőerdők fenntarthatók, mely mesterséggel „jó pásztoraink” nem csak egy gyönyörű kultúrtájat éltetnek, hanem az adott gyepek növény-, és állatvilágának megőrzése szempontjából is fontos munkát végeznek.

text