Hamar Dániel

Nincs bennem, hogy ott van a boldogság, ahol én éppen nem vagyok

Hamar Dániel Kossuth-díjas népzenész, az 1973 óta működő Muzsikás Együttes alapítója és nagybőgőse, a „civil életben” geofizikus, a földtudományok kandidátusa, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszéke Űrkutató Csoportjának tudományos főmunkatársa, szakterülete főként a plazmaszféra kutatása. Vele beszélgettünk a járvány miatt kialakult helyzetről, bezártságról, önmagunk elfoglalásáról, filmekről, könyvekről és természetesen a zenéről. 


Hogy vagy?
Föltalálom magam, megvagyok. El tudom magam foglalni, hiszen egész életemben nagyon sokfajta dolgot csináltam, úgyhogy én nem unatkozom. Nyilván baromira hiányzik a zenélés. Meg a család is hiányzik. Meg a szabadság. Sok minden hiányzik, ami a korlátozással jár, de az ember ezt tudomásul veszi. Nem lettem depressziós, nem érzem úgy, hogy valami nagy tragédia történt az életemben. Tudok ülni, olvasni, gondolkodni. El vagyok magammal. Nincs bennem az, hogy ott van a boldogság, ahol én éppen nem vagyok.

Dolgozol most?
Az egyetemre nem lehet bejárni, de vannak doktorandusz hallgatóim, akikkel próbálom tartani a kapcsolatot. Nem is találkoztunk eddig, mert amikor az első konzultáció lett volna márciusban, már nem lehetett bemenni az egyetemre. De amúgy én nyugdíjas vagyok, nem kellene dolgoznom, de sokan vagyunk, akik nyugdíjasként is bejárunk, folytatjuk a munkát, mert az ember az agyát nem tudja kikapcsolni.
Zenészként nekünk úgy volt a leállás, hogy én szerdán még otthagytam a Concerto próbatermében a nagybőgőmet, hogy majd együtt viszik át a szimfonikus zenekar hangszereivel a Pesti Vigadóba és este mondták le a koncertet. Éjfélkor még felhívott a karmester, hogy lehet, hogy megcsináljuk, mert a rádió is felvette volna, de végül másnap 10-kor lemondták. Szerdán még próbáltunk, csütörtökön már nem volt koncert és onnantól kezdve már egy sem, minden koncertet és az angliai turnét is lemondták. Valószínűleg a szeptemberi amerikai turnét is lemondják, már javában szervezni kellene, ha lenne.

Ezek szerint sok fellépésetek, tervezett elfoglaltságod elmaradt, mivel kötöd le a felszabadult időd, energiád?
Nagyon szeretem a manuális munkát, asztalosmunkát csináltam az elmúlt két hétben, a régi székeket rendbe hoztam, átcsiszoltam. Az embert sokszor a fizikai munka megnyugtatja. A fizikai munka előnye mindenfajta más szellemi munkával ellentétben, hogy azonnal látod az eredményét. Ha az ember elkezd franciául tanulni, akkor az első egy-két évben nem lát semmit, de ha rendbe hozol egy asztalt, az egy hét múlva kész van, és abban lehet gyönyörködni. A fizikai munka kell az embernek, engem például megnyugtat. 
A feleségemmel össze vagyunk zárva, sokat beszélgetünk, a gyerekeimet csak elektronikusan látom időnként, de sokat beszélek a barátaimmal telefonon, többet, mint szoktam. Könyveket olvasok, filmeket nézek, amit egyébként ritkán szoktam. Most behozom a lemaradásom. Moziba nem járok, nem is tudom hány éve nem voltam moziban, tévét sem nézek, de most nagyon sok filmet letöltöttem, próbálok lépést tartani legalább a divattal, ha a filmművészettel nem is. A hollywoodi és Oscar-díjas filmek divatját igyekszem követni. Elég súlyos következtetéseket lehet levonni, hogy milyen téma is érdekli most az amerikai és európai középosztályt. Szeretnek belenézni azokba a tikos életekbe, amikből ők ki vannak zárva. Nekem nagyon tetszett, többször is megnéztem a Bohém rapszódiát, ami Freddie Mercury életéről szól, aki egy világsztár, baromi jó zenész volt és egy szélsőségesen furcsa életet élt. Nekem zenészként volt nagyon érdekes, de a többieknek valószínűleg azért, mert amúgy nem látják, mi zajlik a színpad mögött, csak azt látják, hogy kiáll százezer ember elé és ott énekel.

 

De ugyanúgy a politikai döntéshozókról sem tudják, hogy ki mit csinál, Churcilltől Sztálinig, Trockijtól Al Gore-ig. Ezekről mindről egy-egy professzionális film készült, nagyon jól meg vannak csinálva, de az egésznek a célja, hogy belenézzünk valamibe és ez kicsit elkeserítő, hogy itt tartunk, hogy nézni akarjuk ezt a világot, amibe nem tudunk beleszólni és rácsodálkozunk, hogy ott se minden tökéletes, sőt. 
Könyveket olvasok, elővettem Szókratészt, ehhez is idő kellett, hogy előkerüljön. Bibliát olvasok, zenét hallgatok. Veszem elő a Muzsikás régi koncertfelvételeit. Van egy olyan tervem, hogy minden héten egy archív felvételt felteszünk a Muzsikás youtube-csatornájára. Most került elő egy olyan felvétel, amikor először voltunk a Zeneakadémián, de nemcsak mi, hanem magyar népzene is. Ez 1999-ben történt és ebben az az érdekes, hogy mi előtte a világ nagyszínpadain már muzsikáltunk, de ez volt az első alkalom, hogy a Zeneakadémián nem vasárnap délelőtti matinéműsoron kisiskolásoknak, hanem esti főműsoridőben hangzott el csak népzenéből álló koncert. Nagyon nagy dolog volt akkor, ugyanis a Zeneakadémia nem a népzene, a jazz vagy a könnyűzene otthona, hanem a komolyzene temploma és hogy ezt megnyitják népzenészek előtt, az nagy dolog. Egyszer kell ezt az ajtót kinyitni és engedni valakit belépni, onnantól már könnyebb. És ez a Muzsikás volt, aki beléphetett. Abban az időben ránk testálódott ez a szerep, mi korábban kezdtünk el zenélni bárki másnál, meg volt a nemzetközi rutinunk, meg a külföldi lemezeink és külföldi menedzsment, mi hozhattuk haza úgy ezt a zenét, hogy ezt London már elfogadta. Ha a Royal Festival Hallban lehetett önálló Muzsikás koncert, akkor nem mondhatja a Tavaszi Fesztivál vagy a Zeneakadémia, hogy ez nem színpadképes. De hát otthon a legnehezebb az embernek mindig. Nagyon izgalmas felvételeink vannak egyébként, de van még egy, amire vadászok. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a Dubliners koncertjén mi voltunk az előzenekar, egyszer láttam ennek felvételét valahol. De azok is érdekesek, amiket az elmúlt években bárhol a világban vettünk fel, mint például Japánban, Kínában vagy Indiában. A magyarországi népzene rajongóknak is jó tudni, hogy ez nem egy belterjes dolog, ezt a világ elfogadja. De ezért ti is nagyon sokat dolgoztok Hagyományok Házában, hogy ez még inkább így legyen. Nagyon fontos, hogy erről itthon tudomása legyen az embereknek, mert kishitűek vagyunk. Sokkal inkább elfogadjuk a saját értékeinket, ha kapunk külföldről visszaigazolást. Szükségesnek tartom, hogy a világ tudja ezt, hogy ez egy Hungarian brand, a magyar népzene az egy fogalom. Ebbe beletartozik Liszt, Brahms a Magyar táncaival, Bartók, Kodály, Ligeti, Eötvös Péter, a magyar népzene és a kórusművek. Én ezt az egészet egy magyar zenei világnak tartom.

Milyen zenéket hallgatsz még a régi Muzsikás felvételeken kívül?

Nem fogod elhinni, régi rock zenéket is hallgatok. Volt egy időszak, amikor kimaradt az életemből, most hallgatok. Nagyon nagyon szeretem a komolyzenét, hiszen én onnan indultam, azt mindig tudom hallgatni. Népzenét aránylag kevesebbet hallgatok, mert fáj a szívem. Nagyon furcsa, hogy amikor népzenét hallok, akkor bejön egy hiányérzet, hogy a csuda vigye el, miért nem tudom én ezt most muzsikálni. Honvágyam lesz tőle.

Milyen pozitívumot látsz most magad körül vagy a nagyvilágban, amit ez a szituáció okozott?

Azt tanultam, tapasztaltam és idestova a kenyerem nagyon javát már megettem, hogy a válság nem biztos, hogy rossz. A válságnak ugyanis van rossz és jó kimenete is. Én nagyon sokat utaztam a világban, a szakmám miatt is, de főként a zenén keresztül, hogy lássam azt a szörnyű igazságtalanságot, ahogy ez a világ fel volt építve. A világ gazdagabb része herdál, dőzsöl és a saját gyönyörét, élvezetét és egyéni érvényesülését tartja a világ legfontosabb dolgának és semmi nem drága ezért, a világ másik fele meg gyakorlatilag nincstelen és a betévő falatjáért küszködik. Jártam sokat Indiában, de nem csak ott, Afganisztántól az arab országokig, és még az Egyesület Államokban is láttam egészen komoly nagy nyomort. Arra a fajta igazságtalanságra gondolok, hogy egyrészt tudjuk, hogy a természetet, a Földet meg kell védeni, másrészt szemrebbenés nélkül elfogadjuk, hogy a gazdaságnak növekedni kell, és neked el kell dobnod azt, ami kiment a divatból, ki kell cserélni évente a mobiltelefont és a számítógépet, és 3-5 évente az autót és a ruhát minden félévben. Ez nem normális. Talán a világ egy picit jobbá válik. Én abban bízom, hogy a fogyasztói társdalom fog egy picit megroppanni és nem az emberiség. Nem véletlen, hogy azokban az országokban van most a legerősebb válság, amelyek a leggazdagabbak. Végig kell gondolni, hogy valami nem jól ment és ez pozitív változást hozhat. Már most az pozitívabb, hogy a levegő tisztább. Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a boldogtalanság akkor fog elmúlni, ha máshova elmegy, máshol jobban fogja magát érezni, mint itt. Én nagyon-nagyon sokat utaztam a világban, de mai napig a legnagyobb élményem, amikor barátainkkal tutajt csináltunk és Tokajtól letutajoztunk a Tiszán. Lehet az, hogy észreveszed a gyönyörűséget ott, ahol vagy, nem kell elmenned azért a világ másik tájára. Mondom én ezt persze úgy nagypofával, hogy voltam ott. Mégis azt mondom, hogy meg lehet találni az embernek az örömet és szépséget ott, ahol van. Én született optimista vagyok, mindig is az voltam, nem úgy nézem a válságot, mint egy tragédiát, hanem mint egy lehetséges pozitív változást a világban.
A hívő embereknek egyszerűbb. Ebben a világba reménysugarat ad, ha valaki hisz egy Teremtőben. Nekem aránylag könnyű, mert a két fiam közül kettő lelkipásztor, tehát én rendszeresen megkapom a „kiképzést”. De nem is a lelkipásztor, hanem Domonkos fiam mondta, hogy Isten nem szereti az emberáldozatot, és amit most hozott, azt csak azért hozta, hogy a nagy áldozatot elkerülhessük. Fel lehet így is fogni, nem úgy, hogy otthon sírok, mert egyedül vagyok. Nem biztos, hogy az életnek csak az az egyetlen célja, hogy a saját napi gyönyörérzésemet találjam meg, hanem mondjuk áldozatot hozok egy kis csimotáért és ő visszakacag rám, ennek valami óriási ereje van. Felértékelődik a család, a társ, hogy a másikért is élek, nem csak magamért. Aki családban él, az most szerencsésebb, mint aki abban élte ki magát, hogy szingli-módon a különböző szigetekre ment nyaralni.

 

Milyen könyvet, filmet ajánlanál az otthonlétre?

Végignéztem a Trockij-sorozatot, ez az én korosztályomnak megdöbbentő. A Szovjetuniónak egy olyan fajta megvilágítása látható, ami egészen ijesztő és elgondolkodtató. Teljesen más fényben vannak Sztálin, Lenin, Trockij, mint amit nekünk tanítottak. Ezt tudom ajánlani bárkinek, akit a történelem érdekel. A Jocker is egy megdöbbentő film. Vagy azok a filmek, amelyek a társadalom perifériájára szorult emberekről szólnak, akik ráadásul valamilyen egzotikus világban élnek. Ilyen az idei Oscar-díj nyertes Élősködők vagy a japán Bolti tolvajok. Érdekes, hogy ez a világ mennyire érdekli Hollywoodot és az amerikaiakat. Még egyszer mondom, hogy nekem nagyon tetszett a Bohém rapszódia. Annyira, hogy utána végignéztem az eredeti felvételeket is. Paul Johnson Szókratészát nem tudom mindenkinek ajánlani, mert ehhez kell az én korom, hogy átérezze. A Bibliát naponta olvasom, szerintem az mindenkinek jót tesz.

text

Most szól: