„Jött egy fazon, akiről azt hittük, hogy Tolcsvay Béla, közben Paulik Laci volt”

Egy nagyon tetszetős csomagolásban jelent meg a napokban a Békés Banda 40+ című CD-je. Minderről Csepregi András békéscsabai pszichológussal, a zenekar bőgősével beszélgettem. Több évtizedes ismeretségünkből kifolyólag a kommunikáció tegeződő formáját választottuk.

– Hazánkban a hetvenes évek elején indult be a táncházmozgalom és a Sebő-Halmos-féle táncház zenei irányzat, amely előbb-utóbb Csabát sem kímélte. Gondolom te is, mint ahogy sokan, néptáncosként kezdted.

– Nem, csellistaként keveredtem ebbe a dologba, talán 1975 őszén, amikor harmadikos voltam a Rózsa gimiben. Egyszer bemondták a hangosba, hogy aki valamilyen húros hangszeren játszik, az jöjjön le a Pinceklubba. Megjelent egy fazon, akiről azt hittük, hogy Tolcsvay Béla, közben meg Paulik Laci volt. Laci a következő nyáron részt vett az első abaújszántói, táncházas táborban, és nagyon lelkes volt. Közben kiderült, hogy ehhez a műfajhoz nem csak a cselló, hanem főként a bőgő passzol, így beiratkoztam Horváth Elekhez.

– Később, amikor pakoltad a hangszert, nem haragudtál magadra, hogy miért nem lettél inkább furulyás?

– Ezzel sokat ugrattak, de a bőgőnél is van nehezebb hangszer, például a cimbalom. Van egy olyan vélekedés, hogy az legyen a bőgős, akinek kombi autója van. Ugyan nálunk nem ez döntött, de amikor meglett az első Trabant kombim, megoldódott a négy fős zenekar és a bőgő utaztatása.  

– Végig te voltál a bőgős? Ugyanis a Wikin, ez egyik képen mintha mást is láttam volna.

 – Majdnem végig. Amíg katona voltam, addig nem. Kalocsán voltam „előfelvételis”, és többekkel ellentétben én ott kezdtem el néptáncot táncolni együttesben, mivel ahhoz több kedvem volt és jobban értettem, mint a fegyverekhez. Így sokkal kellemesebben telt el az a 11 hónap. Ezt követően, míg elkezdtem tanulmányaimat, Friedrich Bandi bőgőzött. Néhány év múlva újra én, Budapestről jártam haza a próbákra és előadásokra.

– A fotók tanúsága szerint Barbócz Sanyi pedig végig ott húzza a vonót melletted.  

– Igen, szinte állandóan, attól kezdve, hogy 1975-ben Debrecenből Gyulára költözött. Ő közel egyidőben kezdett Sebőékkel.

– Sanyi honnan vágta ennyire ezt a műfajt? Hiszen a szocializmusban nem nagyon tanították a népzenét.

– Nem tudom pontosan, de Kobzos Kiss Tamással már zenéltek Debrecenben, és amikor idejött, már tudta, hogy miről szól ez az egész.

– Csabán hol kezdtetek rendszeresen táncházban zenélni?

– Először is a Gyopár Klubban.

– Be jó kis hely volt! Illetve ti voltatok a Balassi bandája.

– Nem, mert ott sokáig egy zeneiskolai, tanári zenekar működött. Mi először Gyomára jártunk át, majd Gyulára, végül a Balassi lett az otthonunk. Emellett más táncegyüttesekkel is dolgoztunk országszerte, hosszabb-rövidebb együttműködések keretében.

– Mit kezdett a hatalom a népzenével? Mert a maga nemében, akkoriban ez egy underground zenei ág volt, miközben művészetileg meg magas polcon volt, akárcsak a jazz.

– Valamilyen szinten ez is a konvenciókból való kiszakadás volt. Egy bizonyos áttörést jelentett azon a merev rendszeren, és nem is tudtak mit kezdeni ezekkel a dolgokkal. Habár egy-egy erdélyi út után olykor megjelentek a nyomozók Sanyinál.

– És akkor Barbócz elvtárs meséljen…

– … hogy milyen volt Erdélyben, hol jártunk, kikkel találkoztunk. Ott amúgy borzasztó körülményes volt hozzájutni a zenékhez a határon, a falvakban szervezetten működő magyarellenes „ellenőrzések” miatt. Vittük a kazettásmagnónkat, amelyben olyan szalag volt, amin popzenei számok voltak, és a közepére vettük fel a gyűjtést.

– Neoton, egy kis mezőségi, és megint Neoton. Mire álltatok rá?

– Elkezdtük az erdélyi vonalat, de aztán rájöttünk, hogy itt, a közelben is hasonló, közös gyökerekből eredő, archaikus zenét őriznek a megye románok lakta falvaiban.

– Például Méhkeréken?

– Igen, például Méhkeréken vagy Eleken a táncos alkalmak nagyjából úgy épültek fel, mint a széki tánchagyományok: megvolt a táncok rendje, amelyekhez természetesen szervesen kötődő zene társult.

– Egyszer Szokolay Dongó mesélte, hogy találkozott olyan román muzsikusokkal, akik magyar zenéket játszottak.

– Van olyan. Alapvetően nincsenek határok, hiszen ez közös kincsnek tekinthető: Eleken, Méhkeréken, Kétegyházán, Battonyán úgy játszottak, mint az erdélyi muzsikusok és rengeteg közös dallamra leltünk.

 – Sanyi halálát követően a levegőben volt, hogy befejezitek? (Barbócz Sándor 2018 júliusában hunyt el.)

– Ugyanolyan már sosem lesz, de bízunk a folytatásban. Sanyi nagy erénye, hogy itt egy népzenei műhely alakult ki, számos nagyszerű muzsikussal. Ők vagy elismert zenekarokban muzsikálnak, illetve többen, például a Békés Banda jelenlegi tagja, Lipták Dani, a Zeneakadémia tanáraként is képviselik az üzenetet. Ennek a lényege az, hogy mindig a népzene „tiszta forrására” támaszkodjunk, Bartók szellemében, időnként szerényebben csillogó, de értékek tolmácsolására törekedjünk. Egyébként épp a napokban lettek volna a Békés Megyei Könyvtár támogatásával, a Körösök menti zenéket összefoglaló koncertjeink, a tervek szerint Békéscsabán, Gyulán és Szarvason. Reméljük, ősszel sor kerül rá.

– Illetve mostanság jelent meg a Békés Banda 40+ című korongotok, amely egy összegzés, főhajtás Sándor előtt. (Amikor Sanyi hajnalban elővette a hegedűt című befejező opusban a kiváló tanítvány, Gombai Tamás játszik.)

– Szerettünk volna egy olyan lenyomatot adni, amely tükrözi a szellemiségünket és betekintést nyújt abba a felhalmozott értékes zenei kincsbe, amivel az évtizedek során találkoztunk. Bőven vannak befejezetlen dolgok… A lemez ezeknek az értékeknek a mentése lehet talán. Ebben mindannyian benne vagyunk, és be tudtunk emelni korábbi felvételeket is, amin Sanyival együtt játszunk. Nem feltétlenül egy könnyed, szórakoztató anyag. Továbbá már néhány éve azt is terveztük, hogy egy koncerttel visszatekintünk a 40 évünkre, amelyre közreműködőként meghívunk mindenkit, aki valaha megfordult a Békés Bandában, de közbeszólt az élet. Azonban erről sem tettünk le…

Such Tamás

text