Borostyán Néptáncműhely: évforduló és kényszerű halasztás

Az idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a Borostyán Néptáncműhely. Furcsán alakul az évforduló, a koronavírus-járvány miatt a próbák hónapok óta szünetelnek, a tervezett gálaműsor is elmarad. Amint a helyzet engedi, a táncosok folytatják a gyakorlást, hogy a jövőre halasztott műsor a lehető legjobban sikerüljön.

 A Borostyán Néptáncműhely 2005-ben alakult Dernőn egy gyermek- és leánycsoporttal. Az évek során folyamatosan bővült, a próbák több helyszínen folytak, a táncosok egyik helyről a másikra vándoroltak, majd mintegy két évvel ezelőtt a rozsnyói Nagycsucsomi utcában találtak új otthonra, bérelt helyiségekben. Ekkor a csoport még dinamikusabb fejlődésnek indult. A néptáncműhely ma már nyolc néptáncegyüttest (Csacsogó, Napraforgó, Kis Kincskereső, Kincskereső, Kis Ifjúsági, Borostyán Ifjúsági, Borostyán és Borostyán Szenior) és két népi zenekart (Sajó Banda és a Kis Sajó) foglal magába, és a tagjainak a száma 180 körüli.

Emellett a legkisebbeknek a Ringató foglalkozásoknak is helyet adnak, valamint dolgoznak egy hagyományőrző csoport megalakításán, bár ezt most félbeszakította a koronavírus.

A járvány más területen is beleszólt a műhely életébe. Abbamaradtak a próbák, s el kellett halasztani az évforduló alkalmából készülő műsort is, amelyet májusban szerettek volna bemutatni. Icso Valéria, a Borostyán Néptáncműhely vezetője szerint ebben az évben már biztosan nem láthatja a közönség a műsort. Attól függően, hogy mikor kezdhetnek ismét próbálni, a jövő év májusa lehet az új időpont, de az is előfordulhat, hogy őszre kell halasztani. A koreográfiákat szakemberek készítik, a két zenekar is teret kap, s mindegyik csoport egy számmal mutatkozik majd be. Ez alól kivételt képez a felnőtt együttes, a Borostyán, amely egy teljesen új, félórás szerkesztett műsort mutat be kizárólag dél-szlovákiai táncanyagokból. Addig viszont még sok a munka.

Arra számítok, hogy október körül kezdhetünk el ismét próbálni. Attól nem tartok, hogy a mostani helyzet miatt sokan itthagynának bennünket. Inkább attól félek, hogy fél év kihagyás után majdnem minden csoportunk visszaesik technikailag, pedig már elég jó szinten voltunk
– mondja Icso Valéria.

Hozzáteszi, a kényszerű halasztás miatt talán még jobb is lehet a műsor. "A folyamatos munka nem könnyű, de most legalább mindenki megpihen, helyrerázza a fejét, a szívét, a lelkét, eldönti, hogy mennyit ér ez neki."

Összekovácsolni a generációkat

Amint sikerül megalakítani a hagyományőrző csoportot, az összes korosztály képviseltetheti magát a néptáncműhelyben. A vezető úgy véli, ezután más irányban kell keresni a fejlődés lehetőségét. Mint mondja, az utóbbi időben átértékelődtek a célok. Eddig elvállalták az összes adódó lehetőséget a fellépésre, folyamatosan azon dolgoztak, hogy szakmai szempontból egyre jobbak legyenek, emeljék a színvonalat, ami egyaránt megterhelő volt a táncosok és a tánckarvezetők számára, és kevés idő maradt a közösségépítésre. Ezért azt szeretné, hogy a jövőben több olyan rendezvényük legyen, amelyen jobban megismerhetik egymást a táncosok, a szülők, összekovácsolódhatnak a generációk.

Ehhez kapcsolódik a másik elképzelése is, hogy a Sajó Banda gyakrabban zenéljen, ezért legalább havonta egyszer táncházat szeretne rendezni az összes csoport részvételével.

Egyébként a Sajó Banda és a Kis Sajó tagjai az egyedüliek a néptáncműhelyen belül, akik online is folytatják a gyakorlást, sőt, talán még többet zenélnek, mint a járvány előtt. Az online táncoktatást is fontolóra vették a tánckarvezetők, de végül elvetették az ötletet, úgy vélték, ez nem működne hatékonyan.

Ismét lesz tagtoborzás

A Borostyán Néptáncműhely fennállásának másfél évtizede alatt először tavaly hirdetett tagtoborzást, addig a táncolni vágyók maguktól jöttek, ami Icso Valéria szerint azt jelzi, hogy van igény a népi kultúrára. Mára már csak néhány olyan település akad a Rozsnyói járásban, ahonnan ne lenne a néptáncműhelynek legalább egy-két tagja, sőt, Tornaljáról is járnak, mégpedig nem is kevesen. Az együttes vezetője azonban fájlalja, hogy a nagyobb településeken, ahol van magyar iskola, nem alapítanak néptánccsoportot.

Szerinte az sem lehet kifogás, hogy nincs szakmailag képzett ember, aki egy-egy csoport élére állna. Akarni kell, elhinni, hogy van értelme annak, amit csinálsz, és meg kell szervezni, mondja.

Hozzáteszi, nagy szívfájdalma, hogy a jelentős múltra visszatekintő Búzavirág egykori táncosai közül nagyon kevés akad, akinek az utódai is táncolnának, pedig lenne hol. "Ha ők szerettek oda járni, szerettek táncolni, értették, miről szólt az a közösség, akkor a gyermekeiket, unokáikat miért nem hozzák néptáncolni? Ez az én szememben ugyanolyan szintű bűn, mint amikor azt mondja valaki, hogy nem lehet tánccsoportot csinálni, mert nincs szakmailag felkészült ember, aki vezesse."

Nem könnyű műfaj, de sokat adhat

Icso Valéria vallja, hogy a néptánc rengeteget adhat a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt. Erősödik magyar identitásuk, általa tartoznak valahová, nem lesznek magányosak, új hobbit kapnak, fejleszthetik magukat a mozgás, a ritmika, a kondíció és a művészet terén, új dolgokat tanulnak, sokszor olyasmit, amivel otthon már nem találkozhatnak.

"Egy idő után a gyerek büszke lesz arra, hogy ő néptáncos. Talán még nem is tudja, pontosan mit jelent ez a szó, de érzi, hogy ő más, mint az osztálytársai. Tud valamit, amit a többiek nem. De ezért igen sokat kell izzadni, szenvedni, nem egy könnyű műfaj. Számomra is sokat adott az elmúlt másfél évtized. Nekem ez nem tűnt 15 évnek. Gyorsan eltelik, ha mindennap ebben élsz. Valószínűleg ugyanezt fogom érezni, amikor 30 éves lesz a néptáncműhely."            

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2020/19-es számában.
Fábián Gergely

text