„Táncolni alázattal, hévvel és fanatizmussal lehet” – Interjú Sánta Gergővel és Sánta-Bíró Annával

Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő hat éve házasok. Néptáncosként nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is egy párt alkotnak, a népi kultúra pedig az egész életüket meghatározza.

– Hogyan ismertétek meg egymást?

Gergő: 2005-ben, egy békéscsabai versenyen találkoztunk először, ahol szólótáncosként versenyeztem, Anna pedig a szüleit kísérte el a rendezvényre. Már az első pillanatban valami köteléket éreztem iránta, nem tudtam levenni róla a szemem, úgy éreztem, muszáj megszólítanom… Jól tettem! Ezt követően többször is találkoztunk, de a barátságunk csak később alakult szerelemmé, mivel én a fővárosban éltem, ő pedig vidéken, emellett még a Nyíregyházi Szakközépiskolába járt. 
Anna: 2007-ben aztán felvettek a Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe (akkori nevén Budapest Táncegyüttes), aminek Gergő már két éve a tagja volt, és a próbák során közelebb kerültünk egymáshoz. Fiatal újoncként voltak kétségeim, hogy jó döntés-e belevágni egy munkahelyi kapcsolatba, a többi táncos számára viszont már akkor egyértelmű volt, hogy minket egymásnak szánt az ég.

– Szerelmeteket nem mindennapi esküvővel pecsételtétek meg…

Gergő: Kitűztük a dátumát és mindent megszerveztünk, amikor utólag kiderült, aznap fellépése van a táncegyüttesnek, ami szíven ütött minket, viszont 24 óra alatt sikerült mindent átszerveznem.
Az egyházi szertartás a Mátyás-templomban volt, a lánykikérés pedig a VII. kerületi lakásunkban. A vendégeket arra kértük, népviseletben érkezzenek, a lakók pedig a gangon csüngve lesték, mit keres 200 ember a házban.
Anna: Én a templomi szertartásra fehér menyasszonyi ruhát szerettem volna, a polgárira viszont mi is átöltöztünk kalotaszegi népviseletbe. 
Gergő: A lakodalom majdnem két napig tartott. Egy idő után táncos barátaink örömére már csak népzene szólt, a többi ismerősünk pedig úgy figyelte a mulatást, mintha egy táncelőadást néznének.

– Miért volt számotokra lényeges, hogy hivatalosan is összekössétek az életeteket?

Anna: Nekem fontos a házasság, úgy érzem, erősebb lett tőle a kapcsolatunk. Tizenegy éve alkotunk egy párt, ami kimondva soknak tűnik, de nagyon hamar eltelt együtt.

Gergő: Természetesen nálunk is előfordulnak kisebb-nagyobb viták, de sosem hagyjuk, hogy eluralkodjon a kapcsolatunkon. Fontosnak tartjuk, hogy közös megoldást találjunk az aktuális problémára, és hogy ne hagyjuk lezáratlanul. Ez eddig bevált.

– Mi az, amit ennyi év elteltével a legjobban szerettek a másikban?

Gergő: Imádom Anna humorát, sokat tudunk nevetni együtt.
Anna: Azt szeretem a házasságunkban, hogy egy erős egységnek érzem magunkat. Mindketten határozott egyéniségek vagyunk, eléggé egy húron pendülünk, és kiegészítjük egymást.

– Táncosként a munkában is összeszokott párost alkottok.

Anna: Mindketten a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái vagyunk, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes művészeti vezetőiként pedig egy felnőtt együttes és hét gyerekcsoport munkáját koordináljuk. Ez többet jelent, mint próbatermi vezetés, a színházterembérléstől kezdve a jegynyomtatáson és a pályázatíráson át az utolsó alsószoknyáig mindenre oda kell figyelni. 
Gergő: A Bartókkal megörököltük a Nemzetközi Legényesversenyt, amit kiegészítettünk egy Gyermek Legényesversennyel és egy Párostánc-versennyel is. Ezek a versenyek az archív film elemzésére helyezik a hangsúlyt, az indulóknak egy szabadon választott produkciót és egy kötelező folyamatot, azaz egy archív filmrészletet kell bemutatnia a szakmai zsűri előtt. Nagyon fontos számunkra az archív filmről való tanulás, ez a mi szakmánk egyik alapja. Járunk Erdélybe, szervezünk gyűjtéseket és táncmulatságokat, de mi az a generáció vagyunk, akik sok esetben sajnos már csak archív felvételről ismerhetnek nagy táncos példaképeket. Ezért is fontos számunkra ez a versenysorozat, mert a kötelező tánc mindig egy példaértékű táncos egyéniségre fókuszál. Ez egy kiemelt esemény az életünkben, amely a Virágzó Hagyomány nevet viseli. Ezt is közösen álmodtuk meg, és nagyon örülünk, hogy a támogatóinknak köszönhetően évről évre megvalósíthatjuk.

– A Virágzó Hagyományhoz tartozik egy másik rendezvény, a LegényEst is. Ennek mi a lényege?

Gergő: A beszélgetős estek során egy-egy nagy előd, például Martin György, Borbély Jolán, Molnár István és idén Kallós Zoltán munkásságáról emlékezünk meg. Mivel a nálunk fiatalabb táncos generáció már csak névről ismeri ezeket az embereket, megkerestünk olyanokat, akik még tudnak róluk mesélni, korábban például Novák Ferenc, Zsuráfszky Zoltán, Sztanó Hédi, Andrásfalvy Bertalan is a vendégünk volt. A beszélgetéseket Novák Péter moderálja. A közös gyűjtésekről szóló történeteiket hallgatva a nézők nemcsak szakmai adatokkal gazdagodnak, hanem emberi oldalukról is közebbi képet kapnak. 

– Honnan ered a népművészet iránti szeretetetek?

Anna: Apukám népzenész, anyukám pedig táncpedagógus, és egy alapfokú művészeti iskolát vezetnek, így a néptánc már kiskorom óta az életem része. 

Gergő: Én gyerekként láttam egy szórólapot egy tánccsoportról, elmentem az órára, és olyan jól éreztem magam, hogy egy szem fiúként ott ragadtam a tizenöt lánnyal. Hatodikosként már pontosan tudtam, hogy hivatásos táncos leszek.

– A munkátok mennyire határozza meg a mindennapjaitokat?

Anna: A néptánc nem olyan számunkra, mint egy civil szakma, sokkal inkább egy hivatás, egy szerelem, ami folyamatosan jelen van az életünkben. A fanatikusai vagyunk a néptáncnak, a népi kultúrának, amit szerintünk így lehet életben tartani. Mielőtt megszületett a kislányunk, sokszor hétvégente és ünnepekkor is dolgoztunk. Ez azóta valamennyire megváltozott, de Száva teljesen belesimul az életmódunkba, és őt is vonzza ez a világ. Még csak kétéves, de már most szeret szoknyába bújni, és kéri, hogy hallgassunk népzenét, heti egyszer pedig eljár a Bartók legkisebb csoportjába táncolni.
Gergő: Egyébként nem az a célunk, hogy ő is a mi utunkat járja, hanem az a fontos, hogy kiegyensúlyozott legyen. Már többször is látta a Tündérmese című gyerekelőadásunkat, ami teljesen magával ragadta. Kívülről tudja a dalokat, és néhány mozdulatot is utánoz. Nem zárjuk ki semmiből, de igyekszünk annyit átadni neki a kultúránkból, amit a saját szintjén képes befogadni.

– A közös munka során melyikőtök a dominánsabb?

Gergő: Inkább kiegészítjük egymást. Alkotófolyamat közben mindkettőnknek határozott elképzelései vannak, egymást segítve haladunk előrébb. Természetesen előfordul, hogy ingerültebbek vagyunk, és tudjuk, hogy ilyenkor nem szabad megzavarni a másikat, viszont egymás mellett állunk, ha a másik elakad. Ebben a fázisban egy eufórikus állapotba kerülünk, amikor a föld fölött járunk. Ez az emelkedett érzés táncművészként a színpadon is jelen van bennünk. Az előadás közben teljesen átadod magad a táncnak, megélve az adott pillanatot, mozdulatot. Ebben Anna kifejezetten jó partner! Az emlékezetes pillanatok egyike, amikor a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Drakula utolsó tánca című előadásában volt egy duónk. 
Anna: Ez az egyik legszebb ebben a szakmában, hogy belépve a próbaterembe vagy a színpadra állva, megszűnik minden problémád és a tánc boldogsággal tölt el.
Gergő: Ez nemcsak egy testedzés, egy öncélú sport, hanem egy értéket képviselünk általa, a magyar kultúrát.

– A Drakula utolsó táncában Gergőnek több női partnere is volt. Hogyan éltétek meg ezt a helyzetet?

Gergő: Természetesen ez csak egy szerep. Szeretem a feleségem, de mégis teljes beleéléssel próbáltam Drakulát megformálni. Annához való kötődésem nem szokott korlátozni a színpadi szerepekben. 

Anna: Amikor táncművészként egy szerepet táncolunk, kizárjuk a magánéletet, átszellemülünk, és az aktuális karakterből próbáljuk kihozni a maximumot. Nagyon szerettem, ahogy Gergő a Drakulát táncolta, büszke voltam rá.

Gergő: A Drakulán kívül már mindkettőnknek volt több olyan színpadi szerepe, ahol más táncossal kellett szerelmespárt eljátszania. Szerencsére olyan szoros viszonyt ápolunk a kollégákkal, hogy ez soha nem okozott gondot.

– Az állandó feladataitok mellett min dolgoztok jelenleg?

Gergő: Jó barátunk, Németh Hajnalka Auróra megkért, koreografáljunk meg 11, népművészethez kötődő történetet a divatbemutatójára, ami nem kis feladat: általában saját témaválasztásainkat dolgozzuk fel, más ötlete alapján dolgozni jóval nehezebb. Az egyik legemlékezetesebb koreográfiai munkám az MNTE-ben Arany János A Honvéd Özvegye című balladájának feldolgozása volt. Itt Zsuráfszky Zoltán és Vincze Zsuzsa felkérésére a Ballare műsorban kaptam egy lehetőséget, és ők külső szemlélőként folyamatosan, egyfajta védőhálót képezve figyelték és segítették a munkámat. 

– A rengeteg fellépés mellett hogyan tudtok időt szakítani rá, hogy kikapcsolódjatok, és milyen közös programokat szerveztek ilyenkor?

Gergő: Szeretjük a rögtönzött családi-baráti összejöveteleket. A kislányunk imád állatkertbe járni, azt is sűrűn látogatjuk.
Anna: Száva annyira az életünk része, hogy nem igényeljük még az egynapos kikapcsolódást sem kettesben, mert hiányozna nekünk. 

Fekete Fanni

text