A BaHorKa Társulat zenél, mesél – mindenkinek

Nevetni, szórakozni jó dolog, és jó, ha azokkal tehetjük, akiket szeretünk. Korosztálytól függetlenül – sok program ígéri ezt, de sokszor hoppon marad a jóhiszemű közönség, és legfeljebb abban leli örömét, hogy a kicsik boldogok. A BaHorKa Társulat tagjai azonban hisznek benne, hogy ugyanaz a művészi produkció képes minden életkorban élvezetet nyújtani.

 A BaHorKa élőzenével kelti életre meséit énekesek, zenészek, táncosok és a közönség közreműködésével. Népzenével, világzenével és humorral – olyan közvetlen előadásmódban, hogy az ötévestől az ősz bajuszú nagypapáig bárki szívesen válik az előadások alkalmi szereplőjévé. Az improvizációs folklórszínház műfaját megteremtő BaHorKa Társulat alapító-énekesnőjével, Balogh Melindával, és a zenészként közreműködő Csoóri Sándorral korosztályfüggetlen művészetről, a készülő lemezről és arról beszélgettünk, hogy a bakiból is poént kell csinálni.

Sok előadásra mondják, hogy gyereknek és felnőttnek egyaránt szól, de ez sokszor nem igaz. A BaHorKa műsorain viszont az óvodáskorútól az idősekig, mindenki jól érzi magát, mindenki figyel, nevet. Mi ennek a kulcsa?

Balogh Melinda: Nagyon tetszik a Budapest Bábszínház szlogenje: „A báb nem korosztály, hanem műfaj.” A népzene és a néptánc sem korosztályfüggő, és amit csinálunk, ez a folklórszínház-jellegű, a commedia dell’arte műfajára visszavezethető, utcaszínházi előadásmód sem korosztályfüggő.

Csoóri Sándor: Se a mese, se a zene nem degradálható csak gyerek vagy csak felnőtt szintre: a művészet nem korosztályfüggő, minden korosztály a saját élményeként éli meg. Ugyanez vonatkozik a népművészetre: ha valamelyik rétegét nem értjük az alkotásnak, nem baj, megértünk belőle mást és máshogy. A művészet mindig tartogat újdonságokat.

Balogh Melinda: Ez igaz a népviseletre is: régen ugyanúgy ráadták a kisgyerekre a díszes viseletet, ami épp olyan volt, mint a felnőtteké, csak kicsiben. A gyerek annyit látott belőle, hogy szép színes, míg a felnőtt pontosan tudta, melyik ruhadarabnak, díszítésnek milyen jelentése van. Ugyanez vonatkozik a zenére is: nem kell kevesebb akkorddal szólni a gyerekekhez, ugyanazt a zenét élvezheti minden korosztály.

„Improvizációs folklórszínház” – zene, mese, tánc, improvizáció, néphagyomány. Mi jellemzi leginkább a BaHorKa előadásmódját?

Balogh Melinda: A zene a fő irány, zenével mesélünk. Élőszavas mesemondás is van az előadásokon, néphagyományok felelevenítése rigmusokkal, táncos betétekkel, de az események hangulatát a zene határozza meg. A célunk, hogy széles korosztályt szólítsunk meg, különböző mélységekben: egy ötéves gyerek egy mesének, dallamnak csak egy részletét tudja feldolgozni, míg egy felnőtt néző a mélyebb rétegeit is. Ezért van az, hogy a mi előadásainkon nem látni ásítozó szülőket. Nem gügyögünk a gyerekekhez, hanem beszélünk hozzájuk.

Csoóri Sándor: A BaHorKa a népdalok, a Kárpát-medencei hangszeres zenei kíséret és az ehhez kapcsolódó városi és paraszti zenei felfogás összefűzéséről szól. Nekem zenészként az a fontos, hogy amikor a társulat énekes triója énekel (Balogh Melinda, Horváth Sára Nina, Kaszai Lili), vagy Utasi Péter mesél, olyan hangulatot hozzunk létre a többi zenésszel, amivel az ő előadásukat segítjük. Olyan dalokat is meghangszerelünk, amiknek nem feltétlenül van autentikus hangszeres kísérete, így nekünk kell azt létrehozni. Arra törekszünk, hogy az autentikus népzenét a saját érzelmeinkkel, a különböző szituációkkal úgy hangoljuk össze, hogy hiteles dolgot hozzunk létre. A népzenéből fakadó stílusérzékünk, a magyar népi kultúrával való mindennapos együttélésünk határozza meg a társulat ízlését.

Balogh Melinda: És nagyon fontos a körítés, a tálalás. Nem elég, ha azt mondom például, akár egy felnőtt közönségnek, hogy játsszuk el a Csip-csip csókát, ettől senkinek nem jönne meg a kedve. El kell érni, hogy szívesen vegyenek részt a játékban, hogy legyen miértje, oka, mondanivalója a dolgoknak.

Csoóri Sándor: Egy művészeti alkotás akkor tudja átvészelni az időket, ha kellő mögöttes tartalommal van felruházva, ha szilárd alapokon áll – így marad korokon átívelve ugyanolyan érdekes.

Közel tíz éve működik a BaHorKa, hogyan jutottatok el az improvizációs folklórszínház műfajáig?

Balogh Melinda: A Jászság Népi Együttesben táncoltunk Sárival és Lilivel, amikor 2007-ben felvetettem, hogy mivel mindhárman énekelünk, csinálhatnánk közösen egy énekes produkciót. Kezdetben hármasban jártuk a Jászság településeit, gyerekeknek tartottunk meseelőadásokat, ekkor még szigorúan autentikus formában adtunk elő népszokásokat, népdalokat. De rájöttem, hogy az ismeretterjesztő, kicsit didaktikus stílusnál sokkal életszerűbben, ugyanakkor művészi élményt nyújtva, szórakoztatójellegű produkciókat kell létrehozni, melyek mögött ugyanúgy ott van a népi kultúrából táplálkozó tartalom, de ezt elég, ha mi, az előadók ismerjük kimerítően. Ez olyan, mint ahogy a fejlesztő pedagógus is pontosan tudja, mikor melyik képességét fejleszti egy gyereknek, de nem kezdi neki magyarázni, hogy most épp a bilaterális koordinációdat fejlesztjük ezzel vagy azzal a játékkal.

Mióta van hangszeres kíséret a trió mellett?

Balogh Melinda: Az elején sokáig Hegedűs Luca kísért minket, cimbalmon, szeretettel gondolunk vissza erre az időszakra, neki három gyönyörű gyereke született, így sajnos egy idő után már nem tudott velünk tartani. A jelenlegi felállásból elsőként Gárgyán Zoltán csatlakozott hozzánk, klarinéton, majd Hargitai Gergely, harmonikán, de végül őt a táncos pályafutása másfelé vitte. A zenészeknél sok változás volt az elmúlt években, de mi hárman, az énekes trió, sosem álltunk meg. Csoóri Sanyi úgy jött a képbe, hogy a Buda Folk Banddel – amit Sanyi vezetett – 2016-ban közösen létrehoztuk a Pletykázó asszonyok című előadást, és Sanyi végül velünk maradt. Ő is több formációban játszik – nincs is köztünk olyan zenész, aki csak egy helyen, egy műfajban zenél. A zenészek először beugranak hozzánk egy előadás erejéig, aztán velünk maradnak rövidebb-hosszabb ideig. Így jött a jelenlegi formációba Kiss-B. Ádám, prímás, Babcsán Bence, fúvós, Réti Benedek, harmonikás. A két vándorló zenészünk, Szabó-Csobán Gergő és Bősze Tamás Jean-Pierre is már régóta a zenekar vendégei. A változatos zenekari felállások miatt is nagyon izgalmas a társulat hangzásvilága, mindig kísérletezünk. Az előadásokon mindenki tudja a dolgát, van forgatókönyv, amihez szigorúan ragaszkodunk, de mindig a konkrét helyzethez igazítva alakulnak a dolgok, ezért fontos az improvizációs jelző a műfaj meghatározásakor. Nem lehet egy pillanatra sem elengedni a közönség kezét. Nem klasszikus kőszínházi felállásban működünk, nem vagyunk színészek; énekes mesélők vagyunk. A BaHorKa Társulat nem megszokott műfajt képvisel, ehhez pedig különleges attitűdre van szükség, nem az dönt egyedül, ki mennyire jó zenész. Fontos, hogy a zenész jól érezze magát abban a szituációban, ahogy három nő mögött ülve azt lesi, hogy az elhangzott improvizált szövegekre zeneileg hogyan reagáljon. A készülő lemezen a három énekes mellett Utasi Péter (mese), Hegedűs Máté és Kiss-B. Ádám (hegedű), Gárgyán Zoltán (klarinét), Babcsán Bence (szaxofon), Réti Benedek (harmonika), Bősze Tamás Jean Pierre (koboz, dob), Csoóri Sándor (brácsa, tambura), Szabó Csobán Gergő (nagybőgő) muzsikálnak, a hangmérnök Dióssy Ákos.

Több műfaj megjelenik a zenétekben – a népzenén kívül ki mit hozott még?

Balogh Melinda: A társulat három énekese, Sári, Lili és én, népi énekesként kezdtük a pályafutásunk, de mindhárman sok más zenei műfajban is otthon vagyunk. Sári jazzéneket tanult, Lili a Besh o droM énekesnője, engem pedig a cigány népzene felé vitt az út, de tanultam jazzt és a balkáni zene is nagyon izgat. A zenei tanulmányok, amikre az évek alatt szert tettünk, visszaköszönnek a BaHorKa dalaiban, és ebben a zenészeink nagyon jó partnerek, hiszen ők is széles zenei érdeklődési körrel rendelkeznek. A zenészeken kívül immár több, mint két éve Utasi Péter, mesemondó-táncosként, fontos színt hoz a társulatba, szinte minden előadáson velünk van.

Mi volt a legemlékezetesebb nézői visszajelzés?

Balogh Melinda: Mindenféle szituációba belefutottunk már, rosszba is, jóba is. Az improvizáció és az interaktivitás nagyon érzékeny műfajok. Megszólítani valakit a közönségből, megkérni, hogy jöjjön fel a színpadra, majd csinálja azt, amit mondunk neki, nem egyszerű. Úgy kell tréfát faragni a helyzetből, hogy nem a nézőből csinálsz viccet, hanem vele együtt hozod létre a helyzetkomikumot.

Csoóri Sándor: A kellemetlen szituáció a legjobb szituáció, mert annál több humorforrást rejt magában. Az énekeseink képességei meghatványozódnak ezekben a kiszámíthatatlan helyzetekben. Volt olyan is, hogy ott szálltam be, amikor eredetileg nem szerepelt hangszeres rész, de megoldottuk. A folyamatos változás nagyon fontos. A változásra törekvő energia összecseng azzal a zenei felfogással, amit a mestereinktől tanultunk. Ha nem úgy sikerül valami a zenében, ahogy elterveztük, akkor is úgy kell megoldani, hogy megtöltsük a pillanatot. Az improvizáció törékeny dolog, mert bele lehet sülni.

Balogh Melinda: A bakiból is poént kell csinálni.

Csoóri Sándor: Közös improvizáció során igazából nincs is belesülés, mert a másik mindig ki tud menteni, számíthatunk egymásra.

Idén jelenik meg Pletykázó asszonyok című, új lemezetek. Zene és mesemondás egyaránt lesz rajta?

Balogh Melinda: Az előadáson elhangzó mesék és a közönség megszólítása élőben működik igazán. Alapvetően a társulat zenei formáció, zenészek, énekesek vagyunk, akik a zene, a mesemondás és a tánc segítségével keltik életre a történeteket. Az előadások improvizációs helyzetei lemezen másképp kell, hogy működjenek. Nem meselemezt, hanem zenei lemezt készítünk, de Utasi Péter előadásában egy mese megszólal majd a lemezen. Célunk, hogy az utcaszínház-jellegű előadások mellett koncert keretein belül is meg tudjunk szólalni. Ez nem esik nehezünkre, mert alapvetően a BaHorKa Társulat a zene nyelvén szól a közönséghez.

Mi a kedvenc mesétek?

Csoóri Sándor: A Fehérlófia.

Balogh Melinda: Érdekes módon nem népmese a kedvencem, hanem Bálint Ágnes Tündér a vonaton című meséje. Felnőttként olvastam először, mindenkinek nagyon ajánlom. Egy tündérről szól, aki egy kerti virágról egy vonatra pottyan és különféle utasokkal találkozik. A vonaton mindenki rosszkedvű, esős, rossz idő van, de megbújik az ülések alatt egy tücsök a nyárból, aki ciripelni kezd, a tündér pedig megfésülködik és egy virágos mező illatát árasztja maga körül, ettől pedig mindenki jobb kedvre derül. A BaHorKa Társulatnak is valami ilyesmi a küldetése: a mezők illatát és egy kis tücsökciripelést csempészni a színpadra.

G. Szabó Sarolta

text