Barátságkulccsal járnak

Kellenek az olyan alkalmak is, amikor beszélgetnek, sütögetnek – és nem néptáncolnak.

Közösségerősítés a generációk között projekt keretében a Minőies Alapítvány csapatépítőket szervez, egy ilyen alkalmon vettek részt a Szinvavölgyi felnőtt táncegyüttes tagjai is. Horváth Dánielt, az együttes tagját arról kérdeztük, hogy miért kellenek az ilyen alkalmak.

Bulin mégis van néptánc
– Sok fellépésünk van általában, és a fellépések után táncolunk, énekelünk. Ezek az alkalmak kimondottan a népzenéhez és néptánchoz kötődnek – kezdi Dániel. – De az olyan csapatépítők, mint a közelmúltban Bükkszentkereszten tartott, arról szólnak, hogy beszélgetünk, sütögetünk, eszünk. Az éneklés és a tánc is előjön, de éjfél körül – teszi hozzá mosolyogva a 22 éves fiatalember. Úgy tűnik, nem tudnak kibújni a bőrükből, éppen ezért kérdezzük, hogy szükségét érzik-e, hogy néha „megszabaduljanak” a néptánctól.

– Ezek a csapatépítő alkalmak úgy vannak tervezve, hogy ne a néptáncról szóljanak – mondja Dániel, és azt is hozzáfűzi, hogy a közeljövőben a Balatonra is készülnek.

Hazajárnak a próbákra
Együtt akarnak lenni vagy azért vannak együtt, mert ugyanaz érdekli mindannyiukat? – érdeklődünk.

– Egyszerűen jó a közösség. A felnőtt csoportból huszonöten, harmincan szoktunk összejönni, többségében 18-25 évesek vagyunk. Jómagam 15 éve táncolok. Nem tudom, hogy az-e a kulcs, hogy egy dolog nagyon érdekel bennünket – gondolkodik el a fiatalember. – Gyermekkori barátok vagyunk. Mindenkinek másfelé indult az élete. Van köztünk, ami szakmát tanult, van, aki mérnök, orvos, aki még egyetemista és dolgozik mellette. De barátok vagyunk. És ha nem beszélünk hónapokig, akkor is ugyanott tudjuk folytatni.

Azt mondja, hogy az órákig tartó próbák gyakorlásaiból adódó feszültségek bent maradnak a próbateremben. Megtudjuk, hogy a próbák során is egymásért dolgoznak. Nem azt nézik, hogy ki hogyan emeli vagy nem emeli a lábát egy-egy lépés begyakorlásánál, mert kölcsönös az egymás iránti tiszteletük. És hogy a közösség és a közös hobbi összetartja a Szinvavölgyi felnőtt csoportot, mi sem mutatja jobban, mint hogy hétvégén többnyire, többségében Miskolcon vannak – és próbálnak. Miért is? -vetjük fel.

– A személyes példámat tudom elmondani. Ebben a közösségben találkozom a barátaimmal. És a tánc kiváló testmozgási lehetőség is. Biztosan nem mozognék ennyit, ha nem járnék rendszeresen a próbákra. Sok vannak azonban, akik élnek-halnak a néptáncért – mondja a néptáncos, aki élelmiszermérnöknek tanul, de mellett marketinggel is foglalkozik.

„Tök jó!”
– A magyar néptánc, népzene nem egy szuperbrand jelenleg, és a befektett energia sem térül meg gyorsan – evezünk át egy fiatalosabb területre. – De közösségteremtő ereje óriási, pozitív élményt ad, fejleszti a személyiséget, és megtanuljuk, hogy kell viselkedni egy nővel, hogyan kell kommunikálni vele, a szemébe nézni. Sokan találják meg a párjukat is a csoportban.

– Amikor valaki meghallja, hogy néptáncolok, akkor többször hallottam már, hogy azt mondták: „Ez tök jó!”. Aki emiatt inzultál, az akármi miatt inzultálna – meséli Dániel.

Végül rákérdezünk, hogy ha nem közösségépítőn „buliznak”, akkor úgy buliznak, mint a miskolci belvárosban a részeg fiatalok.

– Nem tudom, hogy ők hogyan szoktak szórakozni – jegyzi meg a fiatal néptáncos egyetemista tömören.

 

 

 

Nyikes Zita

text