Új rendeltetést kap az egykori főtéri Központi Szálloda

Új rendeltetést kap az egykori főtéri Központi Szálloda

 

2020. július 31.
06.07
Szeptembertől új rendeltetése lesz a Kolozsvár főterén található egykori Központi, majd Melody Szállodának. A város egyik patinás ingatlanát a napokban vásárolta meg a Sapientia Alapítvány, s ez által nemcsak az vált lehetővé, hogy a Sapientia EMTE-n szeptembertől induló néptánc szak órái ott zajlódjanak, hanem az Erdélyi Hagyományok Háza is ott lel majd otthonra. Megkeresésünkre Kató Béla, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke megerősítette a hírt, és közölte: az épület egy részében különösebb átalakítások elvégzése nélkül elkezdődhet az oktatás a 2020/2021-es tanévben. Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári kara dékánja elmondta: a néptáncoktatás lebonyolítása mellett ott kapnak helyet a szak működéséhez szükséges irodák is. László Esztertől, a Hagyományok Háza irodájának vezetőjétől megtudtuk: céljuk a közösségteremtés, régi hagyományaink felelevenítése, újratanítása.
– A Sapientia Alapítvány néhány nappal ezelőtt vásárolta meg az egykori Központi/Melody Szállodának otthont adó épületet. A 2020/2021-es tanévben, azaz idén szeptembertől különösebb átalakulások nélkül elkezdődhet a főtéri ingatlanban a néptáncoktatás, hiszen a földszinti nagy terem, az egykori ebédlő, illetve az első emeleten levő nagyobb helyiség használható állapotban van. Ezenkívül az Erdélyi Hagyományok Háza is ebben az ingatlanban fog működni – erősítette meg információinkat Kató Béla, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 

– Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári fiókja színes programokkal fog a gyerekek, felnőttek, családok rendelkezésére állni. Rendezvényeinken a népzenére, a néptáncra, a népmesére és a népi tárgyalkotásra fókuszálunk. Célunk a közösségteremtés, régi hagyományaink felelevenítése, újratanítása, komplexitásuk megismertetése. Felnőttképzéseinken, gyerekfoglalkozásainkon, koncertjeinken, táncházainkon keresztül szeretnénk Kolozsvár pezsgő kulturális életébe bevinni az egykori erdélyi falu legszebb közösségi pillanatait, ugyanakkor átörökíteni azt a tudást, amelyet elődeink több évszázados tapasztalatok útján szereztek meg – mondta László Eszter, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári fiókjának irodavezetője. – Az ingatlan birtokbavétele két szakaszban zajlik. Az első szakasz idén szeptemberben kezdődik, amikor elkezdjük a néptáncoktatást. Tudomásom szerint most történik az épület állagának felmérése. Ha szükség lesz, ezt követi az ingatlan teljes felújítása. Az idén először meghirdetett néptánc szak nagy népszerűségnek örvendett, kétszeres volt a túljelentkezés, és mind az ingyenes, mind a fizetéses helyek beteltek – tudtuk meg Tonk Mártontól, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánjától.

Nagy-Hintós Diana

--------------------

 „A XIX. század végén jó hírű szálloda állt a Nagypiac és a Belső-Magyar utca sarkán, a korábbi Fisu vagy Fiskus-ház helyén. Egy ideig Pannonia volt a neve, majd tulajdonosáról Nagy Gábornak is mondták. A két világháború között, majd 1940 után is Pro Deo néven a római katolikus szociális nővérek működtették. (…)  A Fiskus-ház Hoffreiter Joseph XIX. század elejéről való festményén is látható. A Bánffy-palota mellett egy emeletes, a Nagypiac észak-keleti sarkán pedig egy földszintes ház állt. Itt volt a Fiskus nevű kocsma, a katonatoborzások színhelye. Lehet, hogy a házat a Fiskus, az államkincstár építtette vagy bérelte. Nem tudjuk, a fentebbi két ház helyébe mikor épült a mai kétemeletes saroképület, de Veress Ferenc 1859. évi felvételén már rajta van.  Itt működött az 1858-ban alapított első kolozsvári pénzintézet, a Kisegítő Pénztár. Az 1860-as évektől az épület tulajdonosa a Katolikus Státus. 1872-től Plihál Ferenc bérelte, aki Pannonia néven szállodává alakította. 1879-ben itt hangversenyezett Liszt Ferenc, 1890-től Nagy Gábor bérelte. 1891-ben Oriold Antal és Endstrasser Benedek építész terve szerint átépítették, eklektikusan díszítették, a sarok fölé tornyot emeltek. Az első emeleten két erkélyt alakítottak ki. Ettől kezdve viselte a Központi Szálló nevet. Az 1950-es évek végén árkádos átjárót vágtak.” (Asztalos Lajos: Kolozsvár helynév- és településtörténeti adattára)


text