Halmos Béla Program hírek

Az NKA Halmos Béla Kollégiuma nyílt pályázati felhívásai ezúttal is a népzene és kapcsolódó művészeti ágak széles skáláját fedik le. Összefoglaljuk a lényeget!

Az kiírás szerint 5 altémában van lehetőség a pályázatok benyújtására. Zenészként portfóliód fejlesztésére pályázhatsz, intézményként, egyesületként népzenei képzési programokra (online – és offline) van lehetőség támogatást nyerni. Támogatás kérhető továbbá néptáncegyüttesek számára új koreográfiazenék létrehozására és népzenével foglalkozó, rendszeresen jelentkező tematikus műsorok támogatására.

A kuratórium a járványhelyzetre való tekintettel azokat az altémákat tette közzé felhívásában, amelyek sok esetben megvalósíthatók online is, illetve a népzenei háttérterületek munkáját támogatják. A koncertekre és koncertsorozatokra a következő pályázati ciklusban lehet számítani. Minden altémára szeptember 1-jén éjfélig lehet pályázni. További információ az NKA honlapján érhető el.

 
 

 

Nyári estéken a szabad ég alatt, barátságos környezetben, élőzenére, jó társasággal múlatni az időt; ezt kínálja vendégeinek a Benczúr Kerti Esték népzenei sorozata, ami már három sikeres alkalmat tudhat maga mögött idén, a hangulatból pedig a videók adnak ízelítőt.

De szerencsére még egyszer ennyi varázslatos koncert, és ezúttal azt követően táncház is várja a nézőket a Benczúr Kert és az NKA Halmos Béla Program közös programsorozata.

Augusztus 19-én a Dalindát láthatjuk és hallhatjuk - az a’capella együttes autentikus és modern hangzások segítségével meséli el nekünk a női lét szakaszait. Az együttes három fiatal énekese nőies energiával hatja át a közönséget és magyar népi dallamainkat indaszerű játékossággal fogalmazzák meg. A koncertet követően a fiatal, de tapasztalt zenészekből álló Bazseva húzza a talpalávalót.

Szeptemberben is két alkalommal csendül fel a népzene varázslatos ereje a Benczúr Kertben. Szeptember 2-án az átható hangú énekesnő, Lakatos Mónika tolmácsolja az oláh cigány dallamokat, amelyek a mai napig a közösség életének fontos részei. Ezúttal a Romengo zenészeivel és a Lakatos Mónika és a Cigány hangok formáció énekeseivel ad elő ritmikus dalokat. 

Utolsó alkalommal szeptember 9-én töltik meg népzenével a Oktogontól néhány perc sétára lévő kerthelyiséget Koncz Gergely és barátai vezényletével. Ahogy a zenekarvezető fogalmaz: “Évtizedek után 2019 elején lehetőséget kaptam még egyszer nyolc visai magyar ember lába alá zenélni. Fekete Antal, Havasréti Pál és Liber Endre volt a segítség, ők az a három muzsikus, akivel szerettem volna ezt megpróbálni, őket olyannak tudom, hallom. Ezen a lemezen szándékosan csak olyan dallamokat játszunk, amit már mindenki ezerszer hallott, jól ismer: nincs zsákbamacska.”

Megvannak az első fellépők nevei, jelentette be a WOMEX, a világzene vezető nemzetközi fesztiválja, melyet 2020. október 21. és 25. között a Hangvető szervezésében idén 26. alkalommal rendeznek meg, immár második ízben Budapesten.

Így, hogy 2015 után a WOMEX idén is Budapesten lesz, nagyobb a megmozdulás a régióban – a közép- és kelet-európai, balkáni zenészeknek nagyobb esélye van eljönni. Az első bejelentett zenekarok között van a magyar Dalinda és a szlovén Širom is. Összesen 21 különböző ország képviselteti magát a most bejelentett 21 előadóval, többek között kolumbiai, ghánai, marokkói, dél-koreai, amerikai és spanyol zenekarok érkeznek majd Budapestre októberben. A régióbeli zenekarok száma pedig a továbbiakban még

text