A táncoktatásra helyeztük a hangsúlyt a táncházban is

Szabadtéren, a Békés-Dánfoki Üdülőközpont gasztro komplexuma által nyújtott árnyékos, fákkal körülvett területe biztosította a helyszínt a Nyári Batyus Táncháznak 2020. augusztus 6-án 18 órai kezdettel. Az időpont egybeesett a Békés Megyei Néptánc Táborral, annak mintegy színesítéseként került megrendezésre csütörtökön este a táncház, ahová a gyermekeken túl szüleik és minden, népzene és néptánc iránt érdeklődő békési és környékbeli lakos hivatalos volt. A Mahovics Tamás néptáncpedagógus által tartott esti foglalkozáson a hangsúly az oktatással egybekötött, jó hangulatú, családias, friss levegőn végzett mozgáson volt. Mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek szívesen tanultak tánc alaplépéseket, melyhez az élőzenéről a Ludas Zenekar gondoskodott.

text