Néptánctábor várta a gyerekeket Szanazugban

Hétpróbás néptánctábort tartottak a szanazugi ifjúsági táborban, mely szombaton ért véget. A kétszer egyhetes bentlakásos esemény alatt a gyerekeket számos, a magyar népi kultúrához, népi hagyományőrzéshez kötődő program várta. Az első turnusban a kisebbek, míg a másodikban a nagyobbak számára nyitotta meg kapuit a tábor. Az elfoglaltságok közt néptánc- és népdaltanulás, kézműves foglalkozás, de népi játékok, és vetélkedők is voltak.
 
– A tábort ifjabb Mlinár Pál találta ki, és hozta létre, melyet ebben az esztendőben immár tizenkettedik alkalommal rendeztünk meg. Idén a kicsik és a nagyok is több mint negyvenen voltak, így összesen közel százan találtak itt elfoglaltságot. A kisebbek napja alapvetően a táncból, és a kézműves foglalkozásokból állt, de ez utóbbi a nagyobbaknál is a programok része volt, ők például nemezeltek. Délelőtt és délután tánc, az ifjúsági táborban viszont szabadfoglalkozás várta a gyerekeket, azért hogy közben a közösségi élet se szenvedjen csorbát. Esténként pedig változatos, táborszintű programokkal készültünk. Egyik éjszaka egy számháborúval leptük meg a gyerekeket, és jó volt látni, hogy a mai digitális generáció mennyire élvezte ezt a kézzelfogható, analóg játékot – részletezte Vaszkó János, táborvezető, a Hétpróbás Néptánciskola igazgatója.

 
 Délutánonként közösen ropták a táncot a gyerekek /Fotók: BMH/
A heti turnusokat a szokásoknak megfelelően egy műsorral zárták: a tanultakból a tánctanárok egy koreográfiát állítottak össze, amit aztán a gyerekek előadtak a szülőknek. A kicsik idén moldvai táncokat tanultak, a nagyok pedig bonchidai táncot adtak elő a záróeseményen.

B. O.

---------

Utánpótlást nevelnek
A Hétpróbás Néptánciskola két évtizede alakult a Békéscsabai Balassi Táncegyüttes utánpótlását biztosító művészeti iskolaként, ahol a néptánc iránt érdeklődő fiatalokat idén is szeptembertől várják. Az intézmény szervezetileg fogja össze az utánpótlást biztosító gyermekegyütteseket, ezzel egyben iskolán belül perspektívát mutatva a növendékeknek. Kihelyezett tagozataival immár jelen van valamennyi békéscsabai általános iskolában.

text