A legmagasabb színvonalat akarjuk képviselni

A Piliscsabai Táncház Egyesület megteremtette a térség kulturális agóráját, ahol azok is közösségre találtak, akik nem elkötlezett hívei a népzenének. Ettől érdekes és értékes mindaz ami Piliscsabán történik. Varga Veronika interjúja Halmos Attilaval és Káplár Zsófiával.

A Piliscsabai Táncház Egyesület 2014-es megalakulása óta számos rendezvénnyel gazdagította a táncházmozgalmat, illetve fontos ajtókat nyitott ki az autentikus népzene és néptánc iránt érdeklődő „kívülállók” előtt is. E ma már Az egyesület tanárainak mindegyike képzett zenész, illetve szakember a saját területén, és nem utolsó sorban minden erejével elkötelezett az oktatás, a nevelés, a hagyományok igényes továbbítása  mellett. Az egyesület elnökével, Halmos Attilával, a Tükrös zenekar prímásával és a tanárok munkáját segítő legfontosabb háttérfeladatok ellátásával foglalkozó elnökségi taggal, Káplár Zsófiával beszélgettünk.

– Már több intézményben lehet autentikus népzenét és néptáncot tanulni, de a Piliscsabai Táncház Egyesületben ezt különösen komplex és igényes módon tudjátok megvalósítani. Hogy indultatok el? 

– Halmos Attila: A művészeti iskolánk, a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola népzene szakán már 20 éve oktatok hegedűt főállásban, van furulya szakirány és néptánc tagozat is, alapvetően pedig klasszikus zenét lehet tanulni ebben a 300 fős intézményben. A mi történetünket igazából 2013-2014-ben kezdeném, amikor láthatóvá vált, hogy az indulás után, az évek során felnőtté, egyetemistává vált tanítványaink – akik a művészeti iskolából koruknál fogva kiestek – nem hagytak el minket, igényelték, hogy utána is megmaradjunk egy aktív közösségnek. Táncegyüttes, tánckíséret, táncházak már akkor is voltak, tábort is szerveztünk, de a programoknak semmiféle hivatalos formája nem volt, erre azonban felmerült az igény az akkori egyetemistáink részéről. Az ő javaslatukra tehát létrehoztunk egy egyesületet, amelynek én lettem az elnöke. Egyébként is, már régóta szerettem volna kulturális szervezéssel foglalkozni.

A Tükrös együttes zenészeként korábban – és persze még most is – nagyon sokat utaztam, és idővel minél többet szerettem volna „helyben” lenni, minőségi zenei dolgokat létrehozni, amelyeket máskülönben csak akkor volt alkalmam megvalósítani, amikor elmentem innen...akkor tudtam nívós helyeken, komoly közönség előtt játszani, tehát azon a színvonalon, ami nekem megfelelő volt.

Az egyesület létrehozása ebből a szempontból is nagyon fontos volt számomra, mely a csupán néhány éve elindult pályázati rendszer ezelőtti időszakban csakis a tagok által befizetett díjakból tartotta fenn magát, néha esetleg kaptunk valamilyen támogatást, mégis, elég gyorsan a város – akkor még község – meghatározó kulturális egyesületévé váltunk. Amikor a pályázatok beindultak, mi kapva kaptunk a lehetőségeken, és a legmagasabb színvonalú pályázati anyagokkal fontos anyagi forrásokat nyertünk el a kiírt események lebonyolítására, amelyek szerencsére pont azok voltak, amelyeket mi egyébként is szerettünk volna megszervezni. Így van egész évben táncházunk összesen 8 alkalommal, van egy mesterkurzusunk, ami az országban talán a legnagyobb, és mivel egy katolikus iskola egyesülete vagyunk, megtartjuk és alkalmazkodunk a régi ünnepekhez, pl. advent idején dalárda van, és nem táncház. Mindig a nagyböjtben tartjuk a már említett mesterkurzust, valamint ebben az időszakban szoktunk meghívni koncertezni egy neves zenekart – idén a Sebő együttest hoztuk el.

Próbáljuk kiterjeszteni a programokat városi szinten is, és igyekszünk bevonni a többi iskolát is. Most már egy teljes évet le tudunk fedni kulturális szervezéssel, és meg tudunk tölteni minőségi, autentikus népzenei programmal. 

A legfontosabb, hogy mi nem csak egy fiktív szervezet akartunk lenni. Tényleg nagyon komoly alapszabályokat határoztunk meg, a működési alapdokumentumban valódi célokat fogalmaztunk meg. Ez olyan felemelő érzés volt nekem, mint amikor ‘89-ben összeült az első parlament. 
– Zsófi, te egy más feladatkört látsz el, mint Attila, de mindkettőtök szerepe kulcsfontosságú a hatékony működésben. Mivel foglalkozol pontosan az egyesületben?

– Káplár Zsófia: Ha nagyon a felszínét nézem a dolognak, akkor én csinálom a papírmunkát, illetve én látom el a titkári feladatokat, kezelem a pénzügyeket, pályázatokat írok, a számlákkal, programszervezéssel foglalkozom. A lényeg persze ennél sokkal több, összetettebb, hiszen ez az egyesület mindenkinek a szívügye. Egy közös eredőből jön a gondolat, miszerint az értékközvetítés a legfontosabb. Valójában, amit Halmos Attila és Ocskay Rita a művészet, a zene szintjén meg tud tenni a fiatalokért, a hagyományokért, a magyar kultúráért az egész egyesület szellemi alapvetését képviselve, azt mi az elnökség többi tagjával hasonló lelki indíttatásból tesszük, csak afféle háttérmunkával segítve a „frontvonal” működését, a mi eszközeinkkel, a mi kompetenciáinkkal. A fiatalok megszólítása számunkra is vezérfonal,

a mi feladatunk kitalálni azt, hogy hogyan tudjuk mindazt eljuttatni a szívekbe, a lelkekbe, amit mi képviselünk.
Úgy gondolom, ez egy nagyon finom lelki munka, hiszen úgy kell felmutatni a közösség értékeit, hogy közben ne „üljünk rá” a fiatalokra, hanem segítsük őket abban, hogy a bennük lévő készségeket észrevegyék, és meg is tudják, meg is merjék élni őket. Nagyon sok energiát teszünk ebbe a munkába, de ez abszolút belső indíttatásból jön. Van egyfajta értékrendünk, ami manifesztálódik az egyesület célkitűzéseiben, ezért vettünk, veszünk részt a szervezésben kezdetektől fogva. Úgy látszik, hogy működik ez a fajta hozzáállás, mert egyre tágabb körben tudunk megszólítani embereket a helyi közösségeinken túl is. Vannak már országos rendezvényeink is, például a népzenei mesterkurzusunk. 

– Mik azok a tényezők, eszközök, amelyek ilyen hatékonnyá tesznek titeket? Szerinted mivel vonzzátok a fiatalokat?

– Káplár Zsófia: A bartóki gondolattal élve: nem ihatunk másból, csak tiszta forrásból. A mi eszközünk ennek szellemében a mindenkori igényesség. A lehető legértékesebb dolgokat szeretnénk felmutatni, akár a zenében, akár egy rendezvény kivitelezésében, akár egy műsor összeállításában.

A legmagasabb művészi színvonalat akarjuk képviselni. Ebből semmi sem szabad engedni, nem szabad megalkuvónak lenni a korszellemmel, mert az visszaüt.
A minőségnek mindig meg kell mutatkoznia, olyan szinteken is például, hogy hogyan van megterítve az asztal, vagy hogy van berendezve a büfé... Ezek apróságok, lehet, hogy észre sem veszi őket senki, de mégis, komplex módon hatnak a lélekre. Én alapvetően pedagógus vagyok, észrevettem a tanítványaimon is, hogy a tiszta művészet hihetetlenül megérinti őket. Nem igaz, hogy a mi korunkban ez nem lehetséges, csak türelmesen, következetesen kell képviselni egy magas igényszintet. Ha már csak egyetlen embert is meg tudunk szólítani, akkor már eredményesek voltunk. Persze az a szép az egészben, hogy sokakat tudunk megszólítani a művészet és a néphagyomány értékeit, mély filozófiáját felhasználva...

Sokat beszélünk a mai, Z-generációról. Azt látjuk, hogy hihetetlenül ki vannak éhezve a tiszta értékekre. Sok résztvevőnk van, akik úgy tudják ezt megfogalmazni: milyen jó itt leülni, milyen jó itt lenni! A pozitív visszajelzésekből mi is töltekezünk, inspirálódunk, az emberek megérintettsége ránk is visszahat, és gazdagodunk belőle. Ezért csináljuk ezt szívvel-lélekkel, önzetlenül, akár saját anyagi erőforrásokat is áldozva rá.

 – Milyen kár, hogy sokan nem találkoznak ezzel a nézőponttal. A legtöbb népzenés-néptáncos rendezvény még mindig a bóvlira, az olcsó, közérthető szórakoztatásra épít. Azok a fiatalok, akik csak ilyen színvonallal találkoznak, képesek értékelni utána ennek a kultúrának a valódiságát, a letisztultságát?

– Káplár Zsófia: Abban a pillanatban, hogy valaki megérzi azt, hogy a dolog róla szól, és azért történik minden, hogy ő kapjon, érdeklődővé, megérintetté válik. Ez az első lépés. Igen, van egy olyan „irányzat”, ami a bóvli és az üzletiesség felé megy, amikor a lényeg már nem érdekes, csak a nyereség...A mi hozzáállásunk ennek épp az ellenkezője. Az adatközlőktől a résztvevőkig mi mindenkit embernek, partnernek, társnak tekintünk, mindannyian egy oda- visszaható lelki folyamat részesei vagyunk. Fontosnak tartjuk, hogy azt a hatalmas szellemi értéket, amit az adatközlők képviselnek, a lehető legnagyobb tisztelettel és alázattal közelítsük meg. Mindez, amiről most beszélek, egy nagyon komplex dolog. A kis szegmensek összefonódva teszik ki azt a hatást, amit szeretnénk megjeleníteni, elérni. „Akinek füle van, az meghallja.” A mi dolgunk, hogy ennek az értékrendnek teret adjunk, a többi már nem rajtunk múlik. Ha valamilyen katasztrófa által kilépnénk ebből a mederből, én egészen biztosan nem csinálnám tovább.


– Attila, te Honnan merítettél tapasztalatokat az zeneoktatás területén?
 
– Halmos Attila: Egerben végeztem ének-zene-karvezetés szakon, de hegedűsként – mivel akkor még nem volt egyetemi szintű népzeneoktatás – a gyakorlatban sajátítottam el a tanítás módszereit. Egész fiatal koromtól kezdve kultúrházakban vagy táborokban oktattam. Akik így tanultunk bele ebbe a szakmába, meg is tartottuk ezt a „gyakorlati” módszert. Mi egészen másképp csináljuk, mint a klasszikus zenészek. Nagyon gyorsan zenekarba szervezzük a gyerekeket, és érdekes, hogy gyakorlatilag lemorzsolódás nélkül működünk, tehát a tanítványok nem hagyják abba közben a zenélést, ezért elképesztő ütemben növekszik a rendezvényeink résztvevőinek a száma

Nem az a célunk, hogy mindenkiből zenészt neveljünk, mi egy közösséget akarunk működtetni. Egészen egyszerűen, szeretünk együtt lenni, leülni, énekelni, borozni egy jót.
– Ez a gyakorlatban hogy tud megvalósulni?

– Halmos Attila: Végtelenül egyszerű ez a dolog, de meg kell tudni szervezni, már nem lehet csak úgy csinálni, hogy bemegyünk egy neonfényes kultúrházba, hiszen szerencsére ennél már jóval igényesebbek lettek az emberek, aminek én nagyon örülök. Évtizedekig óriási problémát jelentett számomra az effajta közömbösség, illetve igénytelenség, hiszen
 
már a kezdetekkor éreztem, hogy ezt, a népzene köré épülő társadalmat a lehető legmagasabb nívó felé kell vinni minden szinten.
 
Egyébként egészen apró dolgokra gondolok, olyanokra, mint hogy hogyan van feldíszítve egy terem, vagy hogy néz ki egy kiadvány. Ehhez kellenek jó szemű emberek, szakemberek; az kell, hogy mindenki azokat a feladatokat lássa el, amikhez ténylegesen ért. Szerencsére Nyugaton volt lehetőségem igazán jó példákat látni minderre. 
 
 – A népzene mellett nyittok más műfajok felé is?
– Halmos Attila: Piliscsabán alakult az Ágas-bogas együttes, ők a „házigazdái” a Fényesliget Kávézó és Hallgatói Klub-ban tartott Bogas klub nevű eseménynek, ahol minden alkalommal együtt muzsikálunk a tanítványokkal, újításképp pedig a népzene mellé egy pár éve mindig hozunk valamilyen másféle zenét, ami főképp jazz, swing, bossa nova vagy tangó szokott lenni. Emellett a zeneiskolában nagyon szorosan összedolgozunk a klasszikus zenészekkel. 

– Milyen terveid vannak a közeli jövőre vonatkozóan?

– Halmos Attila: Piliscsabának egyáltalán nincs kultúrháza, pedig mára már kilencezres várossá fejlődött. A következő nagy terv tehát, hogy felépüljön egy ilyen intézmény, amihez már korábban be is adtunk egy pályázatot összefogásban a klasszikus és a könnyűzenészekkel. Egyértelműen arra jutottunk, hogy szükségünk van egy zene házára, helyesebben egy művészetek házára, amiben, úgy gondolom, sok feladatom lesz, ez a legfontosabb most nekem. Mi, az egyesülettel használjuk az iskola auláját, táncházra a könyvtár egy termét, és valaha használhattuk a Pázmány menzáját is, ami nagyon jó klubhely volt. Régen egyébként nagyon sok egyetemista jött onnan a rendezvényeinkre, nagyon jó viszonyban voltunk – barátságok, szerelmek, családok lettek ebből a kapcsolatból. De ez már a múlté, Piliscsabán már nincs egyetemi élet, nincs campus, ezzel pedig lezártuk ezt a történetet. Visszatérve a lehetőségekhez, a művészeti iskola infrastruktúrája szerencsére egyre jobb: koncertre, különösen akusztikus zenei előadásokra kifejezetten alkalmas térrel rendelkezik, táncházra viszont már kevésbé használható, mivel a zene ilyen esetben hangosítást igényel, a tér pedig nagyon visszhangos, így élvezhetetlen a hangzás. 

Emellett a tanítás összességében mindig is fontos lesz számomra. Kijárunk a Piliscsaba környéki kis falvakba is, szeretnénk minél több kis településre eljutni, hogy levegyünk egy kis terhet a szülőkről. Nekem is van négy gyerekem, tudom, milyen sok idő és energia mindenhová elvinni őket annak érdekében, hogy fejlődjenek és hasznos, jó dolgokban vegyenek részt, ami mellesleg sokszor anyagilag is megterhelő a családoknak. Ez egy különösen fontos tényező nekem, hiszen dolgoztam a közoktatásban is, tanítottam nagyon szegregált iskolákban hátrányos helyzetű gyerekeket.

Egyébként, amikor csak lehet, mi csoportban oktatunk, hogy minél több fiatalhoz eljussunk, és minél többüknek hangszert tudjunk adni a kezébe.
 
– A személyesség a kulcsszó mindenben, úgy érzem.

– Káplár Zsófia: Igen, a ma emberének erre van a legnagyobb szüksége. Évekkel ezelőtt meghívtam egy általam szervezett programra  Daczó Lukács erdélyi ferences szerzetest, hogy tartson egy előadást. Rengeteg munka volt a rendezvény körül. Akkoriban egy faluban éltem, és nagyon nehéz volt megszólítani az embereket. Egyszer elképesztően fáradtnak éreztem magam, és megkérdeztem az akkor 80 év körüli atyát, mit gondol, érdemes-e ezt az egészet csinálni egyáltalán. A sokat megélt öreg a szemembe nézett, és azt mondta: „Jól jegyezd meg kislányom, ily’ bolondságokért érdemes élni.” Megjegyeztem, amit mondott.

 


Wereniki


----------

AZ EGYESÜLET CÉLJAI:

Az egyesület célja a magyar TÁNCHÁZMOZGALOM értékeinek megismerése, és széles körű megismertetése oktatása, kutatása. Az egyesület tagjainak figyelme kiterjed a keresztényalapokon nyugvó paraszti világképhez köthető Kárpát-medencei kultúra egészére.

Az egyesület céljai részletesen:

a. Feladata a közösségi életre való nevelés, valamint az egyéni fejlődés és szellemi megújulás elősegítése. A szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló programok szervezése, a színvonalas szórakozás feltételeinek biztosítása.

b. A népművészettel foglalkozó, elsősorban piliscsabai alkotók támogatása, munkáik népszerűsítése.

c. Kiemelt feladatunk a hangszeres, énekes és táncos örökségünk oktatása, áthagyományozása, népszerűsítése és bemutatása. Emellett ezekkel kapcsolatos kiadványok, dokumentumok szerkesztése, kiadása és árusítása.

d. Az egyesület célul tűzi ki saját közösségi házának létrehozását, valamint szakmailag és anyagilag támogatja a Hidas György Táncműhelyt.

e. A hasonló magyarországi, határon túli és nemzetiségi szervezetekkel együttműködve oktató és ismeretterjesztő munkát végez a kulturális megújulás és a kultúrák közti párbeszéd elősegítésére.

f. Az egyesület segíti a szellemi és tárgyi néprajz művelőit, külön figyelmet fordít a piliscsabai néptáncosok, népzenészek és kézművesek eszközkészletének és ruhatárának bővítésére. 

g. Elősegíti bel és külföldi táncegyüttesekkel, zenekarokkal, és művészekkel való kapcsolat kiépítését, ápolását.

h. Működése során a hagyományokon keresztül kívánja támogatni a történelmi egyházak egymáshoz való közeledését.

i. Az egyesület részt vesz a fő célkitűzéseihez köthető, de más területekhez is kapcsolódó tevékenységekben: turisztika, sport, környezetvédelem, fenntartható fejlődés, kézművesség, gasztronómia, média valamint nyomtatott és elektronikus sajtó.

j. Az egyesület külön figyelmet fordít a hátrányos helyzetben lévők, fogyatékkal élők felzárkóztatására és a tehetséggondozásra.

k. Az egyesület az alapszabályában meghatározott módon kapcsolatot tart fent és együttműködik bármely természetes vagy jogi személlyel, aki az alapszabályban foglalt célokkal egyetért, az egyesület tevékenységében részt vesz, vagy azt bármi módon támogatja.

l. Az egyesület külön figyelmet fordít a hátrányos helyzetű települések és az ott élők kulturális értékeinek megóvására, ezeken a településeken hangszeres, énekes és táncos örökségünk népszerűsítésére.

m. Az egyesület szívesen együttműködik más zenei és táncművészeti irányzatokat képviselő művészekkel is.

n. Az egyesület kapcsolatot tart a helyi önkormányzattal és Piliscsaba testvértelepüléseivel.

text