Megtartották a népzenei tábort a Farkas Ferenc-zeneiskolában

A koronavírus-járvány miatt a háromnapos rendezvényt ezúttal nem az őrtilosi Szentmihály-hegyen rendezték, hanem a kanizsai intézményben.

A szokásostól eltérő módon tartották meg éves táborukat a nagykanizsai Népzene és Néptánc táborát a résztvevők. Idén a tábor három napig tartott, melyen hozzávetőleg húsz népzenész vett részt.

– Mivel a tanév elég rendhagyóan fejeződött be, ezt a pár napot arra is felhasználjuk, hogy azalatt az időszak alatt, amit nem tudtak elsajátítani azt végig vegyük a gyerekekkel. A kicsik rábaközi táncokat tanulnak, a nagyobbak szatmárit, a legnagyobbak pedig kalotaszegi legényes csárdást és szaporákat fognak gyakorolni itt a táborban – nyilatkozta Vizeli József népzeneoktató.

Pirbus Virág már 12 éve játszik hegedűn, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul és már számos népzene- és néptánctáborban vett részt. Az idei rendhagyó tábor számára is szokatlan volt.

– Kicsit furcsa, hogy nem reggelizünk együtt és egymást hogyan keltjük fel vagy éppen este ezek a spontán zenélések, azok hiányoznak, akik például Őrtilosban szoktak lenni, amikor ott alszunk, esetleg esténként táncház van, amikor a zenészek muzsikálják azt, amit a táncosok kérnek – árulta el Pirbus Virág, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.

A tanulók három korcsoportban vettek részt a táborban: az alsó és felső tagozatosok, valamint a középiskolások.

G.D.

text