Pásztorkultúra a Kárpát-medencében

Harmincadik alkalommal várja a népzene szerelmeseit a Kecskeméti Népzenei Találkozó a Hírös Agóra szervezésében, szeptember 17-től 20-ig. A Kálmán Lajos népzenekutató által 1967-ben alapított, nagy múltú programsorozat egyedülálló a maga nemében, a szervezők nagy figyelmet fordítanak a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére, amely mind a közönség-, mind pedig a szakmai programokban megmutatkozik. Szinte nincs olyan népzenész vagy táncos, akinek ne lenne szép emléke a Találkozókról. Négy napon át hagyományőrző mesterek, autentikus népzenei programok, táncház és szabadtéri programok várják a közönséget, az iskolákban rendhagyó népzeneórákat tartanak. Idén a pásztorkultúra kerül középpontba és megrendezik a pásztorhangszerek versenyét. A Találkozó együttműködő partnere a Hagyományok Háza. A programok egy része ingyenes. 

A Kárpát-medence népeinek történetében a zeneszolgáltatás területén két társadalmi csoport játszott kiemelkedő szerepet. Az utóbbi három évszázadban egyre inkább a cigány kisebbség köréből kerültek ki a zeneszolgáltatás hivatásos specialistái, akik a késő barokk divatját követve, a vonós hangszerek együttműködésére épülő kamara formációkban szolgálták ki a többségi társadalom zenei igényeit. A térség parasztságának hangszeres zenei hagyományát barokk kort megelőző évszázadokban viszont olyan hangszerek karakterizálták, melyek a 19-20 századra jellemzően már csak a pásztorok használatában maradtak fenn. Egy sor korabeli ábrázolás és leírás dokumentálta, hogy a vonósbandák megjelenése előtt a magyar falu mulatságainak, lakodalmainak muzsikusai leginkább dudások voltak. Ha a zeneszolgáltatás esetenként ki is egészült hegedűvel, tekerővel, furulyával, később klarinéttal, vagy egyéb hangszerekkel, a duda egyértelműen központi szerepet játszott nemcsak a magyarság, hanem Európa más népeinek hagyományos zenei kultúrájában is. 

 

 

Kecskeméti Népzenei Találkozó 2019 (fotó: Banczik Róbert)

A duda és a furulya különféle regionális típusainak hagyományát a magyar népzenekutatás a 20. század elejétől fogva főként a pásztorrend tagjai között dokumentálta, s nagy szerencsénkre e hangszerek kultúrájának oly sok lenyomatát sikerült rögzíteni, hogy ezek alapján a letűnt korok magyar hangszeres népzenéjéről viszonylag pontos képet lehet kialakítani. A pásztorok hangszeres zenei hagyománya az 1972-ben zászlót bontó magyar táncházmozgalomra is hatással volt, hiszen ekkortól kezdve egyre több fiatal kezdett furulyázni, vagy dudálni, többen közülük népzenei örökségünk ezen archaikus rétegének utolsó, hagyományőrző pásztoraitól. A pásztorok zenei műveltségét azóta nyári táborok, tanfolyamok rendszerében, speciális módszertani segédanyagok segítségével, vagy akár a művészetoktatás intézményeiben, alapfoktól az egyetemi képzésig bezárólag sokféle formában el lehet sajátítani. Népzenei fesztiváljaikon, köztük a Kecskeméti Népzenei Találkozó elmúlt évtizedei alatt is sok éneklő – muzsikáló pásztort, vagy az ő zenei örökségüket továbbéltető fiatal, városi előadót láthatott a közönség. Most, hogy a kecskeméti fesztivál XXX. évadához érkeztek, a felsorolt érvek indokolják, hogy a kerek évforduló programjait az „alapító atyáknak” is oly kedves pásztorhangszereknek, illetve az azokon megszólaló muzsikának szenteljék.

 

text