„A zenével nem kell távolságot tartani”

Paár Julianna interjú

„A gyerek csak kicsi, nem hülye” – idézi Weöres Sándor nyomán Sebő Ferenc hitvallását Paár Julianna népdalénekes-zeneterapeuta, aki tavaly megjelent Kerekerdő meselemezével bizonyította is a szellemi folytonosságot. Út az ösztönös lázadástól és önmegvalósítástól a terápiás célú zenélésig, a régi-új tudáson alapuló szabadságig. 

Félplayback bulizenével, egész jó hangszereléssel könnyű megvenni a szülőket, rajtuk keresztül a gyerekeket. Ehhez képest tavaly egy autentikus népzenére épülő meselemezzel, a Kerekerdővel tette le az asztalra a névjegyét. Miért?

A Kerekerdő hatvan százalékban valóban autentikusan megszólaló magyar népzenére épül. Pedig még csak nem is igaz rám, hogy gyerekkorig visszanyúló népzenei gyökereim lennének. Klasszikus zenén, irodalommal spékelt zenés hangjátékokon nevelkedtem, és csak később vonzott magához a népzene, majd a világzene. Anyám sokat hallgatta Sebő Ferenc versmegzenésítéseit, Cimbora és Muzsikás-lemezeket, ezeket szívtam magamba én is. „A gyerek csak kicsi, nem hülye” – mondja Weöres Sándor, és milyen igaza van! Hiszek a családi mintákban, abban, hogy az otthoni tapasztalatok határozzák meg elsődlegesen a későbbi valónkat, és bár lehet tagadni a mintát, engem a saját mintám megerősített. Mai eszemmel énekes-zeneterapeutaként már azt is pontosan tudom, hogy a zenei anyanyelv megszerzése – azoknak, akiknek megadatik – az anyai kapcsolódás más módjaival minimum egyenértékű alapélményt jelent. Anyánk hangját hallani énekelve, mondókázva, beszélve olyan impulzus, amelynek rendkívül erős hatása van a személyiségfejlődésre. Ha ez a semmivel nem pótolható hang ráadásul olyan ölbeli játékokon, dalokon, zenén keresztül jut el hozzánk, amely az anyanyelvi kultúránkban gyökerezik, a hatás még erősebb. A Kerekerdő koncepciója ezen a meggyőződésen alapszik, azzal a reménnyel, hogy a szülők népzenével kapcsolatos, esetleg rossz beidegződéseit is újra tudja keretezni. Piros párta, műanyag baba magyarosba öltöztetve, rutyutyu… Sokaknak ismerősek, holott a népzene, a népi kultúra valami csontig hatoló, elementáris erő közvetítéséről szól.

„A népi kultúrában élő falusi ember lekerekített világban, mi amőbaszerű valóságban élünk”
Gyerekeknek énekel, de a szülőkre kacsint?

Persze, hiszen szülő és gyerek jellemzően közösen hallgatnak zenét. Nem mindegy, hogy mit, akár napi tízszer. A gyerekek megkapaszkodnak a zene által nyújtott biztonságban, ha valami már ismerős, újra és újra kérik. Ahogy mozogni kezdenek rá, énekelnek, élményt szereznek saját magukról, a kifejezőerejükről. Akkor igazán jó egy lemez, ha a szülőben is gátakat szabadít fel, megénekelteti, erőket mozgósít benne. Sok szülő írt nekem a tavaszi karantén heteiben, hogy a lemez bébiszitterként működik. Ötven percen át magával ragadta a gyerekeket, teljesen bevonódva hallgatták. A Kerekerdő egyszerre erős mesei és zenei világ. Hiszem és tapasztalom is, hogy képes felvenni a versenyt a mozgóképpel. Az egyéni, zenére való képalkotás, történetszövés, a képzelet stimulálása nagyon fontos. Nem vagyok ortodox mozgóképellenes, de az arány mára egészségtelenül elbillent a belső képalkotás rovására. Egy adhd-s kisfiú anyukája is írt, hogy rákattantak a lemezre, de úgy veszi észre, hogy talán túl intenzív hatásegyüttes is a kisfiú működéséhez képest. A folytatásban gondolnom kell azokra is, akiknek kevesebb ingerre van szükségük. A zeneterápia ugyanis nem arról szól, hogy ha beteszek egy kis Mozartot, bárki azonnal kisimul. Egy kamaszban ellenállást szülhet, másban megnyugvást, befogadótól függ. Sokfélék a gyerekek is, a zene szövetének megalkotásakor ezzel is számolni kell.

Szerepel a neve mellett egy védjeggyé vált szó: hangoló. Mit jelent?

A zeneakadémián éreztem először, hogy énekesként új szemléletre van szükségem, egyre jobban érdekelt a népzene terápiás megközelítése. Kevés népi énekes mondhatja el magáról, hogy annyiszor állhatott színpadon saját produkcióval, mint én 2008 és 2014 között a Tárkány Művekkel, ráadásul olyan rangos koncerthelyszíneken, mint a Művészetek Palotája. Mégis hiányérzetem volt. Túl fiatalon sodort magával a lendület, és bár jólesett, sokat tanultam, túlságosan ösztönből működtem. Mindent „kitettem” a színpadra, nagy lánggal égtem. Az ösztönösség most is jellemez, de fokozatosan megszerzett tudás, tudatosság ellensúlyozza. A zenepszichológiai orientáció indított el egy új úton, befelé figyelésre nevelt, ami később zeneterápiás képzésen teljesedett ki, vált tudatos módszertanná. Mindezek alapján létrehoztam a Hangoló Zeneterápia brandet. Olvasztótégelye minden zenével és zeneterápiával kapcsolatos tevékenységemnek, legyen az koncert, workshop, képzés, előadás, de az excentrikus előadói énem is a része, mert a zeneterápiás megközelítés mára óhatatlanul ott van a színpadi jelenlétemben is.

„Bennem nagyon jól megférnek a különböző művészeti ágak, erőt érzek az összetettségben”

....

Klementisz Réka

Teljes cikk:
Mandiner
II. évfolyam 37. szám | Élet

text