„Egy ösztöndíjas megmentheti a magánytól a szórványban élő magyarokat”

Magyarok közösségben

A nyitott, kalandvágyó ifjúság szívesen próbál külföldön szerencsét, és ha még az is szívügyük, hogy megerősítsék, segítsék a kinti magyar közösségeket, akkor erre kiváló lehetőséget nyújt nekik a Kőrösi Csoma Sándor program. Vajda Mátyás több éve lelkes résztvevője a Programnak, a 2019/2020-as szakaszban Franciaország volt a célállomása. Úgy véli, hogy az internet révén manapság egyetlen kattintással elérjük egymást, mégis fontos, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg az együttlét, a kultúra, a hagyományok, no meg a magyar nyelv erejét.
 
– Mesélj egy kicsit magadról, kérlek, és áruld el, hogyan szereztél tudomást a Kőrösi Csoma Sándor Programról!

– Ismerőseimtől hallottam, de én magam is olvasgattam róla korábban. A „Körösi-pályafutásom” Stuttgartban kezdődött, 2017-ben két évet töltöttem kint. Az Üsztürü népzenei együttesben muzsikálok, és zenésztársam jól ismerte az egyik Stuttgartban működő táncegyüttes vezetőjét, aki megkérdezte, volna-e kedvem kimenni és fellendíteni egy kicsit a diaszpórában élő magyarok kulturális életét, zenét és néptáncot oktatni nekik. Igent mondtam, el is készítettem a pályázatomat, de hezitáltam, beadjam-e, míg végül úgy döntöttem, félreteszem, és egy másik évben, egy másik programszakaszra halasztom a jelentkezést. De épp aznap, amikor ezt eldöntöttem, felhívott az előbb említett ismerősöm, hogy még egyszer buzdítson a jelentkezésre. Ennek hatására adtam be végül mégis a pályázatomat.

– Stuttgart után a 2019/2020-as programszakaszra is sikeresen pályáztál, ekkor Franciaországban, Lyon városában segítettél hidat verni a kint élő magyar közösségek és az anyaország között. Miért épp a francia térség vonzott? 

– Mindig is izgatott Franciaország kultúrája, ráadásul a középiskolában francia nyelvet tanultam, a családomban mindenki beszél franciául, édesanyám például rendszeresen fordít és a tolmácsol. Stuttgarti tartózkodásom alatt keresett meg az egyik lyoni ernyőszervezet, az ottani mentor hívott, hogy tartsak előadást náluk egy háromnapos program keretében. Az előadás szerencsére jól sikerült, a szervezők elégedettek voltak, én pedig elhatároztam, hogy legközelebbi pályázatom benyújtásakor Franciaországot jelölöm meg célállomásnak.

A kiutazást felkészítő tréningek előzték meg, ahol jogi, informatikai, történelmi, diplomáciai ismerettel gazdagodtunk.

– Megérkeztél Lyonba. Hogyan találtad fel magad hagyományőrzésért felelős szervezőként, mik voltak a kezdeti lépések, milyen volt az első pár napod? 

– Tudod, az ember megérkezik, nem ismer semmit a rendszerből, így némileg eluralkodik rajta a nyugtalanság. Szépen lassan azonban sikerült felvennem a kinti ritmust, elfoglaltam a lakásom, és igyekeztem lélekben felkészülni a diplomáciai feladatra, amelyre kiválasztottak, hogy a lehető legjobb színvonalon teljesítsem. Merthogy szerintem a magyarságtudat erősítése diplomáciai feladat is. Az első napokban, hetekben találkoztam a kinti magyar és francia szervezetek vezetőivel, képviselőivel, valamint felvettem a kapcsolatot a mentorommal, akivel megkezdtük a programegyeztetést.

– Melyik általad szervezett közösségépítő programra vagy a legbüszkébb? 

– Mindegyik programot nagy lelkesedéssel szerveztem az irodalmi estektől a vacsorákig, a gyermekprogramoktól a társasjáték-esteken át a teadélutánokig és néptánc oktatásig. Öröm volt látni, ahogy a résztvevők – felnőttek és gyermekek egyaránt – feltöltődnek, megtelnek élményekkel, és boldoggá teszi őket a közösséghez tartozás érzése, a frissen alakult ismeretségek, barátságok. Franciaországban számos magyar szervezet van, kint tartózkodásom alatt sikerült elérni, hogy ezek a szervezetek jobban megismerjék egymást, kooperáljanak egymással, s kialakult a közösen szervezett programok igénye is. Erre ilyen mértékben korábban nem volt példa.

Ha egy-két közösségépítő programot kellene kiemelnem, akkor elsőként a lyoni Magyar Házban gyermekek számára tartott többnyire délutáni foglalkozást mondanám: minden hónapban sor került rá, eleinte kevesen vettek részt a programon, szinte kongott a terem, és a gyerekek szülei sem voltak túlzottam aktívak az új félév nehézkes indulása miatt. Én persze minden erőmmel azon voltam, hogy segítsem a közösséget, ahogy csak lehet. Az első két hónapban még csak hét-nyolc gyerek csatlakozott, a vége felé viszont már harminckilencen lettünk.

Persze mindez nem tűnik hangzatos sikernek, én azonban mégis büszke vagyok, mert jó példa ez arra, hogy a kellő értékelvűséggel és lelkesedéssel a magyar nyelven keresztül igenis össze lehet kapcsolni a kint élőket.

A másik nagy siker a Franciaországi Magyarok Szövetsége és a Kőrösi Csoma Sándor Program együttműködésében megvalósult Nyugat-Európai Családi Népművészeti Táborhoz kötődik, amely a diaszpórában élő magyar családok számára csodás környezetben, a Francia Alpok szívében valósult meg. Magyar táncos, zenei és kézműves hagyományokon keresztül kívánjuk elérni, hogy az ide látogatók megismerhessék gyökereiket vagy a már meglévő ismereteiket gyarapítsák.

– Miért buzdítanál arra fiatalokat, hogy pályázzanak a Kőrösi-ösztöndíjra? 

– Főleg azért, mert a külföldön végzett tevékenységgel sok lelket lehet megmenteni a magánytól. Ha az ösztöndíjas jól méri fel a helyzetet, akkor sokakat megemelhet, kiszakíthat az elszigetelődés és az egyedüllét érzéséből, ami egyébként sajnos igencsak jellemző a szórványban élő magyarokra. Igaz, hogy az internet révén manapság egyetlen kattintással elérjük egymást, mégis fontos, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg az együttlét, a kultúra, a hagyományok és a magyar nyelv közösségteremtő erejét.

Az ösztöndíjasnak is hasznos, ha megismerhet más világrészt, s képet kap az anyaországtól elszakadt magyarok életéről, mindennapi problémáiról. A Kőrösi Csoma Sándor Program kitűnő lehetőség arra, hogy érzelmileg bővüljünk és empátiát gyakoroljunk, mindemellett remek referencia, nyelvgyakorlási és városismereti lehetőség egyben. Mindenkit jó szívvel biztatok a pályázat beküldésére.

Jónás Ágnes

text