Visszaidézik a régi fesztiválhangulatot Jászberényben

A Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes közös szervezésében Új Bokréták Fesztivált tartanak szeptember 18–19-én a városban. Céljuk, hogy felelevenítsék a két világháború közötti Magyarország egyik legnagyobb kulturális mozgalma, a Gyöngyösbokréta Fesztivál hangulatát.
 
Pénteken tizenhat órától a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület tart kézműves-bemutatót, valamint fellép a Paramisi Társulat, a BaHorKa Társulat, Molnár László és Kovácsné Lajos Krisztina. Tizenkilenc órától pedig a Zagyva Banda ad koncertet a Jászság Népi Együttes székháza előtti parkolóban.

 Szombaton folytatódik a népi hagyományaink színpadi bemutatása. Este fél nyolckor a Magyar Állami Népi Együttes, a társszervező Jászság Népi Együttes és vendégeik gálaműsorát láthatja a közönség a szabadtéri színpadon. Táncház is lesz a Víz utcai székházban. A gálaműsor ingyenes, de a járványügyi helyzetre való tekintettel regisztrációhoz kötött, a többi program látogatása szintén korlátozott, érkezési sorrendben engedik be a vendégeket.

Illés Anita 

text