Rendhagyó néprajzi órával zárult a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozó

Véget ért a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozó. Szeptember 17. és 20. között a Hírös Agóra adott otthont a rendezvénynek. Négy napon át hagyományőrző mesterek, autentikus népzenei programok, táncház és szabadtéri programok várták a közönséget. Idén a pásztorkultúra állt a középpontban, ehhez kapcsolódóan pásztorhangszereken – furulyán, dudán – játszó muzsikusoknak rendeztek versenyt. A találkozó együttműködő partnere a Hagyományok Háza volt.

 Számos Kárpát-medencei tájegység tánca és tánctípusa elevenedett meg a Hírös Agóra színpadán vasárnap este a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozó záró gáláján. A Kis magyar táncrajz – Rendhagyó néprajzi óra című műsorban a Duna Művészegyüttes táncosai többek között verbunkot, csárdást, ugrós táncokat, karikázót adtak elő. A produkcióban a nézők megismerkedhettek az adott néprajzi tájegységek viseleteivel, jellemző dallamaival és hangszereivel is. A muzsikát a Göncöl zenekar szolgáltatta. (Lásd nyitó képgaléria – a szerk.)

Az Énekek a végekről – az elszakított magyarok dalai és versei című szombat esti gálaműsorban a Fonó Zenekar, illetve négy fiatal, tehetséges, határon túli magyar színésznő állt színpadra. A Felvidéket Kiss Szilvia, a komáromi Jókai Színház színésznője, Kárpátalját Tarpai Viktória, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának tagja, Erdélyt Ritziu Ilka Krisztina, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház munkatársa, a délvidéki magyarságot pedig az óbecsei Bagi Natália képviselte. Ők határon túli magyar költőknek a szülőföldről szóló alkotásait tolmácsolták a közönségnek. A szövegek között a Fonó Zenekar a versek tartalmához illeszkedő, az adott tájegységek hagyományos zenei kultúráját megjelenítő dallamokat szólaltatott meg. 

A szombat délutáni Táncoló, éneklő ország című gálaműsorban az Alföld Néptáncegyüttes (Csongrád), a Kőrös-menti Táncegyüttes (Gyomaendrőd) és a Kecskemét Táncegyüttes működött közre. 


text