Néptánctanulás virtuális avatarokkal: készül az első magyar Digitális Táncház Szoftver

Nincs az a vészterhes világhelyzet, ami megállítaná az AZVLM-es lányokat és formabontó ötleteiket. Gyarmati Zea, Jezerszky Viki, Makay Anna és Mohácsi Luca kreatív kollektívája már kétszer is megtöltötte a Dürer Kert termeit eklektikus összművészeti programokkal, és komfortzónáinkat játékosan birizgáló megmozdulásaikkal fesztiválokon is találkozhattunk.

Zenét, táncot, képzőművészetet, színházat vegyítő, interaktív „játszótereik” eddig elsősorban a felnőtt célközönséget hívták közelebb a művészetekhez. Legújabb projektjük azonban a fiatalabb korosztályokat szólítja meg.

A történet két szálon fut: egyrészt az ősz folyamán a Bagázs Közhasznú Egyesülettel együttműködve digitális zenekészítő workshopokat szerveznek rászoruló gyermekeknek. A végeredményből egy album is születik, melynek bevételeit az egyesület munkájának segítésére szeretnék felajánlani. Másrészt a XORXOR kreatív kódolással foglalkozó csapattal egy tánc- és mozgásedukációs szoftvert fejlesztenek, amivel a néptánctanulást igyekeznek új alapokra helyezni. Mindehhez egy támogatói kampányt is életre hívtak, melynek oldalán bővebben is olvashatunk a céljaikról, és mi magunk is segíthetünk megvalósításában.

A tervek szerint egy november 21-i élő eseményen bárki kipróbálhatja majd a Digitális Táncház Szoftvert és a zenei workshopot, illetve a gyerekekkel megalkotott albumot is bemutatják. Addig is Gyarmati Zeát kérdeztük a részletekről.

Mondhatjuk, hogy a legújabb projektetek a karanténhelyzet gyümölcse, ami mintha előcsalogatta volna a szociálisan még érzékenyebb éneteket? Hogy született meg az ötlet?

A gyümölcsöt mindenképp a karanténhelyzet érlelte meg, de a magokat már bőven előtte elvetettük. A Digitális Táncházat eredetileg a nyári időszakra, fesztiválok támogatásából terveztük megvalósítani a XORXOR-ral. Az elmúlt hónapok arról szóltak, hogy hogyan tudjuk az elmaradt ötleteinket karanténkompatibilissé tenni, miközben folyamatosan törtük a fejünket, mit tudunk mutatni, ami nem rendezvény és működik az átalakult kulturális térben is. Ettől függetlenül mindannyiunkban megérett a szociális felelősségvállalás iránti vágy. Anna elkezdett ötletelni a workshopjain, konferenciahívást tartottunk a XORXOR-ral, aztán egyik nap úgy keltünk fel, hogy összeállt a fejünkben az ötlet.

Hogy ismertétek meg a Bagázst és a XORXOR-t? Hogyhogy pont rájuk esett a választás mint közreműködők?

A XORXOR-os csapat jelentkezett a második AZVLM művészeti pályázatára egy kisebb projekttel, a Digitális Bábszínház Installációval, de már azzal a szándékkal, hogy hozzunk össze közösen egy nagyobb projektet. Sajnos azóta nem volt lehetőség rendezvényt tartani, de talán ebből a szempontból jobb is, így érett meg ez a szuper komplex ötlet.

A Bagázst már a meglévő koncepcióhoz kerestük. Én már többször foglalkoztam gyerekekkel önkéntesként itthon és külföldön is, láttam pár különböző példát és mintát, hogy hogyan lehet és érdemes ezt csinálni, és sajnos arra is, hogyan nem. Egyértelmű volt, hogy ebbe a projektbe csak egy olyan szervezet támogatásával tudunk beleállni, akik profik abban, amit csinálnak, transzparens a tevékenységük és egyezik az értékrendjük a miénkkel. Biztosan nem csak a Bagázs képviseli mindezt Magyarországon, de róluk már mindannyian hallottunk és többé-kevésbé ismerjük a munkájukat. Az első perctől nagyon nyitottak voltak az együttműködésre, a konferenciahívások és találkozások pedig folyamatosan hozzáadnak a kiinduló ötlethez.

A zenés workshopokra meglett a szükséges keret, ezért helyezzük a hangsúlyt a Digitális Táncház Szoftverre. Az eddigi projektjeitek során inkább a kortárs művészetek kerültek előtérbe, hogyhogy ezúttal a néptáncra került a fókusz? Vagy a táncház megnevezés ellenére bármely táncforma megtanulására használhatjuk majd? Mi inspirálta, mitől lobban bennetek lángra a vágy, hogy megalkossátok?

Mi az a valami, ami képes a szubkultúrák határainak elmosására, különböző érdeklődésű emberek összehozására, nem csak a közönség soraiban, de a művészek között is? Az AZVLM egyik hozzáadott értéke a programokhoz, hogy kollaborációkat hozunk össze és teremtjük meg nekik a szükséges támogatást. A népi kultúra és a néptánc közel áll a szívünkhöz, Anna a Budai Fonóban dolgozott sokáig, sok néptáncos és népzenész barátunk van. Régóta álmodozunk arról, hogyan lehetne a hagyományőrzést „techesíteni”. A néptánc talán kevésbé csigázza fel a fiatalokat, egy táncoló virtuális avatar viszont annál inkább. Az pedig, hogy a szoftver közben segít tanulni a táncokat és látni a mozdulataink absztrakt vizuális leképezését, még szükségesebbé teszi az egészet. Egyébként bármilyen zenéhez és tánchoz hozzáilleszthető a program, a későbbi felhasználási lehetőségek számát ez gyakorlatilag végtelenné teszi. De az első időszakban a néptáncon lesz a hangsúly.

 
Hogy kerülhet digitális művészet az oktatásba? – kerekasztal-beszélgetés (részlet)/ Berecz István, Makay Anna, Setényi Samu, Tujner Fanni

A leírtak alapján forradalmi ötletről van szó, ismertek olyan szoftvert, ami hasonló elgondolás mentén működik?

A Just Dance nevű videójáték annyiban hasonló, hogy táncmozdulatok begyakorlása a lényeg, amit egy kamera lekövet, viszont abban különbözik, hogy ott a játékban megjelenő avatart kell lekövetni a mozgásunkkal, nem pedig a mi mozgásunkból születik az avatar, mint a Digitális Táncház esetében. Nálunk minden avatarnak egyedi mozgása van, a cél az, hogy arctalanul is felismerhetőek legyenek a résztvevők a mozgásukról. A táncról itt semmi nem vonja el a figyelmét. Mindegy, hogy kicsi vagy vagy nagy, hogy milyen ruhát viselsz és milyen a hajad – az egyetlen, ami megkülönbözteti az avatarod a többiekétől, az a csak rád jellemző mozdulat lesz. Az, hogy a tánc ennyire csak a táncot jelentse, hogy a táncolók közötti különbséget csak a mozgás, a gesztusok egyedisége adja, teljesen újszerű és forradalmi. A külső adottságoktól függetlenített visszajelzés a tánctanulásunk folyamatáról a lehető legreálisabb visszacsatolás. Ráadásul nem is olyan zavarba ejtő, mint egy videó felvétel visszanézése.

Ez a gyakorlatban pontosan hogy néz ki?

Miközben zajlik a táncház vagy tánctanulás, egy-egy mozdulatsor sikeres elsajátításakor a résztvevőnek lehetősége van, hogy a digitális térbe is bekerüljön. Ehhez egy kamera előtt állva kell végrehajtania a mozdulatsort, amit a program egy digitális avatarra ruház. Az egyedi mozgású avatar bekerül a többi avatar közé egy virtuális tánctérre, amit projektorok segítségével a falra vetítünk az élő tánccal párhuzamosan. Ha nincs projektor, akkor természetesen képernyőn is nézhetjük az avatarok táncát és megpróbálhatjuk kitalálni melyik a sajátunk, és hogy ki az, aki olyan viccesen lengeti a karját.

Az, hogy a mentett mozgású avatarok hogyan váltják egymást a kivetített tánccsarnokban, illetve az avatarok designjának variálása további izgalmas vizuális lehetőségeket rejt magában. A szoftver fejlesztői és a kezeléséhez értők végtelen számú vizuális tánctérinstallációt hozhatnak létre. Ezáltal nemcsak a tánctanulásban segít a szoftver, hanem előadásokat is kiegészíthet, tovább emelheti különböző tánc- és zenei produkciók színvonalát.

A csoportos órák mellett az otthoni tánctanulásban is segíthet majd a szoftver?

Abban bízunk, hogy sokat lehet majd tanulni az avatarokról, aki szeretne begyakorolni egy-egy mozdulatsort, az a felvételek visszanézésekor láthatja mozgásainak „képét”, gesztusait és reflektálhat ezekre. Ahhoz, hogy ebből egy olyan applikáció szülessen, amit mindenki önállóan használhat otthon egy webkamera segítségével, még a jövő zenéje. Nagyon jó lenne majd errefelé tovább vinni a projektet, de addig még sok lépcsőt kell meglépnünk, és még az egész legelején járunk.

Steszkó Zsanett

text