Idén másképp jártuk a táncot 

Ebben az évben is megrendezésre került az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, de – mint szinte az összes többi rendezvény – másképp, mint korábban. Az OTP Bank Táncház Díjat idén Hollókői Lajos kapta.

A járványhelyzet miatt számos országos rendezvény zajlott a korábbi évektől eltérő módon. Ilyen volt az idei XXXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár is, mely – a nagyobb tömeg elkerüléséért – ezúttal országszerte több helyszínen zajlott egyszerre. A népi kultúra kedvelői ezúttal Budapesten, Szekszárdon, Százhalombattán, Jászberényben, Gödöllőn, Kállón, Veresegyházon, Székesfehérváron, Kiscsőszön, Mezőkövesden, Zalaegerszeg – Nován és a szlovákiai Nagyidán találkozhattak az október 2–4-én megrendezett fesztiválon.

OTP Bank Táncház Díj

A hagyományoknak megfelelően a rendhagyó fesztivál során is átadtuk az OTP Bank Táncház Díjat, mellyel azokat a hazai táncosokat, táncospárokat, zenészeket, énekeseket, zene- és táncpedagógusokat ismerjük el, akik azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány minél többek számára váljon elérhetővé. 2020 a Táncház Díj szempontjából a zenészek éve – a díjat és az elismeréssel járó 500 000 Ft-ot idén Hollókői Lajos kapta.

Hollókői Lajos 1955-ben született Miskolcon, és itt végzett oboistaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola helyi tagozatán. Már 1975-ben bekapcsolódott az akkoriban kibontakozó táncházmozgalomba. Népzenészi pályája során a miskolci Avas Táncegyüttes zenészeként, majd 1983-tól tizenöt éven át a budapesti Honvéd Művészegyüttes zenekarvezetőjeként kamatoztatta tudását. A nyolcvanas évektől nagyszerű táncházas és népzenei koncertsorozatokat hozott létre, elsősorban az Almássy téri Szabadidőközpontban, ahol a Hegedős Együttes állandó gyermektáncháza, valamint az emlékezetes Magyar Bál-sorozat fűződik a nevéhez. 1995 és 2013 között a Duna Karnevál főmunkatársaként tevékenykedett, s közben a Fonó Budai Zeneházat is nagy sikerrel igazgatta öt éven keresztül. 1998-tól több mint két évtizeden keresztül az Országos Táncháztalálkozó fesztiváligazgatójaként dolgozott, és hozzájárult ahhoz, hogy az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján szereplő Országos Táncháztalálkozó évről évre jelentős szakmai és közönségsikernek örvend.  

Táncház Érem

További öt kiváló szakembert díjaztunk a népi kultúra népszerűsítéséért végzett munkájukért Táncház Éremmel és az ezzel járó 100 000 Ft-tal:

Deffend Irén: néptáncpedagógus, koreográfus, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes művészeti vezetője 
Herczegh Katalin: néptáncpedagógus, koreográfus, a Nagykunság néptánckultúrájának kutatója, a Nagykun Táncegyüttes vezetője 
Gálber Attila: koreográfus, a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház alapítója és művészeti vezetője 
Muszka Ilona és György: néptáncpedagógusok, szülőfalujuk, a kalotaszegi Méra tánchagyományainak hiteles tolmácsolói 
Vukovits Dusán és Vukovitsné Nákity Anita: néptáncpedagógusok, a Tabán Szerb Néptánccsoport művészeti vezetői 
 
A díjátadóra – szintén a járványhelyzet miatt – szűk körben, az Uránia Filmszínházban került sor.  
Gratulálunk a díjazottaknak, köszönjük a munkájukat – és reméljük, jövőre már a hagyományos országos táncházforgatagban találkozunk újra! 

text