Ma már nem elég aranysarkantyús néptáncosnak lenni

Mai szóhasználattal élve, mondhatjuk, hogy a darabban két, már negyvenfelé járó pár (persze főleg a férfiak) kapunyitási pánikban szenved.

Tamási Áron Énekes madár című székely népi játéka alapján egy új előadást állít táncszínpadra a Magyar Állami Népi Együttes. A közelgő bemutatója kapcsán Mihályi Gáborral, az együttes vezetőjével, az előadás rendező-koreográfusával beszélgettünk.

Ez az előadás szokatlan vállalás az együttes életében, hiszen a tánc mellett a szöveges színház is fontos eleme.

Szeretek járatlan utakat feltérképezni. A MÁNE életében nagyon fontos a hagyomány, de a célunk az, hogy új formákban jelenjen meg. A közönség is ezt igényli, nem biztos, hogy a már sokszor látott megoldásokat szeretnék újranézni. Sokféle úttal kísérletezünk. A Naplegenda világzenére épült, a Labirintus Sáry László kortárs művére, Kodály- és Liszt-előadásunkban több szólamban énekeltek a táncosok. Szöveg is előfordult, hiszen a hagyományban is megszólalt a parasztember: csujogatók, dramatizált szövegek már az eddigi előadásainkban is voltak. Az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című új bemutatónk ezekhez a megszólalásokhoz képest valóban újdonság, hiszen itt döntően egy irodalmi műből (Tamási Áron Énekes madárjából) nyerjük az inspirációt. Ez azonban nagyon is beleillik a MÁNE profiljába. Az ötlet Kutszegi Csabától származik. Amikor átadták a Hagyományok Házát, ő vetette fel, hogy ha már itt van ez a szép színházterem, ráadásul Budán, ahol kevés a színház, miért ne használhatnánk színházibb előadásokra.

A címváltoztatás arra utal, hogy átdolgoztátok az eredeti darabot?

Az Énekes madár címet adtuk a mi előadásunknak is. Úgy tűnt, minden rendben, már a jogdíj mértékéről is megállapodtunk a Tamási örökösökkel, amikor jött egy levél, hogy nem járulnak hozzá a címhez. Nem esett jól, hiszen  az elmúlt hónapokban már belénk költözött az énekes madár. Mégis úgy döntöttünk, nem „háborúzunk”, nem jogászkodunk, elfogadjuk, tiszteletben tartjuk az örökösök döntését. Némi gondolkodás után kiderült, hogy nincs is olyan nagy vész. József Atilla „szelleme” már eleve is részese volt az előadásnak, az új cím által ez még hangsúlyosabbá vált.

Említetted, hogy változik a közönségigény is. Kik alkotják most a ti közönségeteket?

Nem ugyanaz a közönsége a Naplegendának vagy a tradicionális előadásainknak, de van átjárás a kettő között. Van bérletünk időseknek (nekik sem játszunk mást, csak máskor, délutáni időpontban), és sok a fiatal is.

Milyen egy ideális táncos ma? Mi mindent kell tudnia?

Ma már nem elég, ha valaki Aranysarkantyús néptáncos. Legyen otthon más típusú mozgásokban is, énekeljen nagyon jól, legyen kiváló ritmusérzéke, és tudjon megszólalni. Persze, ez nem megy egyik napról a másikra. Évek alatt jutottunk el addig, hogy a táncosaink több szólamban tudjanak énekelni, akár közösen a Szent Efrém Férfikarral. A színpadi beszédet tavaly nyár óta tanulják, Csábi Anna és Kutszegi Csaba foglalkozik velük. Természetesen nem akarunk és nem is tudunk versenyezni prózai társulatokkal, a cél az, hogy az előadás közegében hitelesen tudjanak megszólalni a táncosaink.

Az eredeti Tamási-mű székely közegben játszódik. Székely táncokat válogattatok, vagy ott is elmozdultatok valami más irányba?

A tánc szempontjából is dramatizált lesz az előadás. Ahol helyén van, ott néptánc lesz népzenével, ahol pedig a cselekmény azt kívánja, a mozdulatokat egy asszociatív irányba vittük el.

Az 1930-as évek óta, amikor az Énekes madár született, sokat változott az életünk, és ezzel a párkapcsolatok megítélése is. Visszatükröződik ez az előadásban?

Mai szóhasználattal élve, mondhatjuk, hogy a darabban két, már negyvenfelé járó pár (persze főleg a férfiak) kapunyitási pánikban szenved. Ilyen volt akkor is, és igencsak jellemző ma. Figyelünk azonban arra, hogy ne egy múzeumi világba vigyük el a nézőt. Azt kértem a táncosoktól, hogy úgy viselkedjenek, mintha mindez a saját életükben történne, mintha az öltözőben beszélgetnének. Erre ráerősít az is, hogy az Árvai György – Szűcs Edit alkotópáros nem korhű, hanem egy elvonatkoztatott, a hagyományba és a jelen világunkba is beleillő látványvilágot tervezett.

Az előadásaidban gyakran szerepet kap a modern technika. Így lesz ez most is?

Igen, Korai Zsolt videoanimáció-tervező dolgozik velünk. Így egyszerre lehet a néző kint és bent, kinyílhat a múlt és a jelen kapuja, egy tágabb horizont is. Megjelennek hétköznapi és archaikus szimbólumok, és a fénynek is fontos szerepet szánok, ezért egy kortárs fénytervezőt, Szirtes Attilát hívtam dolgozni.

Az eredeti darabban van egy mágikus vonulat…

Igen, ennek a fiatal lány, Magdó a képviselője, aki még a falakat is képes elmozdítani. Nekünk is fontos ez a vonal, az előadásban keveredik majd az álom és a valóság. A két idős lány is álmodozik valamiről, amiről kiderül, hogy nincs realitása. Fontos az ezzel való szembesülés, amikor egyiküktől elhangzik az „Üdvözöllek a valóságban, drágám!” mondat. De ugyanígy fontosnak tartottuk, hogy megőrizzük Tamási költőiségét. Ehhez még vendégszövegeket is bevetünk. Merítünk a magyar költészetből, de elhangzik egy jakut hősi ének is. Az előadáson egyébként az eredeti székely fordulatok mellett megjelennek mai kiszólások is. Van köztük olyan is, amelyik a próbákon a táncosok javaslatára került bele.

Volt idő a szöveg csiszolására, hiszen eredetileg májusban lett volna a bemutató.

A járvány miatt megszakadt a próbafolyamat, bár közben is igyekeztünk a Zoomon keresztül szöveget gyakorolni. Ha a határidő nem szorít, ellazul az ember, ezért most újra teljes energiára kellett kapcsolnunk. Most, október elején úgy érzem, kell még néhány nap a teljes üzemi hőfokhoz.

Úgy tudom, közben Olaszországba készültök.

Egy európai fellépéssorozat első állomására. Egy olasz koncertszervező cég látta a Liszt-mozaikokat, ők szervezik ezt a turnét. Első állomásként Milánóba megyünk október 18-án, ahol az est első részében a zenekarunk a Scala zenekarával és Shlomo Mintz hegedűművésszel együtt játszik, majd a második részben következik a Liszt-előadás. Reményeink szerint nyolcszáz néző előtt lépünk majd fel (a járvány miatt csak ennyien jöhetnek a Teatro Repower 1300 fős termébe), az estet felveszi az olasz zenei tévé is. Aztán, ha minden jól megy, London lesz a következő állomás. Fontos nekünk ez a turné, nagy lehetőség a brand-építés szempontjából is. Reménykedünk, hogy a jelenlegi helyzetben is megvalósulhat.

Nagy a társulat, nagy a fertőzésveszély…

Leteszteltük az egész társulatot, szerencsére mindenki negatív lett. Kértem a táncosokat, hogy lehetőség szerint ne menjenek rendezvényekre, és az előírásokat is szigorúan betartjuk, a táncban azonban a személyes kontaktus elkerülhetetlen. De nagyon bízunk benne, hogy minden rendben lesz.

Ha már optimizmus, még egy kérdés: a Tamási-darabban az emberi gonoszság és rosszindulat is megjelenik, és tragikus véghez vezet. Így lesz ez nálatok is?

Nem, más utat választottunk. Nem könnyebbet, de (vállalom a szót) populárisabbat. És ez hitem szerint nem kommersz megoldás, hitelesnek és fontosnak érezzük, hogy nálunk a generációs ellentét nem torkollik végzetes tragédiába.

 Turbuly Lilla 

text