„Az igazi művészember bevállalja a bizonytalant”

Idén huszonöt éves a Fonó Budai Zeneház. Horváth László igazgatóval a vírushelyzet hátrányairól és előnyeiről, intézményvezetésről, lemezkiadásról és a táncházkultúra jövőjéről beszélgettünk.

Idén ősszel ünnepli negyedszázados fennállását a népi kultúra városi továbbélésének, megőrzésének fellegvára, a Fonó Budai Zeneház. A Mandiner ebből az alkalomból exkluzív sorozatot közöl az intézmény szellemiségét képviselő kulturális szereplőkkel, akik maguk is a közös gyökereinkből táplálkozó magyar és külföldi népzene, néptánc, az (etno)jazz és világzenei irányzatok kiváló művelői.
Hogyan érintette önöket a járvány éppen a huszonötödik születésnapjuk évében?
Szeptemberben zajlott a többnapos születésnapi programsorozatunk Folk­főváros címmel, amely a Budapest Folk Fest ünnepi kiadása volt, és amelyet visszahoztunk a Fonóba a külső helyszínekről. Kisebb programokat szerveztünk, számos koncertet eltoltunk vagy rotálunk. A karantén idején négy hónap kiesett, kipróbáltuk magunkat a virtuális térben. Kubinyi Júlia és Berecz István online néptánc- és népdaloktató tanfolyamai igen jól vizsgáztak. A Balassi Intézet New York-i Magyar Kulturális Központja is átvette egyes anyagainkat, egyértelműen látszik, hogy van erre igény. Persze lehetőség szerint a személyes találkozásokban hiszünk.

Veszélybe került a létük?
Pénzből sosincs elég. Életmentő lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum által meghirdetendő klubtámogató pályázat, ha ott nyerünk, megint túlélünk pár hónapot. Elmondhatjuk, hogy megszűnt a kulturális piac, a jegyárakat az alsó szegmensbe tolták. Amúgy nyáron korábban nem voltunk nyitva, idén viszont igen. A telt házat sosem értük el, de két-háromszázan azért eljöttek a koncertjeinkre és táncházainkba. Így, múlt időben, mert táncházak és tánctanfolyamok, úgy tűnik, tavaszig szünetelnek, a kötelező maszkviselés lehetetlenné teszi ezt a szórakozási formát. Felújításba kezdtünk, a költségeket a tartalékainkból fedeztük.

Szeretem azokat, akik mernek provokálni a produkciókkal. A meghökkentés mindig gondolkodásra késztet”
Szóval kapóra jött a karantén: felújították az épületet?
Örök téma, hogy hogyan kellene felújítani és fejleszteni a Fonót, s erre az előző években több terv is született. Végül a koronavírus-járvány olyan helyzetet teremtett, hogy részlegesen el tudtuk kezdeni a renoválást, mivel egy időre le kellett állnunk, és amúgy is előnyben kellett részesíteni a szabadtéri programokat. Így felújítottuk a teraszt, és eltolható üvegfallal modernizáltuk a pajtatermünket. Elkészült a klímarendszer is. Most már akár ötszáz ember is tudna itt szórakozni, persze kérdés, hogy a jelen helyzetben meddig szórakozik az ország.

Nem okoz gondot, hogy a Fonó nem a belvárosban van?
A hétvégén a Várban voltam. Megszoktuk, hogy a budavári borfesztivál etalonesemény többezres látogatottsággal, remek hangulattal. Viszont így, covidkompatibilis állapotban siralmas látvány volt, ahogy az egész Várnegyed. Be vannak zárva a hotelek, nincsenek külföldiek, és a hazai turistákat is könnyen meg lehetett volna számolni.

 Fotó: Földházi Árpád
Ha a belvárosban lennénk, azt céloznánk meg, hogy a közönségünk fele magyar, fele külföldi legyen. Itt, Kelenföldön a célközönség egyértelműen a hazaiak. Ők most is el fognak jönni a program­jainkra, de ha a Fonó a belvárosban lenne, lehet, hogy most igen nagy bajban lennénk. Megdöbbentően átalakult a kultúrafogyasztás.

Milyen céllal jött annak idején ide?
Nyilvános pályázaton vettem részt, és nyertem. 1998-at írtunk. Egy év alatt felforgattunk mindent, belaktuk a környező loftépületeket, elkezdtük működtetni a hangárt mint ezerfős koncerttermet, idehoztuk az Artus Kortárs Művészeti Stúdiót. Ez felfordulást jelentett a piacon, mert akkor még nem létezett Millenáris, Kobuci, Hagyományok Háza, A38 és Müpa sem… Egyedül lehetett vagánykodni a piacon, nem nagyon volt konkurencia. Kiderült akkor, hogy összművészeti struktúrában is tudunk működni, nem csak a népzene és a néptánc bűvkörében. De ez már történelem. Ma mások a kihívások, van egy jól alakuló, jól működő fonós hálózatunk sok városban: Makón, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Kolozsváron. Ahová elvisszük a fonós koncerteket, koncepciót, onnan mindig pozitív visszajelzések érkeznek.

Igazgatóként folyamatosan részt vesz a programokon?
Pár éve kiköltöztünk Leányfalura, így most már az erdő hangjai is felérnek nekem egy koncertélménnyel. Persze bejövök a zenei csemegékre, de egyre inkább az új generációra, Berecz Istvánékra hagyatkozunk, ők határozzák meg az esti hangulatot. Jó itt lenni egyébként, belehallgatni a zenékbe, megnézni a közönséget, kik jönnek. Huszonöt éve ezt csinálom, jól ismerem a közeget.

Szilvay Gergely
II. évfolyam 43. szám

text