Szívet ismerő tündérek

Majorcscicsé Ujjady Krisztina

Bár a moldvai Csángóföld földrajzi értelemben nem esik túl közel Bajához, archaikus népi kultúrája mégis jelen van művelődési életünkben, köszönhetően a városunkban egy évtizede működő Szüvellő Együttesnek és Lippangós Tánccsoportnak. Majorcsicsné Ujjady Krisztina zenekarvezető elmondása szerint ez a muzsika különleges, mély érzésvilágot hoz felszínre és mutat be, ebben rejlik a népszerűsége, és mindenképpen gazdagabbá teszi mindenki életét, aki műveli, táncolja vagy csak hallgatja. Fennállásának tizedik jubileumát idén novemberben gálaműsorral ünnepelte volna az együttes, a vírushelyzet azonban ezt is felülírta: a produkciót tavaszi időpontra kellett halasztani. Az alábbi interjúban azonban Majorcscicsé Ujjady Krisztinával áttekintettük az elmúlt évtized eredményeit és a jövő terveit.

– Tíz évvel ezelőtt az autentikus népi hangszerekkel való megismerkedés, barátkozás keltette fel bennünk az érdeklődést a moldvai muzsika iránt. A lányom, Majorcsics Emese elkezdett népi furulyával foglalkozni, én pedig kobzon tanultam éppen. Kolléganőm, Cserepka Annamária, aki akkoriban éneket tanított az ÉZI-ben, dobosként csatlakozott a csapathoz, együtt kezdtünk foglalkozni a moldvai népzenével, énekekkel és táncdallamokkal. Ezeknek a szárnypróbálgatásoknak az eredményeként sorra jöttek a felkérések, hívtak zenélni rendezvényekre a térségben, pl. Kiskunhalasra, Madarasra. Elment a hírünk, kézről kézre adtak minket, és ez nekünk is újabb lendületet adott, hogy még jobban elmélyüljünk a műfajban. Az érdeklődésünk a mai napig sem kopik, minket nagyon megtalált ez a népi kultúra. Mi hárman alapítottuk meg akkor az együttest, amely azért kapta a Szüvellő nevet, mert úgy gondoltuk, ez hűen jellemez minket.
A Szüvellő régi magyar női név, jelentése: szívekhez értő tündér. A moldvai énekek nagyon szívhez szólók, mély érzéseket közvetítenek, ezért is tartottuk hozzánk illőnek a nevet. Azóta már történt személycsere a zenekarban, több dobos is megfordult nálunk. Sokáig Koós Zoltánnal zenéltünk együtt, őt váltotta a tanítványa, Szarvas Miklós, egy időre Szemző Péter is csatlakozott hozzánk furulyásként, most pedig Vörös Zoltán a dobosunk. Az eredmények is viszonylag hamar érkeztek: nagyon büszkék vagyunk rá, hogy 2014-ben Kiemelt Arany minősítést kaptunk a bonyhádi Országos Népzenei Találkozón, ennek eredményeképpen pedig a következő évben műsoridőt kaptunk az Országos Táncháztalálkozón Budapesten. Kis vidéki zenekarként ez nem csekély teljesítmény.

 – Hogyan alakult meg mellettetek a tánccsoport?
– Egyre jobban elmélyülve a műfajban azzal szembesültünk, hogy a moldvai népzene jelentős része – az énekeket leszámítva – pörgős, ritmusos, temperamentumos táncdallam. Miközben játszottuk és foglalkoztunk vele, felébredt bennünk a kíváncsiság az iránt, hogyan lehet ezt táncolni. Baráti körünkben számos néptáncos található, őket kértük meg, hogy amíg mi zenélünk, táncoljanak. Kerestünk videókat, illetve leírásokat arra vonatkozóan, hogyan is járták a táncokat, és ezekre alapozva igyekeztünk életre kelteni a mozdulatokat. Nem volt egyszerű, hiszen nem állt rendelkezésre szakértő vagy koreográfus, aki átadta volna a tudást, hanem magunk kerestük meg a forrásokat, de hajtott minket a lelkesedés, ami a táncosokra is átragadt, így viszonylag hamar megalapították a Lippangós Tánccsportot. A szó egy moldvai karácsonyi köszöntőből való – jelentése: üdeség, frissesség –, ezt az ünnep idején házról házra járó gyermekek kántálták egyfajta áldásként. Ekkor már közösen tanultuk a zenei és táncos anyagokat, és közben is folyamatosan kaptuk a felkéréseket fellépésre, ezért elkezdtünk koreográfiákban gondolkodni. Különféle kombinációkat hoztunk létre jól összeállított és látványos színpadi elemekkel gazdagított táncokból, amelyek sikert arattak a fellépések során. Emellett a zenekarnak megmaradt az önálló zenei tevékenysége, folyamatosan kaptunk koncertfelkéréseket is, később pedig táncházi aktivitással is bővült a palettánk. Erre is nagy igény mutatkozott, sokaknak tetszett ez a fajta tánc, és szerették volna kipróbálni egy hangulatos táncház keretében. Ez a három pillér tarja mai napig is a zenekarunkat és a tánccsoportot: koncertek, táncházak és színpadi koreográfiák bemutatása. Önálló programokat is szervezünk, hiszen időnként felmerül bennünk az igény, hogy ha összeáll egy-egy anyag, azt mutassuk meg az érdeklődő közönségnek. Évente tartunk moldvai estet, ahol bemutatunk egy-egy koreográfiát, tartunk egy kisebb koncertet, mesélünk a moldvai kultúráról, az ottani élményeinkről, aztán jöhet a táncház.

– Milyen moldvai élményekre tettetek szert?
– Az előadás hűsége és autentikus jellege miatt nagyon fontosnak tartjuk, hogy az eredeti helyszínen tanuljunk, tájékozódjunk, ezért szinte minden évben kiutazunk Moldvába, változó létszámban. A csángóföldi tánc- vagy zenei táborokban töltekezni tudunk új élményekkel, inspirációkkal, táncanyaggal, stílusbeli megfontolásokkal. Ez a szakmai hitelesség alapja, hiszen ha már arra adtuk a fejünket, hogy a moldvai csángók kultúráját képviseljük Baján, Magyarországon vagy külföldön, akkor az ottaniak szakmai támogatását ehhez nem nélkülözhetjük. Eleinte Klézse-Budára és Külsőrekecsinbe jártunk, ott megismerhettünk néhány ügyes táncost, akiktől sokat tanultunk. Az utóbbi néhány évben pedig főként Lábnyikba megyünk, ahol nemrég indultak a táborok. Itt a szervezők arra törekszenek, hogy minél több környékbeli települést bekapcsoljanak a programba: minden napra jut egy vagy két falu, amelynek a képviselete megjelenik viseletben, bemutatják a táncaikat, énekeiket, az az ő napjuk. Mostmár olyan sokan akarnak bekapcsolódni, hogy egy napra akár két-három falu is jut, tehát itt is nagyon sokféle anyaghoz lehet jutni. A fejlődésünknek ez az egyik módja. Magyarországon is vannak azonban olyan oktatók, akik foglalkoznak ezzel a műfajjal. Budapesten, Szegeden is vettünk részt ilyen oktatásban, és Baján is; járt már nálunk a Jászság Népi Együttes koreográfusa, Kocsán László, aki nagyon sokat segített, illetve Molnár Előd, aki a budapesti Tázló zenekar táncházaiban oktat.

 – Mi jellemzi leginkább a működéseteket?
– A Szimbiózis című moldvai estünkkel is kifejeztük ezt: teljes összefonódásban működünk a táncosokkal. Alig látni arra példát, hogy egy zenekar csak egyetlen tánccsoportnak zenél, és ez ennyire szoros szakmai együttműködést eredményez. Ma már ezt külsőségeinkben is képviselni tudjuk, de ez nem volt mindig így. Sokáig nem volt viseletünk, hiszen önálló kezdeményezésű, független csoportként működünk, sosem volt és most sincs támogatónk. Eleinte próbaruhákban léptünk fel, ma már nagyon viccesnek tartjuk a régi fotókat, amelyek megörökítették ezt az időszakot: turkálóban vettünk népies, színes szoknyákat, az egyik lány varrt hozzá fehér kötényt, és fekete pólót húztunk, így álltunk színpadra vagy vettünk részt különböző rendezvényeken. 2013-ban Moldvában az ottani barátaink segítségével tudtunk viseleteket vásárolni, azóta van hiteles, szép fellépőruhánk. Ez egyfajta áttörést is jelentett, hiszen látványosabb lett a színpadi jelenlétünk, és nagyobb fellépéseket is el tudtunk vállalni. Közben sok új taggal is bővült a csapat. Nemrégiben klipforgatásunk volt, ami mérföldkő a csapat számára. Emellett sok izgalmas fellépésen vagyunk túl, jó lehetőségeket kaptunk, nem múló élményekkel lettünk gazdagabbak. Országon belül többek között Budapesten, Mezőtúron, Kiskőrösön, Kiskunhalason, Balatonfüreden, Kalocsán, Bácsalmáson, Nemesnádudvaron is felléptünk már, Pécsett is tartottunk táncházat. Baja testvérvárosainak szinte mindegyikében felléptünk, Zomborban és Erdélyben is. Legbüszkébben talán a szabadkai Interetno Nemzetközi Folklórfesztivált említhetem, ami egy hatalmas, többnapos nemzetközi rendezvény, ott is bemutatkozási lehetőséget kaptunk, és táncházat is tartottunk. Oda többször is visszahívtak, nagyon megszerették a muzsikánkat. Három évvel ezelőtt jártunk Normandiában is, a környéken több fellépésünk is volt. Tavaly meghívást kaptunk az egri Szederinda Nemzetközi Néptáncfesztiválra ahol a fellépés mellett táncházat is tartottunk, nagyon jó élmény volt. Tavasszal mentünk volna Prágába, egy folklórfesztiválra, amit a vírushelyzet miatt elhalasztottak, pedig nagyon vártuk.

– Melyek jelenleg a legfontosabb terveitek?
– Némi nehézséget jelent, hogy kizárólag moldvai népzenével és néptánccal foglalkozunk, más tájegységek nem szerepelnek a repertoárunkban. Szeretnénk azonban minél több koreográfiával rendelkezni a változatosság miatt. Jelenleg ötféle naprakész koreográfiánk van, mindegyiknek más a témája, amit a hangulata, táncjátékos elemei és az elmaradhatatlan csujogatások, ihogtatások húznak alá: szerelem, vetélkedés, mulatozás, párkeresés és a közösség összetartó ereje. Moldvában jelenleg több mint ötvenféle táncot tartanak számon, ebből bőven kínálkozik választék, és új témákat is ki lehet találni. Most is dolgozunk egy új koreográfián, szeretnénk, ha minél előbb összeállna. A zenekarral rég volt már önálló koncertünk – az új dobosunknak még nem is nyílt alkalma nagyobb eseményben részt venni velünk –, ez is fontos terv a jövőre nézve. Elkezdtük szervezni a tíz éves jubileumi gálaműsort, nagyon készültünk rá, nem csak a táncanyaggal, műsorszámokkal, hanem lélekben is: sokat beszélgettünk régi emlékekről, elővettük a régi fotókat, plakátokat, felvettük a kapcsolatot a régebbi tagokkal is, akik már elköltöztek Bajáról, de érzelmileg kötődnek a csoporthoz, őket is hívtuk a rendezvényre. A járványhelyzet sajnos nem engedte, hogy ezt most megtartsuk, de várjuk a tavaszi lehetőséget. Hívtunk vendég tánccsoportokat is, akik szintén nagyon készültek a fellépésre. Néhány vidéki csoporttal vannak közös táncosaink, a műsorukban pedig van olyan táncanyag, ami néprajzilag jól köthető a moldvai zenéhez, tánchoz. Így hívtuk meg a Szeremlei Néptáncegyüttest és a Garai Aprók és Ifjúsági Tánccsoportot.

– Mi a jellegzetessége a moldvai zenének, táncnak?
– A moldvai csángók tánckultúrája többnyire körtáncokból áll, illetve a páros táncok is kör mentén történnek. Hiába táncolnak páronként a résztvevők, mégis figyelni kell a teljes közösségre, hogy a kör megmaradjon. Ez arra utal, hogy a moldvai csángók nem individualista módon, hanem közösségben gondolkodnak, és köztük járva ezt magunk is mindig tapasztaltuk. A moldvai csángó kultúrában ugyanakkor nagyon sokféle dallam, ritmus és hangulat áll össze. Ez annak köszönhető, hogy a környék egyfajta olvasztótégely, és a balkáni dallamoktól kezdve a reneszánszon át az erdélyi dallamokig, valamint a polgári táncok világáig mindenféle hatást átszűrtek a maguk szemléletmódján, és saját képükre formálták, emiatt van mégis egységes hatása. A tánc pedig feltölt energiával, ezért szeretik a mi táncosaink is. A zenekar és a tánccsoport, is baráti közösségként működik, általa közvetlenül is megtapasztalhatjuk a moldvai népzene és a néptánc közösségformáló erejét. Erre az élményre a közönségünknek is ugyanúgy lehetősége van. Persze, ketten (vagyis az adó és a vevő) kellünk hozzá, hiszen ha egy táncházban -mint például a Nemzetek Táncán - fokozódik a hangulat, szívesen és lelkesen táncolnak az emberek, akkor mi is még inkább szárnyakat kapunk, és még lelkesebben muzsikálunk. Falaknak zenélni nem lehet, várjuk az újabb találkozást a közönséggel.

Sándor Boglárka

text