Videoklippel és félszáz művésszel ünnepel a 25 éves Fonó

A 25. évfordulóra új kisfilmet készített a Fonó, amely címét a benne szereplő népdal egyik sora után kapta: „Érted vagyon az”. A negyedszázadban a budai zeneház számos sikert ért el, de szívcsakrája még mindig a Sztregova utcai épület.
A zenei anyagot a kiadóhoz kapcsolódó zenészek alkották meg Horváth László produceri, valamint Kubinyi Júlia és Berecz István művészeti elképzeléseit követve: így a Szent Efrém Férfikar, a Bazseva zenekar, a Dalinda énekegyüttes mellett az anyag összeállításában részt vett még Dresch Mihály és Borbély Mihály közös formációja, a Dresch-Borbély Quartet. De feltűnnek a vásznon olyan kiemelkedő népművészeti tehetségek is, mint Kacsó Hanga Borbála népdalénekesnő vagy a Fitos Dezső Társulat táncosai. A film külső felvételei a magyar kulturális örökség emblematikus helyszínein forogtak, így a zsámbéki romtemplomnál és a szentendrei főtéren, hogy végül megérkezzenek a Fonóba, a kezdetekhez, ahol minden mindennel összeér, amely az eredő és ahol békésen megfér egymás mellett a nép- és világzene az etnojazz irányzataival harmonikus egységet formázva.

A zeneház a 20. évfordulós nagy nézettségű Budapest Folkfőváros (2015) című kisfilmjében „kivitte” a népzenét és -táncot a fővárosi utcára, a Bazilika elé.

Azóta a Fonó számos külső, nemzetközi és vidéki fórumon volt aktív, mint szervező, vagy mint kiadó, a Fonó klubokba országszerte és külföldön, a nemzetközi toplisták dobogós helyeire a világzenei piacon vitte el a nép- és világzene kiemelkedő alkotóit.
És bár így épült egy többszörös Magyar Brands díjas és nemzetközi WOMEX Top Label díjazott márka, a Fonó, a lényeg, a fészek, a központ, ha úgy tetszik a szívcsakra továbbra is a Sztregova utcai zeneház, a FONÓ – csupa nagy betűvel –, amelybe jó bejönni művésznek és közönségnek egyaránt, mert olyan otthonos és befogadó: megforgató, elröpítő, dalba- táncba vivő, körülölelő, mint egy jó falusi mulatság.

„Talán legenda, de lehet hogy csak a valóság! A Fonó nem kevesebbet szeretne, mint kipréselni a magyar kultúra rejtett zugaiból mindazon értékeket, melyek hitelesítik a valóságot, ahol a zene az öröm, az épített örökség az érték, a természet maga a csoda, a hagyomány a tisztelet és a rácsodálkozás elementáris eredője!
Tesszük ezt úgy, hogy a legtehetségesebbeknek, legjobbaknak, legnagyobbaknak nyújtunk kezet, velük kötünk szövetséget – mert valljuk, hogy az értékek mentén nincs árulás, csak életre szóló szövetség!” – mondta Horváth László, a Fonó igazgatója.

A forgatási folyamat hosszú időt vett igénybe, hiszen a járvány miatt többször újra kellett tervezni, szervezni a művészeket, akik mind első hívásra jöttek – akárcsak az előző években – hogy szerepeljenek a Fonó ünnepi kisfilmjében, amelyet a Fonó felkérésére a HYPE STÁB készített, rendezte Seres Tamás, hangmérnök Kopcsik Márton, művészeti vezetők Kubinyi Júlia és Berecz István. A Fonó köszöni a résztvevő művészek munkáját, Zsámbék Város és Szentendre Város segítségét, az NKA támogatását!

text