Hiszem azt, hogy vigyáz rám az Ég

A sárkány és a bak állandó harca: Csík János életútja megfontolt és elhamarko­dott döntésekkel van kikövezve. A Fonó jubileumi portrésorozata keretében a Csík Zenekar alapítójával beszélgettünk élete fontos állomásairól, atyai örökségről, gondviselésről, tisztaságról, egészséges nemzeti öntudatról, befogadásról és a népzene elképesztő erejéről.

„A nyugati asztrológia szerint a bak jegyében, a kínai szerint a sárkány évében születtem” – a Csík Zenekar hivatalos honlapján így mutatkozik be. Miért tartotta fontosnak ezt megosztani magáról?
A nyugati horoszkóp szerint a bak mindig kicsit gyakorlatia­san gondolkodik, mindent kétszer megvizsgál és átgondol, amikor döntést hoz. A sárkány a kínai kultúrkörben kifejezetten tiszteletre méltó és sikeres, ugyanakkor lánglelkű jegy. Nagyon meghatározó volt az életemben ez a két pólus, mindig ez a kettősség jellemzett. Túl a félszázados évfordulón az ember elgondolkodik mindezen. Közel húsz éve egy elhamarkodott, rossz döntés miatt súlyos baleset ért. Az a sárkány volt. A lelkes tenni akarás és az igyekezet megvan még bennem, de már kétszer is meggondolom, mit csinálok s mit nem, minek van értelme s minek nincs. Ma inkább már bak vagyok.

Az édesapja korán meghalt. Hogy emlékszik rá?
Apám nagyon higgadtan irányította az életét. Sokszor szükségem lett volna a tanácsaira, észrevételeire, de a sok betegeskedése és viszonylag korai halála miatt nem volt tudott segíteni. Minden szülő azt akarja, hogy a gyermeke jól tegye a dolgát, de alig tízéves koromig, amikor meghalt, sajnos csak keveset tudott nevelni. Főleg fiatal felnőttként hiányzott az apai jó tanács. Egyszer mesélt arról, hogy három fontos dolog van az életben. Az első, hogy az ember ismerje a Bibliát, tudja, mi a hit. A második, hogy ismerje meg a zenét és annak lélekszépítő természetét. Végül – szállítási osztályvezetőként meg akarta ezt értetni a kisgyerekkel – az is szükséges, hogy jogosítványa legyen. Visszaemlékezve már mosolyog ezen az ember, de amikor nagyobb lettem, ráébredtem, hogy ez maga a tudás. Az embernek legyen tudása, hite és lelke az élethez. Megvolt a sajátos bölcsessége, egészséges tisztánlátás jellemezte.

Minden okom megvan rá, hogy higgyem, létezik a gondviselés”
Sosem akart máshol élni?
Rengeteget jártam szerte a nagyvilágban, sok helyre vitt az élet, számtalan lehetőségem lett volna máshol élni, de létezik egyfajta biztonság, amelyet csak itthon érez az ember. Nagyon sokan elfelejtik ezt, mert az anyagi jólét fontosabb nekik, úgy gondolják, majd ők másutt megteremtik a biztonságot, boldogok lesznek. Ám a külföldön megteremtett biztonság egyfajta magánnyal, hazátlansággal párosul. Tavaly Ausztráliában sok magyarral találkoztam – olyanokkal is, akik önszántukból mentek ki, nem politikai vagy háborús okok miatt –, és jó volt arról mesélni nekik, hogy itthon mindenki azt csinál, amit akar. Ha tanul, jó gondolatai vannak, és jól tud dolgozni, szépen élhet. Régen az ember mindig Nyugatra vágyakozott, merthogy ott jobbak a lehetőségek. Most úgy éreztem, végre másképp beszélhetek Magyarországról. Nem sóhajtozva, irigykedve, hanem azt tudtam mondani: jó itthon.

Milyennek látja a gyerekkori önmagát?
Az egészen kicsi Csík János mindig rácsodálkozott a világra, szeretett benne lenni, tanulni, játszani. De sosem volt igazán bátor gyerek. Később tanultam meg biciklizni, görkorcsolyázni, rollerezni, mint a többiek, kicsit elkéstem mindennel. A magánéletemre is igaz volt ez aztán. Hogy picit elvicceljem: az evésben is nagyon lassú vagyok. A párom már rég megeszi az ebédet, mire én végzek. Ami még fontos, hogy mindig része voltam a közösségeknek. Nem lettem nagy, magas vagy erős, de jelenség voltam. Táncoltam, muzsikáltam, nevettettem, szórakoztattam az embereket. Emiatt sok barátom lett, és kevés rosszakaróm.

Ádám Rebeka Nóra

Teljes cikk itt:
II. évfolyam 50. szám | Élet

text