Akit magával ragadott a táncházmozgalom

Zs. Vincze Zsuzsa érdemes művész forgatókönyvíró és jelmeztervező, valamint Harangozó-díjas koreográfus – nevének első betűje azt jelzi, hogy Zsuráfszky Zoltán felesége. Ők ketten a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetői. Bár most az ő munkásságuknak is megálljt parancsolt a járvány, ez nem változtat szakmai és magánéleti történetük meseszerűségén.

Szép hangod van.

Nahát, ezt még soha nem mondták! Hallottál esetleg olyan felvételt, amin énekeltem? „Megboldogult” lánykoromban ifj. Csoóri Sándor hívására – még Sebestyén Márta előtt – a Muzsikás Együttesben énekeltem egy évig.

Mesélsz egy kicsit arról az időszakról?

Pécsett nőttem fel, kiskoromtól balettoztam és egy amatőr néptáncegyüttesben táncoltam. Komoly ázsiója volt az eredeti folklórnak akkor, Tímár Sándor járt hozzánk tanítani. Ez volt a híres táncházmozgalom kezdetének időszaka, a szakma aranykora, ezért mindenáron Budapestre akartam kerülni. Dr. Andrásfalvy Bertalan – aki abban az időben a pécsi múzeum igazgatója volt – biztatott, hogy felvételizzem az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Fel is vettek magyar nyelv és irodalom, valamint néprajz szakra.

A fővárosban csodálatos emberekkel ismerkedhettem meg, például a néptánckutatás egyik legnagyobb tudósával, dr. Martin Györggyel, akinél később az egyetemi szakdolgozatomat is írtam. Közben folyamatosan táncoltam: először a Bartók Együttesben, majd egy félprofi csapatban, a Párhuzamban, amelynek későbbi férjem, Zsuráfszky Zoltán volt a szakmai „motorja”. Mind barátok voltunk, együtt jártunk eredeti táncanyagot gyűjteni Erdélybe, Szatmárba, de még Lengyelországba is. Magával ragadott a táncházmozgalom lendülete, főként a szellemi háttere révén. Sebő Ferenc és Halmos Béla olyan értelmiségi „lobogást” generáltak maguk körül, ami fantasztikus élmény volt. 18 évesen már én is táncházakat tartottam, táncot és éneket tanítottam, többek közt a Muzsikás együttessel.

Hogyan kerültél a folklór neves művelőinek közelébe?

Az óriási táncszeretetemnek köszönhetően. Egészen kicsi koromban kiderült, hogy jó mozgásom, jó ritmusérzékem van. Szerencsémre még otthon, Pécsett, olyan tánctechnikai tudásra – az úgynevezett Molnár-technikára – tettem szert, ami felvértezett arra, hogy bekerülhessek a Tímár Sándor által képviselt autentikus és improvizatív néptáncot legmélyebben ismerők táborába, és elkezdhessem tanulni az eredeti táncanyagokat. A férjem, Zsura a Balettintézet legjobb néptáncos növendéke és Tímár Sándor első asszisztense volt. Egyfolytában táncházvezető-képző táborokba, táncházakba, néptáncoktatói tanfolyamokra jártunk. Szép idők voltak, fiatalságunk „hőskorszaka”.

Ha ennyire szerettek nyüzsögni, nektek sem lehet most könnyű ez a bezártság.

35 éve vagyunk házasok, és azóta mindig nagyon nagy szeretettel végeztük a munkánkat, mindig dolgoztunk. Most viszont néha kérdőn nézünk egymásra, vajon mikor adatik meg nekünk, hogy újra folytathassuk a munkánkat? Amúgy rendesen, ahogy szoktuk… Mert ilyen időszak még sosem volt az életünkben. Mi mindig csináltunk valamit: terveztünk, tanítottunk, alkottunk.

Ez a mostani időszak mindenkit nagyon leállított. Az első karantén alatt még nem bántuk, hogy lelassultunk, mert előtte iszonyú tempóban robogott az életünk. Úgy voltunk vele, hogy talán még kellett is az a kis pihenés, és azért mellette csak-csak megtaláltuk a módját, hogy folytassuk a munkát a táncosainkkal.

A második hullám már jobban szíven ütött bennünket. A legfájóbb az, hogy sok kedves ember eltávozott közülünk. Bár most is dolgozunk, talán újabban nagyobb elkeseredést látunk a fiataljaink szemében. De sokat beszélgetünk velük Zoomon, egyénileg és együtt is. Sok otthoni táncleckét kapnak, szóval azért nem lazsálunk, de egyedül táncolni nem az igazi. Nagyszerű, hogy egyáltalán van munkánk – erre helyezzük a hangsúlyt, ezzel bátorítjuk őket. Aranyosak, lelkesek, tanulják és feltáncolják az anyagokat, aztán elküldik a felvételeket a Facebook-csoportunkba, mi pedig ellenőrizzük és kommentáljuk őket, javító javaslatokat fűzünk hozzájuk.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes erőteljesen jelen van az online térben.

Mindennap azt nézzük, hogyan lehetne az emberek életét szebbé tenni ebben a megváltozott helyzetben. Azt erősítjük mindenkiben, hogy ez csak átmeneti időszak, és vélhetően oka van, amit visszatekintve talán majd megértünk. Mesedarabokat, népszokásokkal kapcsolatos rövidfilmeket, táncokat teszünk fel a közösségi oldalunkra. Sok visszajelzést kapunk, hogy mekkora igény van a munkánkra, és ezek boldogsággal töltenek el minket.

Honnan merítesz erőt ahhoz, hogy ennyi biztatást tudj adni másoknak?

A hitem segít át ezen a helyzeten. Vallásosan neveltek, elsőáldozó is voltam, de utána olyan időket éltünk, hogy az akkori „rendszer” szinte nevetségessé tette azt, aki hívő volt. Emiatt tartózkodó lettem e téren, és sajnos sok időnek kellett eltelnie, sok mindenen kellett keresztülmennem ahhoz, hogy ismét közel kerüljek a valláshoz. Hiába töltött el boldogsággal a házasságom, a gyerekeim, a munkám, úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Végül, már több mint egy évtizede régi egyetemista barátaim bibliakörében találtam ismét magamra és főleg a hitemre, egy nagyszerű ember, Balog Zoltán (ma már püspök) vezetésével, aki azóta is, a mai napig (még minisztersége idején is) „összegyűjtött” minket, és terelgetett ezen az úton. Ez az a kör, amely teljességérzéssel tölt el bennünket, a szívünket pedig jól átmossa.

Istenhez és a bibliatanulmányozáshoz megérkezni személyiségfejlődési folyamat eredménye volt nálam. Azóta találtam rá magamra igazán, hogy ez megtörtént. Egyetértek a Biblia azon tanításával, amire egy kedves barátnőm hívta fel a figyelmemet: a hit Isten ajándéka, amit örömmel kell fogadnunk. Fontosnak tartom a családot, a gyerekeket, a szerelmet. Az együttesünkben is sok szerelmes- és házaspár van, és többen várnak közülük babát. Mind a négy gyermekünk egyetemet végzett, megtalálták a párjukat, és táncoltak-táncolnak: ők a legnagyobb kincsei az életünknek.

Nemigen van olyan tevékenysége az együttesnek, amibe nem folysz bele.

Mindig tudtam, hogy nagy művész a férjem, és azon voltam, hogy ezt mindenki megtudja, ezért igyekeztem őt mindenben segíteni. Fiatalon együtt tanítottunk, vezettük az együtteseinket, de délutánonként a próbateremből én általában rohantam a gyerekekért, nem nagyon kísértem el a férjemet reprezentálni, ami egy ilyen munkakörben elengedhetetlen. Ekkoriban még szándékosan kissé a háttérbe vonultam, inkább a gyerekekkel voltam, ha pedig volt időm, esténként a darabjainkat írtam.

Egy anya nagyon megszenvedi, ha olyan a munkája, hogy például külföldi turnékra kell utaznia. Márpedig a mi munkánk ilyen, ezért mindent megpróbáltam, hogy ne hanyagoljam el a gyerekeket a sok feladat miatt. Most viszont már annyi idős vagyok én is, ők is, hogy megengedhetem magamnak a sok munka luxusát. Forgatókönyveket, mesedarabokat, táncjátékokhoz librettókat írok, koreográfiákat készítek.

A Tenkes kapitánya című film alapján írt darabom, kalandos táncjátékom nagy sikernek örvend, csakúgy, mint a Körhinta (rendező: Vidnyánszky Attila), amely a Nemzeti Színház színpadán ma is látható.

Részt vettem a Nemzetiben bemutatott Csíksomlyói passió és az Egri csillagok dramaturgiájának megalkotásában. Viccesen azt szoktam mondani, hogy főleg megrendelésre dolgozom, és természetesen a férjem a legnagyobb megrendelőm. Így született a Dózsa vagy a Drakula utolsó tánca, de egyik legkedvesebb darabom, a 2017-es évfordulóra írt, Kiegyezés című műsorunk is méltónak bizonyult arra, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes gazdag repertoárjába bekerüljön. A férjem a rendezője mindegyik táncjátéknak.

Népszokásműsorainkhoz néprajzos tudásomat kamatoztattam: a Téli táncban és a Táncoló tavaszban meg is szólalnak a táncosaink, akárcsak a legutóbbiban, a Betyárvilágban. Úgy gondolom, ezekkel új műfajt teremtettünk: a táncszínjáték műfaját. És ne hagyjuk ki a mesedarabjainkat sem, mert nagyon szeretem azokat is.

Hogyan néz ki egy napod?

Általában minden reggel kilenctől tréninget – mintegy másfél órás bemelegítést és tánctechnikai gyakorlatot – tartok 22 pár táncosunknak. Ez fizikailag számomra is nagyon fontos. Utánam a férjem következik, aki még alaposabban megizzasztja a táncosokat, aztán koreográfiai alkotómunka vagy stílusgyakorlatok jönnek. A lényeg, hogy sokat táncolunk. A táncosaink egy-egy előadáson bizony néha élsportolói teljesítményt nyújtanak, olyan fárasztó népviseletben végigtáncolni a műsorainkat.

Úgy tudom, a közös alkotói estetek és egy nagyszabású darabotok is elmaradt a járvány miatt.

Hatalmas műsorral készültünk A hűtlen feleség címmel.

Gondolom, nem saját tapasztalatból írtad.

Mindenki ezzel ugrat! Magas labdát adtam. De a viccet félretéve: a bűnügyi táncdrámaként megírt történet nem teljesen a hűtlenségről szól, hanem inkább az igaz és múlhatatlan szerelemről. Káel Csaba vezérigazgató kért fel minket a férjemmel egy táncballadára a Müpa számára. Megtaláltam A hűtlen feleség című régi stílusú ballada végtelenül homályos és ritka történetét, és egy remélhetőleg nagyszabású, sokszereplős táncelőadás forgatókönyvét írtam belőle, amelyben 2021 áprilisában a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mellett részt vesz majd a Honvéd férfikar is. A férjemmel közös alkotói estünket kedvenc koreográfiáinkból ősszel mutatjuk be. Remélem, lesz megfelelő egészségünk, erőnk, energiánk, hogy ezt a sok tervet mind valóra tudjuk váltani. És arra vágyom még, hogy békességben, boldogságban élhessünk, és még sok unokánk szülessen.

text