Várják a fellépések örömteli pillanatait

Mórágy

A mórágyi táncosok is közönség nélkül maradtak. Amikor megszűnik a fellépés lehetősége, az önkormányzati támogatás is segít a megmaradásban. Nem csüggednek, készülnek az elkövetkező időszakra.

Koggal panaszkodnak a különböző művészeti csoportok, így a néptáncosok is arra, hogy közönség nélkül a partra vetett halat idézi léthelyzetük. Nincs ez másképpen a Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes esetében sem. Donáth Csaba, a csoport vezetője érthető módon nem a felhőtlen öröm hangján adott értékelést az egyébként számos szakmai sikerrel rendelkező közösségükről.

 – Új év, új lehetőségek, tavaly is ezzel a reménnyel vágtunk neki az új esztendőnek – kezdte Donáth Csaba. – Eseményekkel teli időszakra számított mindenki. A listán bálok, versenyek, külföldi fesztiválok, nemzetiségi napok, továbbképzések és egyéb közösségi rendezvények szerepeltek. Ám a naptárba bejegyzett huszonkét eseményből mindössze nyolc valósulhatott meg.

Januárban még akadálytalanul lezajlott a vezetői továbbképzés, valamint februárban hasonlóképpen három vidám program. Azaz Pilisszentivánon a Hütten Gaudi, Nemesgörzsönyben a Böllérfesztivál és hazai pályán, azaz Mórágyon a hagyományos sváb bál. Azután márciusban berobbant a pandémia. A veszélyhelyzet és az abból következő szigorítások miatt sorra le kellett mondani a már jó előre egyeztetett felkéréseket. Az egyik legfájóbb döntés értelmében a mórágyiak tavaly nyáron nem utazhattak el a már visszaigazolt, horvátországi nemzetközi fesztiválra sem.

– Nyár közepéig a táncpróbák is szüneteltek – folytatta a tánccsoportvezető. – Az őszi újrakezdéskor is csak a felnőttek találkozhattak egymással, elkezdve a munkát. Ez az évszak azonban némi reménnyel is kecsegtetett bennünket, úgy tűnt, hogy lassan ismét szó szerint felpöröghet a táncos élet.

Ezen reményeinket erősítette, hogy augusztus végén, Szekszárdon a Dél-dunántúli Hagyományőrző Szólótáncversenyről az együttesünket képviselő táncospár arany minősítéssel tért haza. Mindezt tetézte, hogy szeptember első hétvégéjén Szentendrén a megyénket is képviselő felnőtt táncosok bemutathatták hagyományőrző koreográfiáikat, valamint viseleteiket a skanzen színpadán.

Azonban a vágyott fellendülés helyett jött a járvány második, az előzőnél is kíméletlenebb menete. A mórágyiak ismét elkezdhették sorjában lemondani a már biztosnak tűnő programokat. A táncpróbákat újból szüneteltetni kellett, a tavalyi évet tekintve véglegesen. Ilyen esetben joggal merülhet fel a kérdés, hogy a körülmények ellehetetlenülése, azaz a közönséggel és általában a közösséggel való találkozás megszűnése, de legalábbis korlátozása nincs-e sorvasztó hatással a néptánc-csoportra?

– Minden nehézség és valóban súlyos gond ellenére az egyesület működtetésére és fejlesztésére továbbra is volt és van lehetőség – válaszolt Donáth Csaba. – Köszönhetően Mórágy Község Önkormányzata és a Mórágyi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásának. Közösen finanszírozták a megtartható programokat, illetve biztosították a működéshez szükséges alapokat. Emellett jelentős segítségnek bizonyult a Csoóri Sándor Alap 2019. évi pályázati támogatása, melyből számottevő technikai fejlesztéseket és egy év szakmai munkát valósíthattunk meg.

A megpróbáltatások megerősítenek bennünket. Tervezzük az idei évet, új pályázati- és fejlesztési lehetőségek iránt tájékozódunk, készülünk az átütemezett programok megvalósítása. És mindenekelőtt: várjuk a találkozások, táncpróbák, fellépések adta örömteli pillanatokat.

Szeri Árpád

text