Országosan is elismerték a kecskeméti citerás házaspár munkáját

Kóta díj

A magyar kultúra napja alkalmából a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége idén KÓTA-díjat adományozott népzenei kategóriá­ban Sulczné dr. Bükki Évának és Sulcz Ferencnek, a kecskeméti Mátyás Király Citerazenekar alapítóinak.
Az országos elismerést a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munkájukért és a közösségért tett áldozatos tevékenységükért ítélték meg számukra.
 
 
– Mindketten elkötelezett hívei a népzenének, különös tekintettel a citerának. Honnan ered ez a szeretet? – kezdtük a beszélgetést Sulczné dr. Bükki Évával.

– A férjemet már egészen kiskorában magával ragadta a népzene, Táborfalván, egy népzenét szerető közösségben nőtt fel. Én már kamaszként, csepeli gimnazistaként csábultam el és szerettem bele a citerába, egyik pillanatról a másikra.

– Mit takar a Táborfalvi Népzenei Műhely?
– A hetvenes-nyolcvanas években Táborfalván nagy sikerrel és népszerűséggel működött a Táborfalvi Népzenei Együttes, a Csutorás együttes. Sorra indultak utánpótlás-­gyermekcsoportok. Férjem népzenét szerető családba született, így már kisgyermekként példaként tekintett az együttesre, melynek gyermekcsoportjában kezdett el citerázni. Főiskolásként pedig elvégezte a népdalkörvezetői képzést. Ferire nagy hatással volt a Táborfalvi Népzenei Együttes. Alapítói, a Birinyi család generációkon keresztül adta át és adja át ma is a népzenei tudást.

– Mesélne saját citerás történetéről?
– Csepelen nőttem fel, ott jártam gimnáziumba. Egyszer, amikor ellátogattam volt általános iskolámba, arra léptem be egy osztályterembe, hogy a fizikatanárom egy kisdiákot tanít citerázni. Csak ámultam, azonnal magával ragadott a hangszer hangja. Megkérdezte a tanárom, megpróbálnám-e. Megpróbáltam.

– Milyen érzés volt?
– Sosem felejtem el, a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű moldvai csángó népdalt játszottam el rajta először. Fantasztikus volt. Hozzátenném, én is zeneszerető családba születtem. Korábban tanultam zongorázni, és jó énekhangom is volt, így nem teljesen amatőrként álltam a citerához.

 
– A férjével is a citera hozta össze?
– Igen. A kilencvenes évek közepén Örkényben, a már említett népdalkörvezetői tanfolyamon találkoztunk. Én még gimnazista voltam, ő már főiskolás. Éveket várt arra, hogy olyan időpontban kezdje el a képzést, amikor a csoportban szép lányok is vannak.

– Civil szakmának azonban nem a zenét, hanem mindketten mást választottak.
– Valóban. Feri gépészmérnök lett, Győrben végezte el a Széchenyi István Műszaki Főiskolát. Én Budapesten, a Semmelweis Egyetemen diplomáztam általános orvosként. Később folytattam tanulmányaimat és gyermekgyógyász lettem, ami mindig is nagy álmom volt. A zenéről nem mondtunk le. Én még egyetemistaként a pestszentlőrinci diákokat is tanítottam citerázni. Később pedig Kecskeméten megalapítottuk saját citerazenekarunkat.

– Mikor választották otthonuknak Kecskemétet?
– 2000-ben házasodtunk össze. Azt reálisan láttuk, hogy Budapest nem ideális számunkra munka szempontjából. Feri Kecskeméten kapott álláslehetőséget frissdiplomásként a Közlekedési Hatóságnál, és nekem is jó lehetőségnek tűnt a kecskeméti kórház. Ráadásul a gyermekgyógyász, majd a neonatológiai – azaz újszülöttgyógyász – szakvizsgámat már a szegedi egyetemen, illetve ismét a budapesti egyetemen szereztem meg, így az ingázás is könnyebben ment. Nem utolsósorban Kecskemét Kodály városa!

– Mikor alapították meg a Mátyás Király Citerazenekart?
– A 2000-es években annyi minden történt velünk, hogy a munka és a család mellett nem maradt sok időnk a zenére. Költöztünk, tanultam, született két gyermekünk és még sorolhatnám. A zene, a tanítás azonban nagyon hiányzott. 2009 elején úgy láttuk, eljött az idő, és megalapítottuk a Mátyás Király Citerazenekart. Kisebb fiam, Ádám ekkor még pár hónapos csecsemő volt, szerencsére a szomszédok segítettek a felügyeletében, amíg oktattunk.

– Miért pont a Corvin Mátyás Iskolában hirdették meg a citeraoktatást?
– Két okból. Egyrészt a közelben laktunk, nagyobb fiunk, Bálint odajárt. Másrészt nagyon erős a népzenei elhivatottság a közeli Ceglédi úti oviban, ahonnan sokan iratkoznak be a Corvin Mátyásba. Dr. Lóczi László iskolaigazgató és Pászti András helyettes azonnal támogatta ötletünket, és azt mondták, ha van elegendő jelentkező, indulhatunk. Sikerült, nagy volt az érdeklődés. Az iskola azóta is partner a citeraoktatásunkban, valamint a hangszerek vásárlásában is segített minket az évek alatt.

– Gyermekeik is örökölték a népzene iránti szeretetet?
– Igen. Mindketten citeráznak, sőt, már új hangszerek felé is nyitottak. Bálint kobzon is játszik, Ádám dobol.

– Önök is játszanak más hangszeren?
– Feri nem, én tudok többféle fúvós hangszeren játszani, például furulyázok. Emellett énekelek.

– A Mátyás Király Citerazenekar az évek alatt kinőtte magát és minden évben rangos versenyeken bizonyít. Mely eredményeikre a legbüszkébbek?
– A tizenkét év alatt nagyon sok gyermeket tanítottunk, már van felnőtt, haladó és Pöttöm csoportunk is. Örömmel vettük, hogy sokan a nyolcadik osztály elvégzése után is visszajárnak hozzánk. Többször elnyertük az Arany Páva díjat, mely a legrangosabb elismerés a népzene kategóriában. Két alkalommal képviseltük Kecskemét városát a manchesteri GóbéFesten. Minden tanítványunkra nagyon büszkék vagyunk.

Sebestyén Hajnalka

text