Néptáncosnak lenni csupa gyönyörűség

Meg lehet nyerni mai, technika orientáltságú világunkban a gyerekeket, fiatalokat a népzenének, néptáncnak, hagyományőrzésnek, ki lehet őket mozdítani mobilnyomogatós, videojátékos elmerültségükből? Nehezen, de akad néhány jó példa, amely bizonyítja, hogy van remény, ha érzékenyen közeledünk a gyerekekhez, ha élményszerűen tálaljuk nekik a népzene, a néptánc, a hagyományok sokszínűségét, akkor csak rákapnak az ízére.

Ezekről beszélgettünk, valamint kiterjedt munkájukról, elmaradt programjaikról és terveikről Icso Valériával, a Borostyán Néptáncműhely vezetőjével. Dernőről indult a ma már mozgalommá szélesedett tevékenység, majd Rozsnyón adódott megfelelő lehetőség és helyiség a munkájukhoz.

Icso Valéria a dernői alapiskolában alakította meg a Szivárvány néptánc-csoportot 2005-ben, részben néhány kislány sürgető rábeszélésére, részben pedig azért, mert a saját fiát is rá kívánta vezetni a néphagyományok ápolására, a néptánc gyakorlására.

Maga tizenöt évesen lett a rozsnyói Búzavirág néptánc-csoport tagja és saját bőrén érezte, hogy olyan idős korban ugyan lehet, de bizonyos szempontból már késő táncolni kezdeni. A Szivárványnak nagy sikere volt, majd a lányok kezdték emlegetni, hogy jó lenne több fiút is bevonni a táncba. Ez mindig kemény dió, a fiúk nehezebben mozdulnak ebbe az irányba, közelebb áll hozzájuk a sport, de végül sikerült. Így 2010-re vegyes csoporttá alakultak. És mivel sikereiket meg a próbákon, fellépéseken uralkodó jó hangulatot látva, egyre többen csatlakoztak hozzájuk, újabb csoportokat kellett alakítani.

Lett zenekar, hagyományőrző együttes, aztán Ringató csoport, és ma már egy kis túlzással elmondható, hogy egyévestől a százévesig minden korosztály jelen van a Borostyán Néptáncműhelyben. Repertoárjuk rendkívül gazdag, felvidéki, dél-szlovákiai anyagból állítják össze műsoraikat akár a tánccsoportok, akár a zenekarok, a Sajó Banda és a Kis Sajó számára. Vallják, azt kell megőrizni, bemutatni, ami a miénk és jóleső érzéssel tapasztalják, hogy a közönség is ezt értékeli náluk.

„Amíg nem tört ránk a vírusjárvány, Rozsnyón rendszeresen gyakoroltunk, a Csucsomi úton sikerült egy házat bérelnünk, ahol berendezkedhettünk és naponta, pontos beosztás szerint zajlottak a próbák. Jelenleg 180 tagunk van, minden szeptemberben tagfelvételt hirdetünk, érdeklődésben nincs hiány, helyből, de a széles környékről is vannak tagjaink. Rozsnyó azért is jó hely számunkra, mert esténként, a próbák végeztével innen könnyebben hazajut mindenki, mint Dernőről. Olyan gyerekeink is vannak, akik szlovák iskolába járnak, mert a magyar szülők ilyen-olyan okból oda íratták őket. Nem zárunk ki senkit, ha ügyesek, érdeklődők, csak jöjjenek, legalább köztünk megtapasztalják, hogy a magyarok mások, mint amit rólunk próbálnak elhitetni velük. Külön kiemelném a szülők áldozatkészségét, rendszeresen befizetik a havi tagdíjat, amiben tudnak, segítenek, egyébként nem tudnánk fenntartani magunkat. Tetemes összegeket emészt fel az épület bérleti díja, nem szólva az öltözékek bebiztosításáról. Itt aztán kopnak a cipők, csizmák, elhasználódnak a viseletek. Ezért figyeljük a magyarországi pályázati lehetőségeket, amelyekből legalább kapunk anyagi támogatást, mert a hazai támogatási alapból bennünket sajnos, kihagynak. Jól jönnek a 2 százalékos adókból befolyt összegek is, ezért is kérünk mindenkit, ha lehet, gondoljanak ránk” – magyarázta Icso Valéria.

A néptáncműhely vezetője elmondta azt is, hogy csoportjaik és zenekaraik már olyan szinten vannak, hogy feltétlenül igénylik a komoly szakmai irányítást és útbaigazítást.

Ezért nagy segítség számukra, hogy a Hagyományok Háza Hálózat közreműködésének köszönhetően eljár hozzájuk Salgótarjánból Gelencsér János, akinek szakmai tudása, tanácsai ugyancsak javukra válnak.

Icso Valéria így is komoly felelősséget vállal, ha nem érezne szívbéli elkötelezettséget az itteni magyarság, no meg tagjaik iránt, talán fel is adta volna. De nem teheti, mert erre kötelezi otthoni indíttatása, a szülői példa, abban nőtt fel, hogy a család mindig azt hangsúlyozta, hagyományainkat meg kell becsülni és továbbadni, másként nincs jövőnk. Ezt az elkötelezettséget, és az elmúlt 15 évben végzett hatalmas munkát értékelték a Komáromban két éve neki ítélt Szlovákiai Civil Becsületrenddel is. Akik érdemesítették a díjra, jól tudták, kinek a kezébe kerül a kitüntetés.

„A vírusjárvány miatti áldatlan állapotokat mi is megéreztük, és még érezzük is. Tavaly lett volna megalakulásunk, a kezdetek 15. évfordulója. Nagyszabású műsorral készültünk, ami persze nem valósulhatott meg. Amire lehetőség volt, azt megtettük. Januárban még sor kerülhetett a hagyományos Borostyán bálra, nyáron csoportjaink felléptek Várhosszúréten a kézműves fesztiválon, a környékbeli falvakban néhány alkalommal táncházat tartottunk, de elmaradtak a jelentős fesztiválokon való fellépések, a versenyek, a megmérettetések, amelyek mind-mind ösztönző hatással vannak ránk. Bízunk benne, hogy az évfordulónkra összeállított műsorunkat, ha megkésve, de mégis bemutathatjuk. Úgy gondoltuk, ott a legeredetibb helyszín, ahol mindez kezdődött, Dernőn. S mivel a község hétszáz éves kocsányos tölgyfája jó eséllyel indul a hazai elismerés után az Év európai fája versenyben is, ott, a fa tövében tervezzük a megemlékezést és a műsor bemutatását. Majd pedig az ugyancsak híres Dénes-bánya közelében egy másik alkalommal is szeretnénk bemutatni összeállításunkat. Nagy kiesés számunkra, hogy az összejövetelek betiltása miatt a táncosok nem próbálhatnak, egyedül a zenekaroknak van erre módjuk, de a szülőkkel, a gyerekekkel tartjuk a kapcsolatokat. Persze ez nem az igazi, a tagjaink is hiányolják a próbákat, a megbeszéléseket, a találkozásokat. Csodálatos közösség vagyunk, mindenkinek csak azt kívánhatom, hogy legyen ilyenben része. Igen, egymás közelsége, a barátságok, az értelmes beszélgetések azok, amelyek valamennyiünk számára vonzóvá teszik a mi közösségünket a gyönyörű kincseink, dalaink, táncaink, népszokásaink megtanulásán és bemutatásán túl. A technikai eszközöket nem vehetjük ki teljesen a gyerekeink kezéből, ezzel meg kell békélni, de szervezhetünk nekik ezek mellé olyan programokat, adhatunk nekik olyan élményeket, amelyek elkísérik őket egész életükön. Ezt igazolhatják azok a tagjaink, akikkel immár 16 évvel ezelőtt kezdtünk. Hiányolom, hogy nincs mindenhol vagy legalábbis több helyen tánccsoport, énekkar, zenekar, hagyományőrző csoport az iskolákban, községeinkben. Az igaz, hogy sok törődéssel, munkával jár, de megéri a magunk, de főleg a gyerekek örömére. Úgy gondolom ezzel tartozunk nemcsak eleinknek, hanem a jövőnek is” – zárta beszélgetésünket Icso Valéria, aki már nagyon várja tagjaikkal együtt, hogy próbálhassanak, találkozhassanak és főleg, hogy közönség elé léphessenek.

Benyák Mária

text