Szerenádot kapott a szülészeten fekvő kismama

A fiatal anyuka harmadik gyermeküknek adott életet a szekszárdi szülészeten, férje Bálint-napon szerenádot adott neki zenész barátaival. Még táncosok is beszálltak az előadásba.

Szászi Veronikát általában nem tudja meglepni a férje, most mégis sikerült neki. A fiatal anyuka harmadik gyermeküknek adott életet a szekszárdi szülészeten. A Bálint-napot is a kórházban töltötte, házastársa, Bálint Endre pedig szerenádot adott neki zenész barátaival, még táncosok is beszálltak az előadásba.

 – A kisfiamat, Örsöt épp átvitték az újszülött osztályra, emiatt éppen nem valami vidáman tértem vissza a kórterembe. Ekkor hívott a férjem, hogy nézzek ki az ablakon – mesélte a fiatalasszony.

Természetesen ez a nem akármilyen gesztus megörvendeztette Veronikát, aki férjével és két nagyobb csemetéjükkel, a hat éves Brúnóval és a három esztendős Piroskával körülbelül két éve költözött Szekszárdra. Szászi Veronika a Dienes Valéria Általános Iskola munkatársa, szinte a szülés előtti utolsó pillanatig mint tanító dolgozott.

A másfél hetes Örs nagytesói a Szent Rita Katolikus Óvodába járnak. Az apuka vállalkozó, fa injektálással foglalkozik, de nem mellesleg hegedűs prímás is. A pár életében nem ez volt az első ilyen romantikus, zenés epizód. Annak idején a lánykérés Budapesten a Szikla-kápolnánál történt.

– Sétálni mentünk, amikor „találtunk” egy hegedűt egy padon, amin Endre elkezdett zenélni, majd a szobornál csatlakozott hozzá egy nagybőgős és egy brácsás, ezt követte a lánykérés. Az érdekes ebben az, hogy éppen előtte álmodtam arról, hogy felteszi nekem azt a kérdést, hozzá megyek-e feleségül. Ezért is mondtam, hogy a Bálint-napi szerenád előtt nem nagyon volt olyan alkalom, esemény a közös életünkben, ami meglepett volna – tette hozzá Veronika.

text