A magyar táncházmozgalom első évtizedei a Felvidéken

5. befejező rész

A budapesti  táncháztalálkozók mintájára és hatására a felvidéki magyarság körében is elterjedt az országos táncháztalálkozók rendezése. Pusztafödémesről is vándorútra kelt a tábor: Dunaszerdahelyen a sportcsarnok adott helyet a város önkormányzatának jelentős segítségével megszervezett négy  országos táncháztalálkozónak, majd a sor Komáromban folytatódott. Emellett központilag is évente megrendezésre kerül, tehát az átvett kezdeményezés beépült a nemzetiségi kulturális életünkbe és jelentős érdeklődés kísérte. Az egész napon át tartó rendezvények látogatottsága 1000-1200 fő között mozgott, a sportcsarnokok kapacitásának megfelelően.

A központilag szervezett táncház- és népzenei táborok, valamint a táncháztalálkozók időpontját a magyarországi hasonló rendezvények időpontja szerint határoztuk meg, és jelenleg is így történik. Volt, aki a táborunkból egyenesen a jászberényi (Magyarország), a válaszúti (Erdély), vagy más táborba utazott, illetve az előadók és a hagyományőrző közreműködők is ott folytatták.

Itthon is kinevelődött a magyarországiakkal egyenértékű hazai oktatói gárda. Ők oktatókként is rendszeres résztvevői voltak a nagy nemzetközi táncháztáboroknak. Munkásságukkal főleg a Felvidék magyar tánc-, dal-, zene- és szokáshagyományait ismertetik meg.
Táncházi oktatásokat tartottunk Magyarországon kívül is, de Magyarországon rendszeresen. Már felvidéki táncokat is oktattunk Svájcban, Münchenben, Izraelben, Japánban, Kanadában, az USA-ban, Ausztráliában, Venezuelában, tehát több földrészen ismertettük a meg  a gömöri, a mátyusföldi, és a többi felvidéki tájegység táncait is, és egyáltalán azt, hogy Szlovákiában létezik egy nagy létszámú magyar nemzetiségű népcsoport, amelynek hagyományos kultúrája szerves részét képezi az egyetemes magyar kultúrának.

Egy-két helyen én is voltam, így Magyarországon, Svájcban, Münchenben, Montrealban, de rendszeresség és eredményesség tekintetében a Sebők házaspár, Varga Ervin, Quittner János, Katona István, Richtarcsík Mihály, Furik Rita, Péter Zsolt, Hégli Dusán, Lépes Anikó, Brandl Ferenc, meg a mai fiatalabb koreográfusok munkáját illeti a dicséret. De köszönet illeti az együtteseinket is, mint az Ifjú Szivek, Szőttes, Ilosvai,  Kincső, Hajós, Csallóközi. Ha kiutaznak külföldre, fesztiválra, vagy tájoló körútra, nemcsak a műsorukat, hanem a táncházi oktatás gondolatát is viszik magukkal és igyekeznek mindenütt időt szakítani a táncházi oktatásra is.

Igaz, hogy az utóbbi évtizedben a központilag, országosan szervezett táncháztáborok fokozatosan elhalványultak, de szerencsére helyükbe léptek az egyes együttesek által szervezett nyári táborok.
Több együttesnek van már jelentősebb múlttal bíró tánc-, illetve játszóháztábora. Jelentőségében kiemelkedik közülük a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a zselízi Kincső Néptáncegyüttes, a nagymegyeri Megyercsek Táncegyüttes és továbbiak táncháztáborai, valamint a párkányi Kisbojtár, a füleki Rakoncátlan gyerekjáték- és táncháztáborok. És még sokan mások, iskolák, együttesek, kultúrházak vállalták fel a néphagyományok ilyen formában történő elsajátíttatását, éltetését, újbóli nemzeti kulturális anyanyelvvé tételét. A mindenkori munkájukban felhasználják saját tájegységük maguk felkutatta és felgyűjtötte hagyománykultúráját, valamint kiadványokból, könyvekből, videó- és néprajzi filmekből megismertették a Felvidék, illetve az egész  magyar nyelvterület egységes hagyománykultúráját is.

A táncházmozgalomban az első két évtized, a több mint húszéves múlt, a táncos hagyomány általános megismertetésében sok eredményt, dicsőséget hozott 2009-ben, közölte az Új Szó. „Tudatosíthattuk, hogy a határokon inneni és túli magyarok közül és között egyek vagyunk. A táncházi tevékenység, mozgalom az egy tőről fakadtunk, együvé tartozunk érzését segített kialakítani, elmélyíteni. Sajnos a kultúránk anyagi ellehetetlenítése, ami a jelek szerint Szlovákiában jelenleg is állampolitikai cél, e téren is érezteti káros hatását: anyagiak hiányában veszélybe kerültek a népművészeti rendezvények, fesztiválok és az értékes megnyilatkozási fórumok.

Kátyúba, mély kátyúba juttattak bennünket, s ebből kikerülni csak nagy – nem csak hazai – összefogással leszünk képesek” – írtam akkor.

Szerencsére az akkori írásom utolsó mondatában megfogalmazott borúlátásom nem következett be. A táncházmozgalom a Felvidéken is fénykorát éli. Ma már nehezen tudunk olyan területi, illetve országos kulturális népművészeti rendezvényt elképzelni, amelyben rövidebb vagy hosszabb időre ne jelenne meg a táncház, a hagyományos táncainknak: a verbunkoknak, a legényeseknek, a karikázóknak, a csárdásoknak a közös táncolása.

Kedves Olvasóim, köszönöm, hogy velem tartottak.

Takács András

text