A tánc számomra életfilozófia

interjú Zsuráfszky Zoltánnal

Az Állami Balettintézet növendéke volt, majd az Eszterházy Károly Főiskola pedagógia-népművelés, később pedig a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán szerzett diplomát. Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, pedagógus és menedzser. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, aki mintegy 140 ember munkáját irányítja nap mint nap. A Tánc Világnapja alkalmából Zsuráfszky Zoltánnal beszélgettünk.

A Balettintézetben végzett. Hogy jut eszébe egy 14 éves fiatalembernek, hogy ezt az iskolát válassza?

Több út áll az ember előtt fiatalon, mindenki életében fontos kérdés a pályaválasztás. Gondoltam arra, hogy gépészeti szakközépiskolába menjek, de az is megfordult a fejemben, hogy tengerész leszek, mert nagyon vonzott az utazás. Ám végül a tánc iránti szeretetem győzött. Nagyon felkészültem a Magyar Állami Balettintézet felvételijére, ahová édesanyám segítségével mentem el. Kétezer-négyszáz jelölt közül kerültem be a felvételt nyert negyvennégy növendék közé. Amikor édesanyámmal hazamentünk Szikszóra, édesapámtól engedélyt kértem, hogy ebbe az iskolába járhassak, nem volt elragadtatva, de megengedte. Így kerültem Budapestre. Az első, legendás évfolyam növendéke voltam, ahol Györgyfalvai Katalin és Tímár Sándor voltak a mestereim. Nagyon kemény szakmai munka folyt négy éven át a Balettintézetben, ekkor indult el a táncházmozgalom is, és ebben a négy évben lettünk hivatásos táncművészek.

 Mi vonzotta a táncművészetben?

Elsősorban a zene, a tánc szeretetet, a mozdulatok varázsa, a mozgás szabadsága és az általa érzett öröm. Én néptánc tagozatra jelentkeztem, mert szerettem volna megismerni a magyar nyelvterületek táncait, és azáltal, hogy erre lehetőség adódott, csodálatos világok nyíltak meg előttem. Óriási erővel sodort a néptánctanulás és a népművészeti mozgalom. Egészen más volt a létforma Budapesten, mint egy vidéki mezővárosban, amit én nagyon élveztem.

Hogyan került a Magyar Nemzeti Táncegyüttes élére?

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, (a volt Honvéd Táncszínház) jelenleg országunk legnagyobb néptánc alapokon dolgozó táncegyüttese, mely a Honvéd Együttes része, a Honvéd Férfikar pedig a másik nagy tagozata. Fiatalon táncművészként dolgoztam a Magyar Állami Népi Együttesben, a későbbekben megalapítottam a Kodály Együttest a barátaimmal, amikor majd’ nyolc éven keresztül bármiféle támogatás nélkül próbáltunk egy hivatalos kamaraegyüttest csinálni. Ekkor alapoztuk meg a későbbi szakmai munkánkat. 1991-ben a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője, később pedig az igazgatója lettem, és amikor a Várból elköltözött az intézmény, akkor került a Honvéd Együttes mellé. Novák Ferenc nyugdíjba menetelét követően én lettem a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője, és így a Honvéd Együttes összefonódott az általam vezetett Budapest Táncegyüttessel, mely 2014-ben állami támogatás híján megszűnt. A későbbiekben az volt a szándékunk, hogy a Honvéd Táncszínház nevét Magyar Nemzeti Táncegyüttesre változtassuk, melyre lehetőségünk is nyílt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően. Így lettem az intézmény vezetője.

Mit jelent az ön számára a tánc?

A tánc számomra életfilozófia. Egyrészt jelenti a ránk hagyományozott autentikus magyar táncokat, másrészt a Bartóki szemléletet: a népek közötti egymásra figyelést, az egymást kiegészítő mozdulatok, ritmusok, a közös tapasztalatszerzés összességét, amelyekből építkezünk. Mindezeket pedig különböző művészeti ágakkal is lehet párosítani.

Van-e olyan emlékezetes története, melyet fordulópontként élt meg táncművészként?

Olyan hosszú pályafutás áll mögöttem, hogy nagyon nehéz lenne egyet is kiragadni. Számomra meghatározóak voltak a gyűjtőutak, melyeken részt vettem, és azok az előadások is, ahol különleges versekre, például Nagy László, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, vagy Kányádi egy-egy költeményére táncolhattam. De említhetem az István, a király című előadásunkat, amikor ötvenötezer ember előtt énekeltük a Himnuszt Kolozsváron. Ezek mind-mind emlékezetes pillanatok az életemben, melyekre jó szívvel emlékszem vissza.

 Mitől olyan népszerű az ön által képviselt formáció?

Feleségemmel, Zs. Vincze Zsuzsával, aki dramaturgként és koreográfusként, mint szakmai vezető segíti a táncegyüttes munkáját, együtt határozzuk meg azt az irányvonalat, mely széles körű repertoárunkat képezi. Mindenki megtalálhatja a neki tetsző programot, hiszen van mesedarabunk, ifjúsági előadásunk, néprajzi produkciónk, táncszínházi jellegű előadásunk és honvédségi programokat is teljesítünk. Megpróbálunk jelen lenni az országos fesztiválokon, például éveken át a Szegedi Szabadtéri Játékokon, vagy a Nemzeti Színházban is. Büszkén mondhatom, hogy a szeptemberben megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából felkért Káel Csaba rendező, hogy koreográfusa legyek a Ferenc pápa budapesti látogatására készülő nagyszabású táncos produkciónak. A pandémia következében az online felületeken is jelen vagyunk, a közösségi médiában hatvanezres követőbázissal rendelkezünk. Ez a sokszínűség tesz minket egyedivé.

Melyek azok a gondolatok, eszmék, amiket tovább szeretne adni a táncosainak?

A magyarság kérdését, a nemzeti identitásunkat nagyon fontosnak tartom megmutatni számukra. Azt, hogy megtanuljuk azon magyar emberek tánckultúráját, akik ránk hagyományozták a Kárpát-medence táncos örökségét, melyhez kapcsolódik a cigány, a zsidó, a román, a szlovák, a lengyel, vagy akár a balkáni folklór is. Az alkotói munka az, ami igazán lázba hoz engem: az ötleteket, a megvalósítást, a feladatokat én mutatom meg a táncosoknak. A gyakorlást sosem lehet abbahagynunk, valamint nagyon fontos a készenlét, a számonkérés, a kritikai önkép, az, hogy az ember mit lát magáról a tükörben gyakorlás közben, és ebből mit valósít meg a néző szemében. Ezeket a kérdéseket minden esetben fel kell tennie egy táncosnak. E gondolatokat, a táncszeretetünket, és a megszerzett gyakorlati tudásunkat próbáljuk meg nap mint nap átadni a feleségemmel a táncosainknak.

Hogyan tartja formában a táncosait a járványhelyzet idején?

Sajnos arra kényszerültünk, hogy home office-ban dolgozzunk, és ne legyen közvetlen kapcsolat a táncosok között. Mivel a testi kontaktus elkerülhetetlen, hiszen a táncos párok megfogják egymás derekát, megölelik egymást, énekelnek a darabokban, nagyon oda kellett figyelnünk, hogy időben cselekedjünk. Házi feladatot kaptak, ilyen volt például a Legényesezz otthon! című kihívásunk, melyhez a világ minden tájáról több ezren csatlakoztak. A kihívásban minden táncosunk részt vett, majd megnevezte azon ismerőseit, akiknek szintén teljesítenie kellett a kalotaszegi legényes eltáncolását. De említhetem azt is, hogy a repertoárunkból kellett táncokat videóra venniük és elküldeniük nekem. A lányok például megtanultak férfitáncot táncolni, és azt vették fel, de kellett edzeniük, futniuk is, a technikákat gyakorolni, tehát számos feladatot teljesítettek. Mindezek azonban nem pótolják a próbatermi, élő, közös gyakorlást. Képernyőn keresztül nincs meg az az érzés, amikor minden nap együtt melegít be a táncegyüttes, sem az előadások közönség előtti, jó értelemben vett feszültsége.

Az újranyitást követően is része lesz a táncegyüttes életének a pandémia alatti intenzív online jelenlét?

A közösségi médiafelületeken sok-sok ötlettel próbáltuk meg érdekesebbé tenni az emberek hétköznapjait a pandémia idején, és eközben számtalan tapasztalattal gazdagodtunk. Az ötleteket szeretnénk megőrizni, valamint újakat is kitalálni, hogy tovább gazdagíthassuk a hatvanezres követőbázisunk kulturális életét, és új nézőket is megszólíthassunk. Nagyon meglepő dolgokkal kerültem szemben az online jelenlétünk során. Örülök ezeknek az új formáknak, mert kiegészítik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes színpadi megmutatkozásait.

Milyen programokkal készülnek a nyárra?

Május közepén online-előadás formájában láthatják a Hűtlen felség című produkciónkat a Müpában, de nagyszabású előadással készülünk a Margitszigeti Szabadtéri Színpad június 3-i szezonnyitójára is, mely a Magyar hősök, csaták és szerelmek című emlékesttel kezdődik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara előadásában Keresztes Ildikó, Varga Miklós, Vadkerti Imre és Molnár Levente fellépésével. Ezt követően új bemutatónk is lesz Toborzó címmel, és szeretnénk egy Cseh Tamás emlékestet is megvalósítani. Fellépünk továbbá a Vidnyánszky Attila rendezte Csíksomlyói passióval, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Színház közös produkciójával Debrecenben, majd készülünk a szeptemberi Eucharisztikus Világkongresszusra is, késő ősszel pedig a felségemmel tartunk közös alkotói estet, az elmúlt harminc év koreográfiáiból.

Van-e olyan hosszútávú terve, amit meg szeretne még megvalósítani?

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ügyvezető igazgatója és művészeti vezetőjeként a szándékom, hogy egy csodálatosan szép színháztermet építsünk, melynek tervét már elfogadták, és kiemelt kormányzati beruházásként kezelik. Szeretnénk ugyanis egy bázist, amely a székházunk. Egy helyet, ahol találkozhatunk a közönséggel, a vidéki táncosainkat meghívhatjuk, ahol a hagyományőrző és a nem hivatásos együttesek felléphetnek. Mindahhoz a művészi munkához, amelyről az imént beszéltem ennek megvalósulása nagy ajándék lenne.


Sallai Zsófia

text