Sikeres tanévet zárt a Rezeda Folkműhely

A Sodró Jótékonysági Alapítvány szervezésében tanévzáró műsort adott a Rezeda Folkműhely. A gyerekek, mind a kezdők, mind a haladók, már nagyon várták, hogy bemutathassák szüleiknek, hozzátartozóiknak, hogy mit tanultak az elmúlt időszakban.

A rendezvénynek az Ortutay Elemér Görögkatolikus Kollégium adott otthont, ahol Váradi Enikő köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, az elmúlt másfél év nem volt egyszerű senki számára, a szükséges leállás egy idő után nehézzé vált, főként azoknak, akik a művészeti oktatásban tevékenykednek. De lehet, hogy éppen ez a másfél év mutatta meg, hogy a hagyományőrzés biztos alapokon áll.

– Néptáncot online formában lehetetlen megtanítani, ezért minden adandó alkalmat kihasználtunk annak érdekében, hogy gyakoroljuk a tánclépéseket, az éneket, a zenét. Mindehhez egy biztos bázisra volt szükségünk, és ebben nagy segítséget nyújtott számunkra az elmúlt időszakban a beregszászi külképviselet, személyesen Szilágyi Mátyás főkonzul – mondta a Sodró Jótékonysági Alapítvány elnöke, aki az alkalommal élve megköszönte a diplomatának a támogatást. Továbbá köszönetet mondott a szülőknek, hogy megbíztak bennük, rájuk bízták a gyermekeiket. Köszönet illette a tanárokat is, akik néha erejükön felül dolgoztak azért, hogy a gyerekek az évzárón is különleges előadásban részesítsenek mindenkit.    

– A mai alkalom elsősorban a jelenlévők érdeme, akik megtöltik élettel, gyermekzsivajjal, tánccal és énekkel a közösségi teret. Úgy hiszem, hogy Beregszászban, Kárpátalja magyarságközpontjában mindig kell, hogy legyen olyan hely, ahová eljöhetnek azok, akik hasznosan szeretnék tölteni a szabadidejüket, ide tartozik a néptánc, a népzene, a népi énekek elsajátítása. Ez rendkívül nagy értékű közösségi szolgálat, amiért köszönet jár a folkműhely minden egyes tagjának – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás. – Mi, magyarok büszkék lehetünk a népi kultúránkra, hiszen mind a mai napig megmaradt a népi hagyomány, a tánc, az ének, a népmese. Mindezeket meg kell őriznünk és tovább adnunk, ezért is tartjuk fontosnak a segítségnyújtást, a folytonos támogatást – tette hozzá a diplomata.

Babják Edit, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Osztályának vezetője szintén méltatta a Rezeda Folkműhely tevékenységét, amire méltán büszke lehet a város.

– Nagyszerű dolog, hogy ilyen sok szép és tehetséges fiatal kedveli a néptáncot és a népzenét, örvendetes. Lényeges: a szülők fontosnak tartják, hogy gyermekeik már egészen fiatal korban elsajátítsák a népzene és a néptánc elemeit – jegyezte meg az osztályvezető, majd gratulált a zenészeknek, a felkészítő tanároknak az egész évi sikeres munkájukhoz.

Az évzáró műsor keretében láthattunk viski táncokat, somogyi gyermekjátékokat és ugrós táncokat, dallamok csendültek fel harmonikán és hegedűn. A táncokat, illetve a szóló előadásokat a Sodró együttes és a Rezeda Band kísérte. A nagyszerű, bő egyórás műsort a Rezeda Néptáncegyüttes fergeteges előadása zárta. 

Hegedűs Csilla

text