Negyvenkét év után visszavonul a püspökladányi néptánc éltetője

Nádasné Szabolcsi Ildikó munkájának eredménye: Püspökladány neve jól hangzik a néptáncos berkekben.
  
Több száz gyermekkel ismertette meg a néptáncot a Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület alapítója, Nádasné Szabolcsi Ildikó Püspökladányban, aki legtöbbünknek, akik valaha is táncoltak nála, még felnőtt fejjel is Ildi néni marad. Negyvenkét év után szögre akasztja a tánccipőt; az egyesületet és annak három tánccsoportját – a Kicsimpolyát, a Csimpolyát és a Kenderkócot – átadja a fiataloknak, akik az ő keze alatt váltak kiváló táncosokká és tanárokká. A több mint négy évtizedről beszélgettünk a püspökladányi táncoktatóval, aki gyerekkorában került a néptánc bűvkörébe, kilépni onnan pedig nem tudott, nem is akart.

Több táncegyüttesben is megfordult, közben pedig a táncházvezetői képzésre járt. Ezután Püspökladányba költözött a férjével, s itt megismerkedett Muszka Jánossal, aki arra biztatta, szedjen össze gyerekeket és tanítsa őket. Ez 1979-ben volt, innen indult a negyvenkét éves, kitüntetésekkel és elismerésekkel tarkított pályafutása.

Szeretet nélkül nem megy

A Kicsimpolyában a legkisebbeket tanítják, a Csimpolyában már a nagyobbakat, a Kenderkóc pedig a felnőtt táncosok csoportja. Mindhárom korcsoport oktatása más és más feladatokat kíván meg. – A kicsiknél kilencven százalékban múlik a pedagógus egyéniségén, hogy meg lehet-e őket fogni, a felnőtteknél pedig az számít, tud-e neki még adni valami újat. Amikor odajön a picike gyerek a Kicsimpolyába, akkor nagyon fontos a kisugárzó szeretet. Teljesen mindegy, mit táncolok vagy énekelek, de ha nem érzi, hogy szeretem, akkor nem marad ott – vallja Ildi néni, aki szerint rengeteg játék, mondóka és humor kell a kicsikhez.

Sok éven keresztül arany minősítést kaptak a megye legjobbnak számító együttesei között, de a negyvenkét éves pályafutás azonban nemcsak minősítésekben és díjakban mérhető, hanem számos emberi tényező is kötődik ehhez, hiszen rengeteg gyerekkel volt kapcsolatban. – Nagyon örülök annak, hogy azoknak a gyerekeknek, akiket sikerült egy pár évre megfogni, azoknak biztos nem borsódzik a háta, mikor meghallja a népzenét, vagy egy együttest táncolni lát. Remélem, hogy nyújtottam nekik élményeket, ennek kapcsán a családjuknak is. A negyvenkét évnek az eredménye az, hogy Püspökladány neve jól hangzik a néptáncos berkekben – összegezte.

Számos külföldi fellépésen is túl van már az egyesület, vitték a ladányi néptánc hírnevét Franciaországba, Székelyudvarhelyre, Brassóba, Nagyváradra, Makkfalvára és Németországba is.
– Annak örülök, hogy rengeteg emléket és néprajzi ismeretet kaptak a táncosaim. Megelégedettségemre szolgál, hogy egy az egyben viszi tovább a hagyományt Nagy András Balázsné Baranyai Hajni és Nagy Szabolcs, ők megkapták az alapot tőlem, amire lehet még tovább építkezni – tért ki Ildi néni az utódaira, akik évek óta segítik a munkáját.

Megannyi tábor, tematikus műsor és rendezvény köthető az egyesület nevéhez. Idén már 27. alkalommal rendezik meg a Sárrétmenti Népzenei, Néptánc és Mesemondó Fesztivált, ez lesz Ildi néni egyik utolsó rendezvénye, amelyben még aktív szerepet vállal. – Püspökladányban teret adtak nekem arra, hogy a néptánc nyelvén és néptáncosok által gondolatokat, érzelmeket, történéseket is színpadra varázsolhassak. Kezdetektől fogva vallom, hogy a néptánc mint anyanyelv szolgálhatja ezt a lehetőséget. Bármit találtam ki, a szülők mellettem voltak, ugyanúgy, ahogy az aktuális táncosok. Büszke vagyok arra, hogy Püspökladányban talán én szerveztem először táncházat. Ezek az alkalmak amiatt is fontosak, hogy a résztvevők felismerjék:

-Ez nem a régmúlt időkből itt maradt valami a padlás sarkában, hanem a ma is élő, lüktető, nagy magasságokat elérni képes népművészet egyik fontos eleme – véli.


A színpadon nőttek fel

Ildi néni a munka mellett foglalkozott a néptánc oktatásával, a város ennek az értékét díjazta 1993-ban, amikor a Csimpolyával megkapta a Pro Urbe díjat, két évvel később pedig a Csenki Imre Néptanítói Díjat. A nemzeti kapcsolatok építéséért és a kultúra önzetlen ápolásáért megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet, 2010-ben pedig a MOL Tehetséggondozásért Díjat, erre jöttek még a táncosok egyéni sikerei. – Hálás vagyok Püspökladány városának, hogy ezt a tevékenységet itt végezhettem. Felismerték és értékelték ennek a jelentőségét, mindig mögöttem álltak, minden elképzelésemet támogatták. Hálás vagyok Püspökladánynak azért, hogy a három gyerekemből értékes, nyitott, tehetséges, törekvő ember lett. A gyerekeim ott nőttek fel a színpadon. Vannak legendák, amikor Marci fiam a színpadon a kék gumicsizmában egy műsor alatt legalább háromszor átsétált. De a „ziláltnak” tűnő, színes életmód, a sok élmény, tábor, utazás, barátságok alakították őket ilyenné. Hálás vagyok még az iskoláknak és a Csenki Imre Művészeti Iskolának, hisz mindvégig támogatták a munkámat – összegzett. Ildi néni úgy fogalmazott, fokozatosan szoktatja le magát az egyesületi és tánctanári munkáról. Még két nagy rendezvény szervezésében szerepet vállal, s majd már csak akkor jön, ha hívják, a fellépésekre és megmérettetésekre pedig csak szurkolni, gyönyörködni és dicsérni megy majd.

Viszik tovább az örökségét

Bár Nádasné Szabolcsi Ildikó negyvenkét év után leköszön, nem vész kárba öröksége. Nagy András Balázsné Baranyai Hajnalka és Nagy Szabolcs viszi tovább az egyesület három tánccsoportjának tanítását és koordinálását. – Most generáció­váltás van. Hajnika a Magyar Táncművészeti Egyetemen rengeteget tanult, Szabi pedig mint végtelenül tehetséges és nagyon szorgalmas táncos, szintén rengeteget tud. Sokat dolgoztunk eredeti adatközlőkkel és vendégkoreográfusokkal, két koreográfiánk annyira jól sikerült, hogy a Néptáncantológiára is jelölték, az ország legjobbjai közé kerültek be ezek. Évek óta ösztönzöm és bátorítom Hajnikát és Szabit is, hogy próbálkozzanak koreográfia­készítéssel – osztotta meg Ildi néni.

A visszavonulása alkalmából felidézte sikereiket, és a jövőről is beszélt. Egyik nagy büszkesége Balogh Józsi; a fiatal, püspökladányi táncos kétszer bejutott a Fölszállott a páva előválogatójába, egyszer pedig a televíziós elődöntőbe is.
– Nagy büszkeség, hogy a Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület néptánccsoportjaiból többen választották a néptáncot hivatásul. A pályámnak elsősorban az a mércéje, hogy valami fennmarad-e utánam. Azt hiszem, hogy ha másban nem, akkor Hajnikában és Szabiban ott marad, amit eddig csináltam – vallja.

A két fiatalt táncosát tizenkét évvel ezelőtt kérte meg arra, hogy segítsenek neki. Mindvégig tudatosan adta nekik a feladatokat, egyre többet, s ahogy teltek az évek, szakmai és társadalmi tudnivalókba is beavatta őket. – Velük és általuk jobb lett a szakmai munka, mert bennük maradt a fiatalos lendület, a szeretet, Szabi által a fiúkban a keménység. Ellenszolgáltatás nélkül, a tánc és a gyerekek szeretetétől hajtva segítettek. Ha nem érezték volna, hogy sokra becsülöm, amit csinálnak, már rég nem lennének itt. Örülök annak, hogy maradéktalanul át tudják venni a feladatokat – vallja Ildi néni, aki nyugodt szívvel hagyja rájuk örökségét, hiszen tudja, jó kezekbe kerül.

Kiss Dóra

text