Balkáni poklade, azaz farsangi hangulat a nagyváradi várban

Karneváli hangulatra számíthatunk a Poklade (jelentése karnevál) szombati koncertjén, hiszen a mohácsi zenekar a busójárások világát hozza el Nagyváradra a Szent László Napokra. Andrics Attila, a zenekar basszprímtamburása, tapanosa, énekese és egyben menedzsere volt a beszélgetőtársunk.

– Hogyan alakult meg az együttes?

– A Poklade zenekar 2010-ben alakult Mohácson, teljes egészében mohácsi tagokból. Akkor még kizárólag tamburások voltak a zenekarban, majd 2015-ben Cselinácz Marko harmonikás csatlakozásával állt fel a mai Poklade formáció. Cselinácz Marko nagyban megnyitotta a lehetőségeket a népzene feldolgozásokat illetően, csakúgy mint Gráf Vivien, aki a zenekar énekesnője.

– Milyen zenei stílust képvisel a Poklade?

– Mohács többnemzetiségű város, ahol sokacok, szerbek, cigányok, illetve svábok is élnek a magyarok mellett, és ennek a sokszínűségnek nagyon nagy szerepe volt zenei kultúránk kialakulásában. Nagyon szeretjük a busójárást is, ilyenkor Mohácson minden utcán déli szláv zene szól. Többen a zenekarból a származásukból eredően kezdtek el ezzel a zenével foglalkozni, én is, de van olyan tagunk is, akinek semmilyen déli szláv származása nincsen, csupán megszerette ezt a zenét Mohácson.

– Milyen a busójárások zenei világa?

– A busójárás sokac néphagyomány, amit a sokacok őshazájából, a mai Boszniából hoztak magukkal, és főleg a sokacok körében volt ismert egészen a 20. század elejéig, ekkor alakult át népszokássá az addig élő néphagyomány. Manapság minden nemzetiséghez tartozók muzsikálnak a busójáráskor, ami városi ünneppé vált, és felkerült az UNESCO szellemi világörökségének a listájára. Ilyenkor a sokac zene dominál Mohácson, mert ez a zene tartozik hozzá a busójáráshoz. Mi a zenekarral még a régi néphagyományt próbáljuk ápolni. Ez abból áll, hogy farsangkor a busójárás idején nem fölvonulunk, tehát nem a mai karneváli jellegét őrizzük az eseménynek, hanem házról házra járva meglátogatjuk a sokacokat és eljátsszuk az ő kedvenc népzenéjüket, melyeket gyerekkorukban még ők is énekeltek népviseletben. Manapság már egyre kevesebben élnek ebből a generációból, de mi próbáljuk tartani a hagyományt.

– Mennyire törekednek a korhű és autentikus megszólalásra?

– Azt tudni kell, hogy létezik mohácsi duda, és kezdetben dudás zenészek muzsikáltak Mohácson. Majd a 19. század végén, a 20. század elején megjelentek a tamburazenekarok, ezek később kiegészültek harmonikával, mindazonáltal a sokac népdalok, népzenék teljesen korhűen adhatók elő mind a mai napig. Vannak gyűjtések is a múzeumban, ezeket is felhasználjuk, és igyekszünk korhűek lenni. Nagyon sokat játszunk a Balkánon, ottani fesztiválokra kaptunk meghívást, így volt szerencsénk ottani helyi zenészek előadásában hallani ezeket a zenéket, és mi próbáljuk ezekből a maximumot megtartani.

 

– Mi a délszláv népzenének az a vonzereje, ami el tudja varázsolni az ebben a zenében kevésbé jártas embereket is?

– Ennek a zenének van egy olyan ritmusa, ami átad egy bizonyos erőt. Nem kell érteni a számok szövegét, ennek a zenének ereje van, ezt Mohácson többen is meg tudják erősíteni: amikor megszólal a zene, egy idő után mindenki elkezd a lábával dobogni. Jellemző rá a lazaság és az életvidámság, ez a legfontosabb szerintem. Ezek a hangulatok egyébként a szövegvilágban is megmutatkoznak. A legtöbb szám szövege vidám, vagy arról szól, hogy nem akkora a baj mégsem, mint amekkorának tűnik. Persze megjelenik a számok szövegében a szerelem és más fontos érzelmek is, de alapvetően a vidámság jellemzi ezt a zenét.

– Nemrégiben az együttes megkapta a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat. Mit jelent ez a díj a zenekar számára?

– A szerb országos önkormányzat terjesztett fel erre a díjra, mert úgy gondolták, hogy sokat tettünk a magyarországi szerb kultúráért. Ez nagyon jólesett a zenekarnak és nagy motivációt jelent a jövőre nézve. Magyarországon a balkáni zene néhány éve nagyon népszerű, zenekarunk is megbizonyosodott erről, amikor az ország különböző pontjain lépett fel, ahol nem élnek délszláv származású emberek, de akik nagyon élvezték a fellépéseinket. Mohácson is új virágkorát éli ez a fajta zene, nagyon sok fiatal zenél, egy olyan muzsikus generáció van kialakulóban, ami nagyon régen, talán a 20. század elején volt utoljára, amikor Mohács tizenhárom kocsmájában tizenhárom zenekar zenélt. Most már nincs ennyi kocsma, de nagyon sok fiatal zenél és újra alakulnak a fiatal formációk.

– A nagyváradi koncertre milyen repertoárral készülnek?

– Nemcsak a busójáráshoz kapcsolódó anyaggal készülünk, szélesebb lesz a merítés. A mai fiatalokat nagyon meg tudja érinteni a makedón, illetve a gyorsabb ütemű szerb zene, úgyhogy a mohácsi sokac népdalok mellett bolgár, montenegrói, szerb, makedón, boszniai dallamok is meg fognak szólalni, és énekesünk, Gráf Vivien is velünk tart. Nagyváradon még nem léptünk fel azelőtt, csak Csernátonban jártunk 2014-ben. Mi nagyon várjuk a fellépést, és azt szeretnénk, hogy azok a váradiak, akik eljönnek a koncertünkre, érezzék át azt az életvidámságot, amit a mi zenénk képvisel.

 
 
Pap István

text