Odaítélték a 2021-es Táncház Díjat és Táncház Érméket

A Táncház Egyesület és az OTP Bank 2012-ben azzal a céllal hozta létre a Táncház Díjat, hogy ezzel is elismerje azoknak a táncosoknak, zenészeknek, énekeseknek, zene- és táncpedagósusoknak a munkáját, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé.

2021 a Táncház Díj szempontjából a táncosok éve, a Táncház Érmék pedig a zenészek között kerültek kiosztásra.

A felterjesztett jelöltek közül a kuratórium döntése alapján 2021-ben az OTP Bank Táncház Díjat Strack Orsolya előadóművész, néptáncpedagógus, koreográfus kapja.

 

A táncházmozgalom érdekében kifejtett munkájuk elismeréseként Táncház Érmet kapnak:

• Fábri Géza – kobzos énekmondó előadóművész, népzenepedagógus

• Henics Tamás – fotográfus, népzenész, fesztiválszervező

• Kolompos – népzenei együttes

• Kubinyi Júlia – népdalénekes

• Nagy Zsolt – népi brácsás, népzenepedagógus

A Táncház Díjat és a Táncház Érméket 2021. július 3-án, a Táncháztalálkozó gálaműsorán adják át ünnepélyes keretek között a Fonóban

text