Kiállítással és néptánctalálkozóval zárult a jánoshalmi tábor

Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület évtizedek óta szervez programokat a városban a szórvány­magyarság felkarolása és a határon túli magyar kapcsolatok szorosabb ápolására.
  
Az elmúlt évi programok a terjedő koronavírus miatt kihirdetett járványügyi veszélyhelyzetben elmaradtak, idén azonban már meg lehetett szervezni a néptánc- és alkotótábort, amelynek záróprogramjaként kiállítást rendeztek. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztek a Szent Anna Katolikus Általános Iskola udvarán, a művésztábor fővédnöke Bányai Gábor országgyűlési képviselő volt.

A koronavírus-fertőzésből és annak szövődményeiből lábadozó politikus nem tudott ott lenni a záróeseményen, azonban a tábor szervezői a jókívánságaik mellett a művésztelep egyik legszebb alkotását ajándékozták a képviselőnek, amit felesége, Krisztina asszony vett át a rendezőktől.

 Czeller Zoltán polgármester, aki szintén egy alkotást kapott ajándékba, példaértékűnek nevezte azt a több évtizedes munkát, amit a jánoshalmi székhelyű Erdélyi Hagyományokért Egyesület végez a határon túli magyarokért, Jánoshalma testvértelepüléseivel való kapcsolattartásért, valamint a magyar kultúra és hagyományok ápolásáért.

A művésztábor záró­rendezvényén, a Bácska Csillagai néptánctalálkozó keretében a Topolyáról, Temerinből, Törökkanizsáról és Mélykútról érkezett hagyományőrző néptánccsoportok fellépését nézhették meg az érdeklődők, a táncosokat az óbecsei Fokos zenekar kísérte.




Pozsgai Ákos

text