Megőrzik Cserey József szellemi örökségét

Cserey József születésének idei centenáriuma alkalmából tucatnyi Bács-Kiskun megyei kórus és néptánccsoport adott egymásnak találkozót szombaton, több helyszínen. A hagyományőrzők előbb a tanár utolsó munkahelyén, a Szent István Gimnáziumban tartottak megemlékezést, majd autentikus környezetben, a meszesi Duna-parton lévő Juca néni Csárdájában ünnepeltek – szakmai konferenciával és fellépésekkel.

– Ez egy rendhagyó találkozó, mert először döntöttük el, és volt is lehetőségünk arra, hogy a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Mezei Virágok Népdalkör együtt rendezze meg a 19. Cserey József Kórustalálkozót – mondta megnyitóbeszédében az eseményeket rendszeresen megtartó utóbbi szervezet vezetője, Vén Ferencné.

– Cserey József olyan alapokat rakott le népdalgyűjtő munkájával, hogy arra mind büszkék lehetünk – fogalmazott.

A Kolozsváron született Cserey Józsefet (1921–1982) pályakezdő tanítóként a romániai Jegenyén érte utol a második világháború. Besorozták, megsérült, majd Németországot is megjárva került Kalocsára. Előbb Szakmáron tanított, majd a városba helyezték, hogy az Eperföldi és az Ének-zenei Általános Iskolában, a Szent István Gimnáziumban, illetve a tanítóképzőben oktasson. Később a Liszt Ferenc AMI igazgatójaként tevékenykedett, országszerte rengeteget zsűrizett, sőt, meghívták az akkori „Fölszállott a páva…” tévéműsor döntnökei közé is. A népdalgyűjtő munka 1950-ben kezdődött – előbb 130, majd 150 dalt szedett csokorba a dupla kiadást megért „Kalocsai kertek alatt…” című kötetben.

A kórustalálkozón szintén felszólaló dr. Kovács Istvánné Sztakó Éva, a Hagyományőrzők vezetője emlékeztetett: a rendezvényt több millió forintos pályázati forrásból tudták megvalósítani. Ennek köszönhetően szakmai ismeretterjesztést is beemelhettek a programba: előadónak Szűcsné Török Ilonát, a Duna­pataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület művészeti vezetőjét és elnökét kérték fel.

A szakértő főleg a népdalgyűjtés Kodály Zoltánhoz és Bartók Bélához köthető első, 1905-ig visszavezethető mérföldköveit mutatta be. Hangsúlyozta: a Zeneakadémia friss végzőseiként fontos kutatásokat indítottak el, hiszen a magyar népdal összefonódik a magyarság kulturális és társadalmi fejlődésével.

A szellemi örökség megőrzéséért komoly nehézségeket kellett leküzdeniük, hiszen a századelő tanyavilága a szó szoros és átvitt értelmében is nehezen megközelíthető volt.

Az utazást csak rossz állapotú, saras-mocsaras földutakon, szekérrel vagy lóháton lehetett megoldani, míg a falvak társadalma rendkívül zárkózottnak és bizalmatlannak mutatkozott az idegenekkel szemben.

Szűcsné Török Ilona a népzene stílusrétegeiről, a nép- és műdalok, tehát a nóták különbségeiről, viseletekről és kiegészítőkről, például csokrok autentikus összeállításáról szintén beszélt a kórusoknak. Ezenkívül gyakorlati tanácsokkal is ellátta őket, abban segítve a hagyományőrzőket, hogy minél sikeresebben induljanak el versenyeken, népzenei minősítőkön. Ezeket a mustrákat kifejezetten ajánlotta a napjainkban talán csak maguk közösségében gyakorló és fellépő egyesületeknek, amelyek a délután induló fellépéseken be is mutatták tudásukat.

Gábor János

text