Grandiózus eseménysorozattá nőtte ki magát az idén tízéves Galiba

A gyermekfesztiválnak ismét a vidámpark ad otthont, immáron tizedik alkalommal rendezik meg.
 
 
A sportoktól a gasztronómiáig 178 programmal várja Augusztus 15. és 22. között a látogatókat az idei Galiba Gyermekfesztivál. A hagyományosan a Debreceni Kultúrparkban megrendezett eseményen a hungarikumok játsszák majd a főszerepet.

Rengeteg program és élményekben gazdag bemutatók, játékok várják a fiatalokat. Az esemény szervezői a Debreceni Kultúrparkban tartott sajtótájékoztatón osztottak meg bővebb információkat.

„Debrecen egyrészt büszke a hagyományaira, másrészt egy innovatív város és egy regionális csomópont szerepet épít magának.”
Ebben az építkezésben és ezen értékek megfogalmazásában a tradícióknak, a népi kultúrának – a kézművesség hagyományától a néptáncig – kiemelt szerep jut. Ezt az örökséget a jövő nemzedéke felé is örökíteni próbáljuk, így minden olyan kezdeményezés, amely ezt erősíti, számunkra különösen értékes és fontos, főleg, ha mindez egy országos hálózatba (Hagyományok Háza Hálózat) fűződik bele – emelte ki Puskás István alpolgármester a keddi sajtótájékoztatón.

Gazdag kínálat

– Már javában zajlik az a nyüzsgés, ami a Campus Fesztivállal indult Debrecenben, és gyakorlatilag hétről-hétre a legkülönbözőbb, legizgalmasabb programok sokaságát hozza a városba az itt lakók és az ideérkezők legnagyobb örömére – emelte ki Puskás István alpolgármester, hozzátéve, a Galiba egy különleges színfolt, ami nemcsak hagyománnyá, de Kelet-Magyarország legfontosabb gyermekrendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt években.

Nagy Gergely Sándor, a kultúrpark ügyvezető igazgatója a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, nemcsak a területet biztosítják, de egyre nagyobb részt vállalnak a munkálatokból is. – A Debreceni Kultúrpark összefoglalja azt a fajta sokszínűséget, amit a virágkarnevál hordoz magában, illetve a népi gyökereket, amelyeket mi rendkívül fontosnak tartunk. Ezért is örülök, hogy az idei év tematikája a hungarikumokra épül. Ez mára már egy nagy, sokak által ismert és szeretett fesztivál.

Kékedi Erika a Galiba Gyermekfesztivál programszervezője szerint soha nem volt még ilyen gazdag a kínálat. – Nyolc napon keresztül fogjuk programokkal megtölteni ezt a hatalmas teret. A hungarikum témán belül a kézművesség, iparművészet mellett a gasztronómia és sport is jelentős szerephez jut – hangsúlyozta, majd hozzátette, ebben az évben ünnepeljük a 20. évfordulóját annak, hogy Puskás Öcsit megválasztották az évszázad sportolójának, tehát adta magát a tematika, hogy a labdarúgás legyen az egyik kiemelt, bemutatott sportág. Ezen kívül az olimpiai sportokat, mint a vívást, vagy a lövészetet is bemutatják majd, alternatív módokon (jedi-kardozás, lézeres lövészet), és többek között társasjátékok is lesznek.

Tóth János, a Hagyományok Háza Hálózat vezetője kialakulásukról és programsorozatuk itteni állomásáról is beszélt. – A népi kultúrában elindult törekvéseknek köszönhetően jött anno létre a Hagyományok Háza Hálózat, melynek huszadik fennállását egy jubileumi programsorozattal ünnepeljük. Ennek egyik állomása augusztus 12-én Debrecenben lesz – mondta.

Az ünnepi nap eseményeinek megszervezését a hálózat megyei képviselői, a Bihari Népművészeti Egyesület, illetve a Főnix Néptáncegyüttes vállalta, tudtuk meg Törökné Csécs Lenkétől, a Főnix Néptáncegyüttes művészeti vezetőjétől.


Péter Szabolcs

text