Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adtak át

„A teljesítmény az önöké, de a büszkeség az közös, az egész magyar nemzeté” – fogalmazott köszöntőjében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ünnepségen.

Az ünnepségen a Magyar Bronz, Ezüst és Arany Érdemkereszteket, a Bánffy Miklós-, a Bessenyei György-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Martin György-, a Móra Ferenc-, a Pro Cultura Hungarica-, a Pauler Gyula-, valamint a Szinnyei József-díjat adták át.

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott:

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Állami Operaház balettművésze
Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke
Benedek Attila táncművész, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. tánckari tagja
Bódi Bianka táncművész
Csabai Márk író, drámaíró, az Olvasni Menő Kft. ügyvezető tulajdonosa, a Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesület alapító elnöke, gazdasági és szakmai vezetője
Csere Éva, a Magyar Állami Operaház – Magyar Nemzeti Balett gyógytornásza
Cseszneki Ferenc, a Tési kovácsműhely tulajdonosa
Fekete Lászlóné óvodapedagógus, a zagyvaszántói Gesztenyevirág Óvoda és Konyha intézményvezető-helyettese, a zagyvaszántói Ifjúsági-, Kulturális és Sportbarát Egyesület alapító tagja
Fülöp Tímea táncművész, táncpedagógus
Gazdag-Győri Tibor Zoltán, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. infrastruktúra-kezelője
Gönczi Sándor nyugalmazott matematika-fizika szakos középiskolai tanár,  az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium korábbi intézményvezetője
Kertész Katalin, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház kelléktárvezetője    
Konta Boáz Krisztián, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. multimédia-fejlesztője    
Palik Krisztina, a Hagyományok Háza-Magyar Állami Népi Együttes jelmeztárosa
Pósfainé Bakota Éva nyugalmazott biológia-kémia szakos tanár, a Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központ korábbi ügyvezetője
Sáray József énekkari művész, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. Honvéd Férfikarának tagja
Sas Dániel Zoltán zongoraművész, a Jászapáti Rácz Aladár Zeneiskola igazgatója
Seres Erzsébet, a kecskeméti Ciróka Bábszínház közönségszervezője

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott:

Antal Tibor zenetanár, énekes, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium és a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanára
Arató László Géza fúvós hangszeres művész, karnagy, a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola intézményvezetője
Bagyinszki Ágnes, aNemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft személy- és munkaügyi csoportvezetője
Béres Zoltán, a Szolnoki Kistérségi többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézmény háziorvosa
Berki Zoltán turistatérkép- és turistakalauz-szerkesztő    
Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora
Bogdán Tamás, a Szarvasi Liget Wellness és Konferencia Hotel igazgatója
Botos Veronika mélyhegedű- és viola d’amore-művész, a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja
Csapó Virág, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze
Csetényi Mihály, a csépai Petőfi Sándor Általános Iskola nyugalmazott matematika-kémia szakos tanára, a Tiszazugi Diáksport Bizottság volt elnöke,
Csikvár Gábor népzenész, közművelődési szakember, a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ közművelődési  szakembere, a Somogy Táncegyüttes művészeti titkára Csombor Terézia színművész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja
Danyílova Galina hegedűművész Magyar Állami Operaház
Fábián Zoltán képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára
Földes Gáborné Ungvári Irma, a Vígszínház fodrásza
Gál Gábor, a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője
Hajnóczy Soma kétszeres világbajnok bűvész    
Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ ügyvezető igazgatója
Kalmárné Szász Julianna, a Szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola intézményveztője
Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltség vezető mentőtitsztja
Kiss Tamás, a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft orvosigazgatója
Klement Zoltán, a veresegyházi Udvarház Galéria kurátora
Komáromi Gabriella irodalomtörténész, kritikus    
Koó Tamás csellóművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott docense
Kovács Imre fuvolaművész    
Kovácsné Pócza Ágnes Anna népi iparművész, alkotókör vezető, a Höveji Csipke Egyesület alapítója és elnöke, a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza Népi Díszítők Alkotókörének vezetője
Kuczera Barbara népzenész, néptáncpedagógus, népi hegedűtanár, az Óbudai Népzenei Iskola és a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola népi hegedűtanára
Kuthy Mercedes táncművész, táncpedagógus, a Dance Studio Nagy-Kuthy művészeti vezetője
Lethenyei László fotográfus    
Mohácsy Albert népzenész, a Duna Művészegyüttes és a Dűvő Zenekar tagja
Nagy László Adrián orgonaművész, a Honvéd Férfikar korrepetitora
Rab Edina táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája, nőitánckar-vezetője
Répás Béla labdarúgó, nyugdíjas edző, a Salgótarjáni BTC volt játékosa
Sándorné Pólik Róza, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központja Szolnoki Családok Átmeneti Otthonának intézményvezetője, a Regionális Krízisambulancia szakmai vezetője
Soltész Ágnes hegedűművész, a Magyar Állami Operaház zenekarának koncertmestere
Somogyváry Ákos karnagy, kamarazenekari művészeti vezető, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, a Ciszterci Szent Alberik Kórus, a Kőbányai Szent László Kórus és az István Király Operakórus karnagya, a Caritas Collectio Kamarazenekar  művészeti vezetője
Somorjai István, a Budafoki Dohnányi Zenekar trombitaművésze
Somorjai Olga, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának könyvtárosa
Soós Gyula András táncművész,  a Duna Művészegyüttes Nonprofit Kft. tánckarvezetője

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott:

Steve Taylor-Szabó pánsípművész
Sujbert Levente, a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület elnöke
Szekeres Tiborné, az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója, az Egyenlő Esélyekért! Alapítvány elnöke
Szénásiné Steiner Rita, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezető- és kutatótanára, az angolmentor.hu honlap fejlesztője
Szilvási István, a Monbebe Kft. szakmai igazgatója
Tanykpayeva Aliya táncművész
Tárnoki Tamás balettművész, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium tánctagozatának tanára
Török Istvánné Bónácz Mária, a berettyóújfalui Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde nyugalmazott intézményvezetője, a Bihari Népművészeti Egyesület tiszteletbeli elnöke
Török Péter, Révfülöp Önkormányzatának alpolgármestere, a Spartacus Vitorlás Egylet vezető utánpótlásedzője
Török Tibor szobrász, magángyűjtő, a keszthelyi Népviseletes Babamúzeum, a Magyar Történelmi Panoptikum, a Játék és Nosztalgia Múzeum alapítója

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott:

Békés Márton történész, főszerkesztő, publicista, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója
Bodorkós Ferenc, Gencsapáti község polgármestere
Cs. Nagy Ibolya József Attila-díjas irodalomtörténész, színház- és irodalomkritikus, újságíró
Dezsőházi Tamás, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népi hegedűtanára, a Bürkös zenekar tagja
Farkas György rendező, producer, operatőr
Héjj János, a Vígszínház ügyelője
Kerezsi Antal, a Bürkös zenekar vezetője, prímása
Kulcsár Sándor, a Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola alapító intézményvezetője
Molnos Lajos költő, újságíró, politikus
Moys Csaba, a Váci Reménység Egyesület alapítója és elnöke, Vác város korábbi alpolgármestere
Nyilasi Géza, a Pannonhalmi Főapátság Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolájának egykori intézményvezető-helyettese, óraadó tanár
Óss Enikő színművész, író, a Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör alapítója
Oszvald Péter, az Implant Center Fogászati és Szájsebészeti Klinika aneszteziológus szakorvosa
Sarka Béláné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei “Harmónia” Egyesített Szociális Intézmény megbízott vezetője
Tabár Alice, a Vígszínház titkára

Bánffy Miklós-díjat kapott

Csengei Ágota, a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ közművelődési szakembere
Pál Gábor nyugalmazott zeneiskola igazgató, a Pesti Broadway Musical Stúdió alapítója
Gáspár Emese Rita, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorhelyettese

Bessenyei György-díjat kapott

Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóságának igazgatója, a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület elnöke
Bíró Ildikó, a Duna Palota Nonprofit kft nyugalmazott  ügyvezetője
Fróna Katalin, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ közművelődési módszertani tanácsadója
Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke
Szigetvári József, a százhalombattai Barátság Kulturális Központ igazgatója, a Forrás Néptáncegyüttes alapító együttes és művészeti igazgatója

Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapott

Fajcsi Ferenc, a Forrás Színház művészeti szervezője
A Budapesti Lantos Kórus
A Somogy Táncegyüttes

Martin György-díjat kapott

Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója
Havasréti Pál népzenész, a paksi Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára
Sára Ferenc koreográfus
Székely Tibor, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke

Móra Ferenc-díjat kapott

Berényi Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője, a Magyar Múzeumok Online főszerkesztője, a MúzeumCafé szerkesztője
Merczi Miklós ny. főmuzeológus, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főosztályvezetője

Pauler Gyula-díjat kapott

Haraszti Viktor, a Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettese
Szinnyei József-díj
Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója
Prokai Margit főkönyvtáros, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója

Pro Cultura Hungarica-díjat kapott

Benko Pál közösségszervező, népművész, a Füleki Gimnázium tanára
Ito Naomi zenetanár, a nagojai Nunoike Művelődési Ház Zeneoktató Terem (zeneiskola) volt vezetője.

text