“Mindegy, hogy hol vagyunk a világban, az elemek hasonlóak”

Folklór a bolygó másik oldalán

Az argentin és a magyar népi kultúra közötti különbségeket és hasonlóságokat kerestük Bonapartian Eduárddal. Edi Argentínában született, félig magyar, félig örmény származású magyar néptáncos. Annak a Buenos Aires-i Regös Néptáncegyüttesnek vezetője és oszlopos tagja, amelyet a második világháború idején kivándorolt magyar nagymamája hívott életre még 1958-ban.

Van fúzió az Argentínában élő egyéb kultúrákkal? Felléptek egy este ugyanazon a színpadon?

Ez a természetes. Európából származik szinte minden argentin ember. Mindenki tudja magáról, hogy valahonnan jött, senki sem tagadja, hogy olasz, spanyol vagy német. Minden nemzetiségnek megvan a saját háza, ahol tartják a kultúrát. Valahol erősebben, valahol jobban beolvasztva.

 A politika nem szól bele, hogy ki mit csinál?

Abszolút nem. Ezek közösségi kincsek. Sokkal súlyosabb problémák vannak Argentínában, minthogy a kultúrával foglalkozzanak. Argentínában nagyon jó művészek vannak, de a politika nem avatkozik bele, hogyan és miért csinálja. De nincs támogatás sem, nem is számítunk anyagi segítségre. Az ottani kormány nincs ebben benne, de van ennek pozitív oldala is; nem fertőzi meg.

A magyarországi táncházmozgalom nagyon jól szervezett. Budapesten nincs olyan, hogy népzenéhez van kedvünk, és ne tudnánk hova elmenni. Mennyire jellemző ez a fajta pezsgés az argentin népzenére?

A magyarországi táncházmozgalom túl fejlett ahhoz, hogy összehasonlítsam. Nagyon kevesen járnak el egy argentin táncházba. Van ilyen hely, megvan a táncház fogalma, de inkább a turizmusnak épült. Aki akar tangót látni vagy tanulni néhány lépést, az elmehet. Minden magyar vendéget elviszünk egy ilyenre. Mindenki látja a tangó nyugalmát, a tangó erős érzését. Nagyon különleges tánc. Régen a Buenos Aires-i kikötőkben kiskocsmákban volt zene, tánc, borozás. Az elején két férfi táncolta, fogták egymást, mintha egy vetélkedő lett volna. De a tangó fejlődött az idők során. Átalakult olyan páros oldalra, ahol megvan a női-férfi kapcsolat. Jellemző, hogy a fiú vezeti a táncot, a leány pedig díszíti.

Ez hasonlóság a magyar néptánccal: általában a fiú vezet, viszont a lánytól lesz látványos. Nagyon melankólikus a tangó, odavisz mély érzésekre. De van a tangónak “friss csárdása” is. Persze nem így hívják, hanem úgy, hogy milonga. Tangó kicsit gyorsítva. De egy városi tánc. Ha átmegyünk a folklór irányába, akkor vidékre kell menni.

A tangó kultúrája a XIX. század végi és XX. század eleji montevideo-i illetve Buenos aires-i mulatságokból ered. A legfontosabb hangszere a bandoneon, amely leginkább a harmonikára hasonlít. A táncospár a zenére hangsúlyosan lépked, sétál. Improvizatív jellegéből adódóan a vezető (általában férfi) és a követő (jellemzően nő) lépései között lehet eltérés, ám a kontaktus és a nonverbális kommunikáció végig nagyon hangsúlyos. Az idők során több európai és észak-amerikai hatás érte, s mivel szinte világszerte táncolják, így mára már összemosódtak a határok a régi és a valamilyen egyéb kulturális hatást átélt stílusok között.

Akkor a tangó nem is tekinthető néptáncnak?

Kérdéses. Abból jön, de nem a helyi lakosok, hanem a bevándorlók csinálták. Van a tangó világ és a folklór világ.

Tehát a tangót inkább a bécsi keringővel lenne érdemes összehasonlítani.

Igen. A vidéki táncoknál vannak meg azok az elemek, amik jobban összehasonlíthatóak a magyar néptánccal. Ha az ember elmegy oda, ahol az inkák laktak Észak-Nyugaton, akkor látja ott a hagyományost, ahol a Pachamama, az isten földje körül forog a tánc.

Ez ott még élő kultúra?

Igen. Ott még igen. Utánakérdeztem, vannak-e archív felvételek: nem igazán. Háromezer kilométerre Északnyugatra még lehet találkozni hagyományos muzsikával, pánsíppal, charangoval. De ami ismert, az inkább a polgárosodott zene, amiben van latinos vidám ritmika. Tiszta eredetit nagyon kevés helyen találhatunk. A Bolíviával való határnál megvan. Még pár helyen él. Délen pedig a mapuche indiánok vannak. Az ő zenéjük teljesen más, nem annyira népszerű. Ami ismert a hagyományos folklórban, az inkább az északi tánc. Keleten ott van a chamame, ami egy gitáros polka szerű tánc. Párosával tititáznak ide-oda. Sőt, vannak férfitáncok is.

Mi az a hagyományos argentin táncokban, ami hasonlít a magyarra? A célja? A mulatás?

Benne van az, hogy megmutasd magad, a tánc sokszor erről szól. De a párkapcsolatról is. Hogy hogyan fejezi ki az ember az érzelmeit, mozgás és zene közben, az egy varázslatos pillanat. Aki táncol, tudja miről beszélek. Bár az argentint kevesen táncolják, de aki tudja, az egy olyan érzelmi világba merül, amit nehéz lenne máshogy megmutatni. A célja attól függ, hogy milyen táncokat adsz elő, miért és mikor. A mulatás öröme benne van, de nagyon rituális az argentin néptánc. A moldvai táncoknál láthatunk hasonlót. Ott van dob, furulya. Északnyugaton is a dob viszi a tempót, aztán jön a pánsíp és az egyéb fúvós hangszerek. Kicsit olyan, mint moldvai a körtáncoknál: együtt táncolnak közösségben. Nagyon fontos a Pachamama, az Isten földjének az Istennője. Hisznek benne. Megtisztelik a földet, a teremtést; ha isznak egy pohár bort, akkor mondják, hogy a “Pachamamara!”. Öntenek a földre is, mert a Földanyától kapunk mindent. Van benne misztérium. Szerintem a hasonlóságok azért vannak, mert mint ember fejlődünk. Mindegy, hogy hol vagyunk a világban, az elemek hasonlóak: föld, víz, étkezés, ital.

Mindenkit ugyanaz éltet, és foglalkoztat.

Igen. Az eredet hasonló. Aztán hol így, hol úgy mutatkozott meg. Az öltözet is sok mindentől függ.

Például éghajlattól, állatvilágtól.

Abszolút! Például mások a madarak, azok máshogy énekelnek. Másképp polgárosodott a lakosság. A spanyolok nagyban befolyásolták a kultúra fejlődését: mindenki gitározik vidéken. Olyan, mint itt a hegedű. Ott gitárra reggelig énekelnek egy kocsmában. Vannak népdalok, de a legtöbbet a XX. században írták. Tudják, hogy honnan ered. Ez egy nagy különbség a magyar népdalokkal szemben: nem szájról szájra terjedt. Főleg férfiak énekeltek és muzsikáltak pánsíppal, kis dobbal. Illetve vannak énekek, amit az asszonyok szoktak énekelni helyi, őslakos nyelvezettel. Ez a copla. Fognak egy kis dobot, azt ütik, és arra énekelnek. Kimondják mindazt, amit ki kell mondani.

Olyan, mint a csujjogatás a magyaroknál?

Valami olyasmi. Amit nem volt szabad, de ének közben igen. Nem tudom ezeket az őslakos nyelveket, de látszik, hogy ez egy nagy pillanat. Énekek szerelemről, barátságról. Mindenki, ha folklórról beszél, akkor ezeket énekli.


A legtöbb embernek, ha azt mondod, hogy tangó, a show világ jut eszébe. Rózsa a szájba és valamilyen versenytáncos ruha.

Ettől lett világhírű, de a régebbi tangó nagyon más. A hangzása is más. Sokkal tömörebb a zene, súlyosabb. Átérzed a testeddel. Van egy hangszer, ami hasonlít a harmonikára, a bandoneon, ami megadja a ritmust, a ritmusáról pedig rájössz, hogy ez tangó. Volt egy nagy csodája, ahogyan énekelték. Ettől híres: az érzelmi világ, amit kimutat, az egyedülálló.

Mennyire tesz rosszat a tangónak a társastáncos tangó?

Nem férünk hozzá autentikához. Amit tudnak róla, az le volt írva, de eredeti felvétel nincs. Ahogy csinálta a Kárpát-medencében Martin György vagy Kallós Zoltán, az egyedülálló. Nem tudom, hogy rossz-e. Lehet, hogy nincs más út, hogy kibontakozzon a tangó világa. Mivel az ember nem láthatja felvételen, így szakemberek sem tudják, hogy pontosan milyen az “eredeti”. A show tangó egy kidolgozott, cifrázott, gyorsított tánc. Technikailag túlfejlett. Eredetileg nem az volt. De ezt a magyar néptáncban is látjuk, hogy felgyorsul minden. Egy legényest ha megnézzük, hogyan járják ma, van különbség a felvételekhez képest. Sokkal egyszerűbb a tánc. Nem komplikálta a paraszt ember, hanem átérezte és csinálta. A világ felgyorsul és sok műfaj is kapcsolódik ehhez. A mai ember megunja a lassút.

De ha autentikus marad, akkor is azokhoz az anyagokhoz nyúl, amik gyorsak. Egy néptáncversenyen még soha nem indult el senki széki lassúval.

Persze. A közönség a frappánsat, a zsűri pedig a technikásat keresi. Ami izgalmas mai szemmel. Régen egy széki lassú is lehetett izgalmas, mert az volt az a pillanat, amikor a fiú a lánnyal együtt lehetett. Akkor szabad volt.

Mi a neve az argentin néptáncoknak?

Chacarera, malambo, zamba. Ezeket lehet összehasonlítani a magyar néptánccal. Chacarera az egyik leghíresebb tánc. Fiú és lány végig csalogatják egymást előre-hátra, helyet cserélnek. A fiú eljárja a lépéseit, ritmikusan dobbant, a nő szépen játszik a szoknyájával, megmutatja a ruháját. A végén van egy mozdulat; megkoronázzák egymást, megköszönik a táncot.

 Olyan lehet ez, mint amikor a magyarok tánc végén megölelik a párjukat, vagy néhány helyen belecsapnak egymás kezébe.

Így van. “Használjék!” – mondják Szatmárban. A chacarera-ban koronáznak. A zamba pedig olyan, mint nálunk egy eszközös tánc. Van egy kendő, amivel egymást ide-oda csalogatják. Nagyon érzelmes tánc, erotikusnak is lehet nevezni. Megvan a közeledés-távolodás. A keressük egymást érzése.


Ez lehet párhuzamban a magyar táncok csalogatásával: hozzád is érek, de nem is.

Így van. Ez például egy nagy különbség a tangó és a vidéki táncok között. A vidéki táncoknál nem volt intenzív testi kapcsolat, inkább az állandó csalogatás volt a jellemző. Esetleg egy eszköz, például a kendő ért a másikhoz, de nem én. Összehasonlítható a cigányok táncával is, akik csingeráltak, botoltak. Argentínában a parasztok a boleadorat használták. Az egy eszköz, amin három golyó van, dobják, s azzal kötik le a ló lábát. Földre csapva ritmus lett belőle. Eszközös tánc, mint a magyar kanásztánc. Ebben is hasonlít az argentin meg a magyar néptánc, hogy az eszközöket felhasználták.


Vörös Eszter

text