A Batsányi Táncegyüttes fél évszázada élteti a hagyományt

A Batsányi Táncegyüttes fennállása 50. évfordulóját ünnepelte a szombat esti gálán Tapolcán, amely gazdag ízelítőt adtak a nívós csoport életének öt évtizedéből.
 
A Csermák József Rendezvénycsarnok megtelt az érdeklődőkkel, akiket Dobó Zoltán polgármester köszöntött az esten. Amint azt elmondta, sok párhuzam van az 55 éves város és az 50 éves együttes között. – Több, mint ezer táncos fordult meg ennyi idő alatt az együttesben. A mai est arról szól, hogy meglátjuk, milyen életet éltek eleink 100 évvel ezelőtt és mit üzennek nekünk. Meglátjuk majd, hogy az emberek nem változnak, ma is az életből ragadnak ki fontos momentumokat. Nemzetünk szenvedés története jelenik meg majd minden mozdulatban, az, hogy lehetőségünk volt az 50 évvel ezelőtti jó döntést követően arra, hogy ápoljuk hagyományainkat. Ezt ünnepeljük most, valamint a közösséget, amely fenntartotta az együttest.

Az a táncos, aki ennek a közösségnek tagja, nem csak a néptáncot tanulja meg, hanem mindazt is, ami ahhoz az élethez kell, amit az idősek elvárnak a fiataloktól. Azoktól, akik a csoportban tanulnak egymástól, megtanulják a pontosságot, tiszteletet. Az együttesben benne van Tapolca és az összes tapolcai az lemúlt 50 évből. Hiszen mindenkinek van valamilyen rokoni, baráti kötődése az együtteshez. Szóljon hát ez a nap az együttesről, de azokról is, akik segítői voltak. Valamint Tapolcáról, és azokról, akik már nem lehetnek velünk – mondta a polgármester. A gála elején mindenki néma főhajtással emlékezett az együttest megalakulását egykor kezdeményező Zentai Gáborra, aki néhány nappal ezelőtt hunyt el. Vastaps kíséretében szólt a köszöntő Németh Lászlónak, az együttes egykori alapítójának, majd vezetőjének. Vastag Richárd néptánc pedagógus, koreográfus pedig magát a csoportot köszöntötte.

A gálán az együttes bemutatta Göbölös Gábor Mezőföldi táncát, a régi táncosok Tímár Sándor Rábaközijét és Szlavóniai táncok csokrát adták elő, de bemutatkoztak a legfiatalabbak is. A legények hortobágyi pásztortáncot mutattak be, a lánykar pedig kalocsaival és tolnai üvegessel rukkolt elő. Az utánpótlás csoport bakonyi gyerekjátékokból adott ízelítőt, de a közönség áthatott kolozsi, szatmári, bodrogközi, szilágysági, matyó táncokat, zempléni lánytáncot, somogyi játékot. A gála végén a polgármester hosszú évtizedeken keresztül kifejtett áldozatos munkájáért elismerését fejezte ki Bán László művészeti vezetőnek, valamint elismerést vehetett át az együttes három legrégebbi tagja, Kiss Bernadett Sohár-Kovács Beatrix és Buzás Balázs.


Tóth B. Zsuzsa

-------
A Batsányi Táncegyüttes 1971-ben alakult Tapolcán, helyi fiatalokból. Kisebb kihagyást követően 1987-ben újra kezdte működését Németh László vezetésével. Irányítása ideje alatt az együttes arany minősítést szerzett, többszörös fesztiváldíjasként 1994-ban a Magyar Televízió Ki mit tud? című versenyén 3. helyezést ért el. Számos országban vált ismertté, jelen formájában 2014 óta működik. A csoport nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás nevelésre, mostanra tagjainak száma az óvodás, utánpótlás, valamint a felnőtt csoporttal együtt megközelíti a száz főt. Jelenleg Bán László vezeti az együttest.

text