Tánc, mulatozás és jókedv a sukorói táncházban

Tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját a Sukorói Hagyományőrző Egyesület, amely idén a szüreti mulatozások időszakára időzítette négyalkalmas táncházsorozatát. Az első találkozón még a szemerkélő szombat esti eső sem riasztotta el a táncos lábú családokat.

A Berka együttes húzta a talpalávalót a Sukorói Hagyományőrző Egyesület első táncházán a múlt hét végén. A zenekar az ország számos pontján fellép hasonló rendezvényeken, Sukoróhoz mégis erős szál fűzi őket: egyik tagjuk, Botlik Dávid ugyanis helyi lakos, ráadásul az egyesület tagja. A hétvégi sukorói táncházban a kobozt pengette, és énekelt is a gyerekeknek.

– Minden évben úgy zárunk és nyitunk, hogy nagyon kíváncsiak vagyunk arra, mit hoz a jövő. Tavaly nem volt kecsegtető a helyzet, de az idei évben rengeteg lehetőség tárult ki előttünk. Az egyik ilyen a négyalkalmas táncház lett, melynek következő három alkalma októberben lesz – e szavakkal köszöntötte a táncos lábú sukoróiakat Varga Edit, az egyesület vezetője a piac- és rendezvénytér óvó tetője alatt megrendezett táncházi eseményen.

– A szüreti felvonulás, mulatság volt mindig az, ami az őszi időszakot meghatározta ebben a térségben is. Most azonban sajnos már két éve ez nem tud megvalósulni. Nagyon úgy fest ugyanis, nincs az a fiatal korosztály, amelyik beöltözne a szüreti alkalomra – meséli Edit, hozzátéve, azért, hogy ne maradjon ki mégse a sukoróiak életéből az őszi közös mulatozás lehetősége, gondolták úgy, hogy táncházat szerveznek erre az időszakra. Pályázatot is nyertek az eseménysorozatra: – Eljutottunk végre arra a szintre, hogy nem saját magunknak kell mindent megcsinálnunk, hanem most már kicsit mi is élvezhetjük a programokat, a színvonalas műsorokat.

A táncház első egy órájában gyerekeknek szóló programokon fáradhattak el a kicsik, sőt mi több: megismerkedhettek hangszerekkel, tanulhattak énekelni is.

Ezt követően jött a felnőtteknek szóló etap. Legközelebb is hasonlóan jó hangulatra számíthatnak az érdeklődők: október 10-én a Kákics zenekar, október 17-én a Szedtevette zenekar, 24-én pedig a Daróc együttes nótáira táncolhatnak kicsik és nagyok egyaránt az egyébként teljesen ingyenes rendezvényen.

 

S. Töttő Rita

text