Károlyi László népzenészre emlékeztek a papkeszi Kultúrházban

Károlyi László nevét sok-sok generáció említi. A népzenei körökben elismert szakember az elmúlt évtizedekben több generációt oktatott a népzene szeretetére. Idén halálának 15. évfordulójára emlékeztek egykori lakó és alkotóhelyén, a papkeszi Kultúrházban.
– Az egyszerű alföldi parasztemberektől leste el a citeramuzsika fortélyait. Rendkívüli muzikalitásának köszönhető, hogy számos más hangszert is szépen szólaltatott meg – kezdte a visszaemlékezést özvegye, Károlyi Varga Rózsa.

Autodidakta módon tanult, szorgalmasan, majd hamarosan működési engedélyt szerzett, és kezdett gyermekeket is oktatni. A gyermekek népzenei oktatásával elsőként írta be magát a papkeszi népzene világába, a gyerekek tőle sajátították el és szívták magukba a citerazene varázsát. Nemcsak a hangszereken tanított, sok fiatal növendék népi ritmushangszereken kísérte a mestere citerajátékát. Károlyi László nevéhez számos felnőtt, és gyermekcsoport alapítása fűződik.

Éveken át tartó munkásságát a Szövetség „Életet az Éveknek” kitüntetéssel ismerte el. Később megkapta a Veszprém Megyei Közgyűléstől a „Veszprém megye közművelődéséért”díjat, lakóhelyén pedig a „Papkesziért érdemérmet A szombati rendezvényen róla és nívós zenei életpályájáról emlékeztek egykori kollégái, zenésztársai, tanítványai a környező és távolabbi településekről. Az emlékműsoron a Balaton népdalkör Balatonfűzfőről, a Bokréta hagyományőrző csoport Buzsákról, a Vadrózsa citera zenekar Ősiből léptek fel, de a Sólyi dalkör, és a helyi Balaton vidéki Sorstárs Népdalkör is színvonalas műsorral emlékezett.

Jákói Bernadett

text